Bár az államok szabadon határozzák meg az állampolgárság megszerzésének feltételeit, a nemzetközi jogi gyakorlatban az állampolgárság nem pusztán formális, hanem a személy és az állam közötti tényleges kapcsolatot feltételező kötelék — mondta Kende Tamás nemzetközi jogász annak kapcsán, hogy az alakuló Orbán-kormány egyik első törvényjavaslata várhatóan módosítja a magyar állampolgárság megszerzésének szabályait.
Ha a kapcsolat csak formális, akkor más államoknak az állampolgárságot nem kell tényként kezelniük, míg ha a kapcsolat tényleges, azaz például a helyben lakást, a kultúra és a nyelv ismeretét is magában foglalja, akkor azt tiszteletben kell tartaniuk. Többek között a ténylegesség elve miatt sem kaphatnak a határon túl élők csoportosan állampolgárságot, még abban az esetben sem, ha magyar identitását őrző kisebbségről van szó — fejtette ki a szakember. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a nemzetközi gyakorlattal nem ellentétes a Fidesz sajtóhírekből megismerhető javaslata, amely szerint a magyar identitásúak — magyar felmenőkkel rendelkezők, magyar nyelvet beszélők — egyénileg folyamodhatnak állampolgárságért abban az esetben is, ha nincs állandó lakóhelyük Magyarországon. Kende Tamás emlékeztetett arra, hogy hasonló szabályokat fogadott el Románia a Besszarábiában élő románokkal kapcsolatban, továbbá eltérő módon Írország és Olaszország is megnyitotta a lehetőséget a határain túl élő ír, illetve olasz identitású emberek előtt.
A kettős állampolgárságot a nemzetközi gyakorlatban az államok sokáig nem támogatták, többnyire valamiféle kiküszöbölendő egyéni ,,balesetnek" tekintették, például a különböző állampolgárságú szülők gyermeke esetében, és az érintetteket választásra kötelezték, vagy megfosztották egyik állampolgárságuktól. Ilyen volt Ausztria, Németország és a szocialista országok gyakorlata. Az államok sokáig a lojalitás szempontjából is kockázatnak minősítették a kettős állampolgárságot.
Kende Tamás kifejtette: a történelem során a megváltozó határok miatt nem egyszer adódtak olyan helyzetek, amikor egy állam polgárai másik államban találták magukat. Az első világháborút lezáró, Párizs környéki békék speciális helyzetet eredményeztek, ugyanis a tömeges kettős állampolgárság elkerülése érdekében úgy rendelkeztek, hogy a szomszédos országok kisebbségévé vált magyaroknak dönteniük kellett, és amennyiben kisebbségiként a szülőföldjükön maradtak egy idegen államban, elveszítették magyar állampolgárságukat. Ebben az esetben tehát a nemzetközi politika a nemzetközi jog eszközeivel tömegesen fosztott meg magyarokat állampolgárságuktól. Ez oda vezetett, hogy sokkal több magyar állampolgárságú magyar él az Egyesült Államokban és Argentínában, mint Erdélyben. Manapság is van arra példa, hogy új államalakulatok a területükön maradt kisebbségek miatt tiltják a kettős állampolgárságot, erről lehet szó Ukrajna és a balti államok esetében is.
A nemzetközi jogász szerint a magyar államnak joga van arra, hogy a laza nemzetközi kereteket — például az Európa Tanács állampolgársági egyezményét — tiszteletben tartva egyoldalúan határozza meg saját állampolgársági szabályait, és nincs olyan jogi kötelezettsége, hogy azokról előre konzultáljon más államokkal. Ugyanakkor más államoknak is van lehetőségük egyoldalú lépésekre, például arra, hogy megtiltsák állampolgáraiknak a kettős állampolgárságot. Egy-egy ország állampolgársági gyakorlatát döntő módon alakíthatják aktuális belpolitikai megfontolások is, például a választásokkal, választójoggal összefüggésben.
Az állampolgárságnak mint jogintézménynek része egyfelől az állami védelem biztosítása polgárai részére, másfelől az állampolgárok lojalitása államuk iránt. Az államok általában nem a kettős állampolgárságot, hanem saját állampolgársági szabályaikat határozzák meg, és gyakran még ma is tiltják a kettős állampolgárságot. A jogegyenlőség elvéből adódóan azonban a kettős állampolgároknak általában nincsen kevesebb joguk, mint a második állampolgársággal nem rendelkezőknek, de a nemzeti jogszabályok az állampolgárság mellett gyakran pluszszabályokat is előírhatnak bizonyos jogosultságok megszerzéséhez.
A hagyományosan az állampolgársághoz kapcsolódó adófizetési és hadkötelezettségnek, illetve a választójognak gyakran az egyik, de nem kizárólagos előfeltétele az állampolgárság. Abban az esetben tehát, ha például a határon túli magyaroknak választójogot vagy szociális és egészségügyi ellátást akarna biztosítani a magyar törvényhozás, akkor ahhoz nem csupán az állampolgársági törvényt, de a választójogi jogszabályokat is módosítania kellene. Az állampolgársághoz csak lazán kapcsolódó, bár a közbeszédben azzal gyakorta összekapcsolt egészségügyi és más szociális ellátásokhoz fűződő jogok szabályozását pedig jelentősen át kellene gondolni, ha bizonyos ellátásokat csoportosan ki akarnának terjeszteni a határon túl élőkre — magyarázta Kende Tamás.
A hadkötelezettség a legtöbb fejlett államban béke idején nem vonatkozik az állampolgárokra, és az adófizetés sem csak az állampolgárságtól függ. A modern adójogban nem minden állampolgár köteles adót fizetni az államnak, ugyanakkor lehetnek olyan külföldi jogi vagy természetes személyek, akiket adófizetési kötelezettség terhel. Hasonlóan összetett rendszer része az egészségügyi ellátáshoz való jog vagy a politikai jogok is. Például Magyarországon ahhoz, hogy valaki a parlamenti választáson részt vehessen, nemcsak magyar állampolgárnak kell lennie, de számos egyéb feltételnek is eleget kell tennie, így például rendelkeznie kell állandó magyarországi lakóhellyel. Mi több, az önkormányzati és európai parlamenti választásokon már nemcsak a magyar, hanem az uniós tagállamok polgárai is részt vehetnek, ha lakóhellyel rendelkeznek Magyarországon — mondta a nemzetközi jogász.
