Így tehát a mozgásra, fényre és hangra épülő darab pontosabb címe: Dokk Woyczek, a szintén Uray Péter által elkészített forgatókönyv az M Stúdió hagyományait folytatva mellőzi a szöveget. Az előadás igen intenzív, külsőségeket tekintve minimalista, díszlet alig van: egy tekintélyes asztalon és körülötte történik minden. Az asztal, amikor lapjával lefelé kerül a színpadra, akkor éppen ágy, ebben hever nyitányként Woyczek (Dávid Attila Péter) és Marie (Györgyjakab Enikő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, aki a Szent György-napok alkalmával bemutatott Visszaszületés című előadásban is játszott), ebből kilépve kezdik pörgetni reménytelen, kilátástalan életüket, melynek megjelenítéséhez a büchneri történet szolgáltatja a muníciót. Az ízesítés viszont sajátosan a szentgyörgyi társulat érdeme: az előadás erőteljesen oszcillál az erős, dinamikus mozdulatok és a finom, szinte rezdülésnyi, visszafogott gesztusok között, illetve a hosszan tartó, csak léptek, kopogások által meghatározott csend váltakozik harsány zenével, ugyanez a kettősség érzékelhető a fények, illetve a sötétség cserélődésében is. Mozgással, hanggal, fénnyel mesélt megrendítő történet a mindenkori gyenge, reszkető (a félelem eme felfokozott állapota többször is megtalálja a kedvesét végül meggyilkoló Woyczeket), éhező kisember kiszolgáltatottságáról, esélytelenségéről, arról, hogy milyen nehéz — ha nem lehetetlen — kitörni a ,,vegetálásból". A megalázottság nyomasztó, ám igen szuggesztív megjelenítése ez az előadás, térségünkben mindenképp újnak számító ,,fizikai színházi" eszközökkel. A négy katona (Nagy Attila, Szekrényes László, Fehérvári Péter és Polgár Emilía) szintén kifejező gesztusvilággal használja ki, tapossa sárba a kisembert, a díszlet-jelmeztervező Bagoly Zsuzsa pedig a történet hangulatához illő, egyszerű, de funkcionális formavilágot teremtett.

Uray Péter rendező, a társulat művészeti vezetője úgy fogalmazott, azért is újították fel az előadást, mert ezzel indították útjára az M Stúdiót, s mostanra eljutottak egészen a Hamletig. ,,Most vagyunk ötévesek, ez egy jubileumi év, és a két előadás között van egy nagyon érdekes híd, nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tesz az a rokonság, amikor mind a két előadás élő előadásként fut." A Dokkot nem csak magukhoz közelinek, hanem nagyon aktuálisnak is érzik, ,,mert az, ahogy Woyczekkel és Marie-val kísérleteznek, ahogyan életüket megnyomorítják, ez a fajta viszonyulás, nemtörődömség, ahogy ez történik, illetve az a furcsa mánia, ami ezeken a katonákon megfigyelhető, az a feszes, erőszakos, megállíthatatlan mánia nagyon benne van a világban". ,,Nagyon magasrendűen és izgalmasan dolgoznak a színészek, igen kifinomult a gesztusrendszerük, rendezőként is úgy gondolom, ez egy jól sikerült munka és telitalálat volt annak idején is, és most is az " — vélekedett Uray Péter.