Az egyik ilyen leggyakoribb eset a leányanyák helyzete, akiket erkölcsileg és anyagilag nehéz helyzet elé állít az élet.

A nők anyagi függetlenségével sok akadály elhárult a gyerekvállalás útjából, ha az anya egyedül is fel tudja vállalni gyereke eltartását. Sok esetben azonban a nők alulképzettek, túl korán esnek teherbe, szinte gyerekként, és így csak rosszul fizetett munkához juthatnak. Bizonyos országokban a nők megkülönböztetetten kevesebb fizetést kapnak férfi kollégáiknál ugyanazért a munkáért, például az arab országokban. Vannak helyek, ahol meg egyáltalán nincs joguk, csak a házimunka végzéséhez, és így anyagilag nem tudják vállalni a gyerektartást.

Bármelyik helyzetet is vesszük alapul — kivéve néhány nyugati országot —, bevallottan vagy sem, de erkölcsi szempontból megbélyegzik, lenézik a leányanyákat, sokszor még a saját családjuk, rokonságuk körében is. Még mindig erősen tartja magát a nézet mifelénk is, hogy míg a férfinak jogos, de legalább elfogadott — életkortól és társadalmi pozíciótól függően — a házasságot megelőző vagy házasságon kívüli szexuális kapcsolat, addig a nőnél elítélendő. Ez már előrevetíti azt a hallgatólagos nézetet, miszerint egy esetleges terhesség esetén a nő a felelős a történtekért, a férfit csak akkor terheli felelősség, ha a baba világra jött. Így egy ilyen terhesség vállalásakor a felelősség teljesen a nő része, és neki kell eldöntenie, hogy megszüli-e minden körülmények közt a gyereket, vagy nem.

Míg a szerelem kezdetén, a szexuális viszony idején egyenrangú félnek tűntek, most kiderül, hogy a férfi legtöbbször csak kalandként értelmezte a viszonyt, és nem volt komoly célja. A magára maradt fiatal nő ritkán kérhet és kap jó tanácsot egy idősebb nőtársától vagy a családjától. Rendszerint veszélyeztetve érzi a társadalmi helyzetét, a karrierjét, sokszor még a szabadságát is, és e bonyolult helyzetből kiútként a terhességmegszakítást választja. Bár kifele ez rutinmegoldásnak tűnik, sokszor még a közvetlen környezet sem tud róla, befelé lelki válság zajlik, mert legtöbben bűntudattal küszködnek. Sokszor ez az érzés olyan lelki traumát okoz, hogy évekbe telik, amíg feldolgozzák. Lehetnek sikeres munkatársak, feleségek, szülők, a háttérben mégis sokáig nyomasztja őket a gondolat, hogy nem adtak esélyt egy életnek.

Az igazi tragédia pedig akkor következik be, ha többé nem képesek életet adni egy újszülöttnek, akkor sem, amikor már anyagilag, erkölcsileg biztonságban élnek, mert az első terhességnél végzett művi vetélés sok esetben biológiai deformációkhoz vezet.