Megoldások sokasága hangzott el az elmúlt napokban az államháztartási hiány csökkentésére, a szakszervezetektől a gazdasági elemzőkig, az ellenzéki pártoktól a kormányt támogató parlamenti erőkig majd mindenki előállt valamiféle alternatív javaslattal a nemrégiben beharangozott könyörtelen megszorítások helyett.
A liberálisok például az állami ügynökségek számának csökkentésével érnének el jelentős megtakarításokat, a szociáldemokraták többek között a progresszív adóztatást tartják az egyik üdvözítő módszernek, a vállalkozók a gazdaságélénkítő döntéseket, állami beruházásokat sürgetik, a szakszervezeteknek még az adóemelés is elfogadhatóbb a rászorulók jövedelmének csökkentésénél, az RMDSZ pedig a kis nyugdíjak szinten tartása mellett száll síkra nagyon imponálóan, bár az unió Romániájában az ördög sem tudja, mekkora az a legkisebb nyugdíj, amelyhez nem nyúlnának hozzá. Aligha hihető, hogy a több száz elhangzott ötlet közül ne akadna olyan, amelyet érdemes lenne alkalmazni.
Mégis, minden találkozó eredménytelenül végződik, a szakszervezetek újabb és újabb tiltakozásokkal, utcai felvonulással, általános sztrájkkal fenyegetőznek, az ellenzék minden rendelkezésére álló eszközt, bizalmatlansági indítványt, alkotmánybírósági óvást kilátásba helyezett, a kormányoldal képviselői azonban makacsul ismétlik, nincs más megoldás, a nadrágszíjszorítás elkerülhetetlen, a jövedelmek csökkentését pedig az alacsony nyugdíjakkal rendelkezők sem ússzák meg. Ez történt tegnap is, amikor Traian Băsescu államfő a kabinetet támogató parlamenti frakciókat próbálta meggyőzni az intézkedések fölöttébb szükséges voltáról, délután pedig a miniszterek próbálkoztak mindhiába a szakszervezetek megszelídítésével.
Úgy tűnik, süket fülekre találnak a javaslatok, mintha a hatalom készakarva elzárkózna a párbeszédtől, a közös megoldások kidolgozásától, és nem érdekelné őket az egyre nagyobb méreteket öltő társadalmi elégedetlenség. Eme makacsság hátterében sok minden húzódhat: talán igaz, amit tegnap kormányzati forrásokra hivatkozva felröppentettek a hírügynökségek, éspedig hogy az összeomlás küszöbén áll az ország, talán Emil Boc miniszterelnök feláldozására készül az államfő, de az is megeshet, a tiltakozások ürügyén növelik majd az adókat ― miként utalt is arra egyébként Emil Boc, amikor azt mondta: ezt sem lehet kizárni, ha a beharangozott intézkedések eredménytelennek bizonyulnak. Bármi legyen is a magyarázat, annyi bizonyosnak tűnik: a kormányzó hatalom éppen a válságból való kilábaláshoz elengedhetetlen párbeszédet, a konszenzuskeresést, a közös fellépés lehetőségét játssza el.