Ezek közül is főleg azt, mely arra épül, hogy a finnugor elmélet csak a nyelvi rokonságra ad választ, így feltehetően az ún. finnugor ősnép nem is létezett. Volt viszont Ázsiában számtalan olyan törökös meg egyéb fajú sztyeppei nép, mely életstílust, népzenét, megélhetési módokat és harcmodort, emberanyagot ajándékozott a létét végül Pannóniába mentő, bizonyára tarka összetételű törzsszövetségnek, ahol az a mai időkig honosként él.

Nem véletlen tehát, hogy a Csoma-konferenciákon főleg azok találkoznak, akik a százszínű Ázsiát járva kutatják eleink nyomát és rokonait, azok mai leszármazottjait, nyomába szegődve annak a rendkívüli elszántságú székely legénynek, ki ,,pénz és taps nélkül" egymaga eredt útnak, hogy összebogozza az elszakadt szálakat, és ezáltal vált a sors akaratából is — példája örök sugárzású — a nemzetközi tudományosság egyik nagyjává, a tibetológia és a buddhizmuskutatás megalapítójává. Így Bárdi László a mai Kínában fuldokló jugarokról, jugorokról, jogurokról és ujgurokról ír, utóbbiakhoz kívánva eljutni ment ki Csoma Tibetbe. A Takla-Makán sivatag egyik oázisában mondotta egy ujgur Bárdinak, hogy ha a magyarok visszatérnének, ott annyi a föld, hogy mind a tízmilliónak jutna belőle. Szatmári Botond történelmi szintézise szerint Csoma Tibetben a keresztény és a buddhista vallás közös gyökereire is rátapintott.

A kötet bemutatja az MTA Csoma-archívumának anyagát, mely a világemlékezet részévé vált. Halász Péter, a nagy kutató erkölcsi és tudományos indítékait elemzi, Szász Tibor András református lelkész Csoma protestáns jellemvonásait rajzolja meg, Viziné Debreczy Ildikó általános jellemképet nyújt róla mint kreatív személyiségről. Több írás szól arról, hogyan konzerválják, digitalizálják, dolgozzák fel a Csoma-gyűjtemények anyagát. A Csomát a nyomába eredt másik nagy magyar kelet-kutatóhoz, Stein Aurélhoz fűző szálakról értekezik Kelecsényi Ágnes. Galántha H. Judit és Olosz Emese Csoma indiai életkörülményeinek feltételeit a helyszínen tanulmányozta.

A történészi fejezetek élén Ajbolat K. Kuskunbajev kazah kutató többek közt a népébe beolvadt magyar törzs önelnevezéséről ír. ,,A vélemények többsége szerint az ősmagyarok nagyjából a 9. század közepén hagyták el genetikai fészküket és a rokon keleti népeket", a kettévált népnek az ottmaradt, tovább osztódó része azonban még évszázadokig fennmaradt a keletiek közt, eltörökösödésük a mongol korszakban fejeződhetett be, de külön identitásuk emléke máig él. Veres Péter a lovas nomadizmus világtörténelmi jelentőségéről és a magyarság kialakulásában játszott szerepéről értekezik. Obrusánszky Borbála kunok és magyarok nyomait kutatja a Kaukázusban. A legeredetibb tudósok egyike, Csáji Koppány László a ,,vaskortól az újkorig virágzó", lovas nomád és nem lovas nomád eurázsiai sztyeppei civilizációk (a fogalmat ő alkotta meg) kapcsolatát mint óriáshálózatot vizsgálja, stílszerűen együttműködve több nemzet kutatóival. Aradi Éva a fehér hunok Indiáig tartó hódításainak és a nép mai utóéletének, a heftaliták történetének kérdéseit taglalja.

Nos, talán ennyi is elég ízelítőül e rendkívül érdekes kötetről, melyben a néprajzi, népgyógyászati érdeklődésű olvasó éppúgy találhat számára fontos adatokat, mint a csángók, vagy éppen a nemzetpolitika iránt érdeklődő, mindez ugyanis belefér a messze gyűrűző Csoma-problematikába, a tanulmányok egyúttal bevezetnek a tudósok közt dúló legkíméletlenebb vitákba is (l. dr. Benkó Zoltán dolgozatát).

A már egész kis könyvtárrá gyarapodó, Gazda József és Szabó Etelka által szerkesztett egyesületi kiadványok enciklopédikus gazdagságát nyújtják a kapcsolódó kérdéseknek, és magyarázatát adják annak, hogyan sikerült a magyar nyelvterület perifériáján, távol a nagy művelődési központoktól, helyi eredetű értéket felmutatva egy olyan rangos tudományos fórumot teremteni, melyet tekintélyes kutatók is rendszeresen látogatnak immár harmadik évtizede. Csak gratulálni lehet kezdeményezőinek és szervezőinek is e teljesítményhez, mely a jövőben valóban még több figyelmet és intézményes önállóságot, miként Gazda József megálmodta: alighanem saját dokumentációs és kutatóközpontot is érdemelne.

* Kiadja a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, 2010