Vetró nem illusztrál, hanem alkot, a szikár, markáns, férfias gondolatokat szuggesztióként kényszeríti ki a szemlélőből úgy, hogy az éppen a kényszert ne érzékelje, higgye azt, hogy az ábrázolás kiváltotta gondolatsor a sajátja.

Az alkotó harmadszori nekirugaszkodásra is bronzba fogalmazott Nagy Mózes-szobra az önfeláldozó aszketizmusra is hajlamos, harcias szerzetes pap látomása. A szobor révén sugallt gondolatok megfogalmazására nem használ semmiféle segédeszközt, egymagában az arc is beszél, a főgimnázium épületére mutató, egek felé emelt kéz nem könyörög alamizsnáért, és nem hálálkodik, hanem a felemelkedés lendületét szuggerálja, másik kezével a Föld sziklatalapzatára támaszkodva teremti meg a test törzsének egyensúlyi helyzetét. A két kar aszimmetrikus pozíciójában nem pátoszt, nem az ikaroszi repülést sugallja, hanem az Ég és Föld között feszülő, alkotva teremtő embert. Az aszkéta férfi testtörzse az önmaga által egymásra helyezett téglafalon, kétszeresen biztonságos talapzaton lel biztonságos támaszra, mert a fal is kemény sziklára épül, ezt jelzik az érdes, rusztikus kőprofilok, és ez a sziklára építő ember egyben önmagát is építi, az önépítés sugallása sem szájbarágós, hanem kézenfekvő. Vetró képes az időbe helyezést, a három és egyharmad száz év távolságát is érzékeltetni, a testtörzs tégláinak negatívan bemart felülete az idők során kipercegő tégla képzetét keltik.

A szoborfej külön szemlélve, a törzs és a végtagok nélkül is szuggesztív, a kopasz fej nemcsak érett férfikort jelző, hanem értelmet sugárzó, a szakáll nem csupán a szerzetes pap egyházi státusára utal, hanem a bölcsesség emanációja is. A csontos, inas arc a kemény munka, a szikár életmód kifejezése, a megnyújtott nyak kiemeli a fejet a test tömegéből. (Az erőfeszítéstől nyúlik a nyak még a közmondásban is.)

Vetró Nagy Mózes-szobrának stílusbéli szoborelődeit többek között a nagy negyvennyolcas tábornokok portrésorában lelhetjük fel.

Elképzelni is groteszk dolog, hogy milyen lenne az, ha egy szelíd és ájtatos, gömbölyded formákból összerakott papot láthatnánk a kantai főgimnázium előtt, és hogy ezt el sem mernők képzelni, az Vetró gondolkodásra, az emberi tettek értékelésére sarkalló szobrának köszönhető. A művész ezzel az alkotásával Nagy Mózest a középkor harcos szerzetes papjai sorába, a követőik közé helyezi, aki nem forgat pallost ugyan, de aszketikus, kemény munkával iskolát teremt, félmegyényi terület lakóinak hitét az övével azonossá teszi.

Érdemes a szobor elhelyezésének tudatos, aprólékos és jelentést hordozó kidolgozására is figyelni. A szembenézet során a szobor sziluettje, az ég felé lendülő kéz egy hatalmas szomorúfűz lecsüngő ágaihoz képest ellenkező dinamikájú, a lendületet, a felfelé törést, az emelkedést hangsúlyozza. Rakétahelyzetbe hozza az alkotást. A fűz pasztellzöldje a bronz nemes és fémes keménységét emeli ki.

Summa summarum: Vetró András szoborajándéka a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumnak, az egykori Kantai Főgimnázium örökösének olyan értékű, mint amikor a gyermek jó szülőinek szerez kedves pillanatokat, mert érzékeli, hogy nemcsak világra hozták őt, hanem önfeláldozó odaadásukkal és önmaguk megtartóztatásával emberséges emberré formálták.

És ez nem egymagukból tellett ki, hanem abból a környezetből, amelybe őt szülői beleépítették.