Hódmezővásárhelyen együtt tartott nagy sikerű kórushangversenyt a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar és a vendéglátó Városi Kórusegyesület Vegyes Kara a belvárosi katolikus templomban.
Másnap a városháza dísztermében a zágoni vendégek polgármesterükkel, Kis Józseffel az élen dr. Kószó Péter alpolgármestertől és a határon túli magyar kapcsolatokért felelős dr. Berényi Károly tanácsnoktól vették át a Hódmezővásárhely megyei jogú város tiszteletbeli polgárságát igazoló okleveleiket.
Hogy miként is jött létre ez a testvéri kapcsolat a Kárpát-medence két, egymástól igencsak távoli vidékén élő magyarjai között, Borsos Annamária zongoratanárnőtől, a Hódmezővásárhelyi Kórusegyesület egyik vezetőjétől tudtam meg. És ne gondolják, hogy azonnal a kultúra vagy a zene szeretete hozta össze a kórustagokat. Nem ez volt az elsődleges összekötő kapocs, hanem meglepő módon a vadászat. Tudniillik a zágoni polgármester és a vásárhelyi zongoratanárnő férje is szeret vadászni… A közös vadászélmények, no meg egy megnyert pályázat anyagi forrása késztette arra a vásárhelyieket, hogy felkeressék a háromszéki vadásztársak mostani és a „vezérlő fejedelem" apródjának valamikori otthonát. Erre kiváló alkalmat teremtettek 2009 júliusában a zágoni falunapok eseményei, melyekre Kis József polgármester invitálta a dél-alföldi város kórusát. Ott és akkor, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek a Mikes-kúriával szemben felállított mellszobra avatóján énekelt először együtt a Hódmezővásárhelyi Városi Vegyes Kar a zágoni vegyes kar tagjaival. A háromszéki látogatás végén megfogalmazódott viszontmeghívás teljesítésére a zágoniak akkor nem sok esélyt láttak. De a segítő gondoskodás (és persze a kitartó akarat) ez év tavaszán, Szent György havában mégiscsak Hódmezővásárhelyre vezérelte a zágoni kórus húsz tagját.
A vendégkórus vezető karnagyától, Bokor Emma Máriától megtudtam, hogy a Zágoni Dalkör 1881-ben alakult, majd később Zágoni Dalárda néven működött, és ezelőtt tizenöt évvel vette fel a Mikes Kelemen Vegyes Kar nevet. Alapítványt hoztak létre, de mind ez idáig nem sok sikerrel pályáztak támogatásra… Mégsem panaszkodnak, megvannak saját erőből és lelkesedésből — és elkötelezetten ápolják zenei anyanyelvünket…
Hódmezővásárhely, az ötvenezer lakosú mezőváros patinás tanácstermébe 2010. Szent György-napján a zágoni kórus tagjai lelküket ünneplőbe öltöztetve ültek be. Oda, ahol 2005. március idusán az első tiszteletbeli polgári okleveleket adtuk át Tőkés László püspök úr után többek között erdélyi barátainknak, Balázs Antal fafaragónak, a kolozsvári Erdélyi Kárpát Egyesület tagjainak. Oda, ahol az azóta eltelt öt évben egyetlen képviselő-testületi ülés sem múlt el anélkül, hogy a kérvényezett tiszteletbeli polgári címeket ne szavaztuk volna meg… A díszterem falairól életnagyságú festményekről tekintett le rájuk Kossuth Lajos: Hódmezővásárhely első díszpolgára; Deák Ferenc: a „haza bölcse"; a császári pár: Sissi, a magyarok királynéja és férje, Ferenc József, az Osztrák—Magyar Monarchia császára; II. Rákóczi Ferenc fejedelem és szabadságharcos társa, Bercsényi Miklós. A magyar történelem e nagy alakjainak virtuális jelenlétében vették át az összetartozásunkat igazoló okleveleket a zágoniak, és a két kórus együtt énekelte el a vendéglátó karnagy, Búza András vezényletével Vörösmarty megzenésített himnuszát, a Szózatot.
Kószó Péter alpolgármester köszöntőjében kiemelte Mikes Kelemen híres mondatát, melyet sokszor aktualizálhatunk ma is, és amely mindig a szülőföld, a haza szeretetére figyelmeztet: „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont." Magam a tiszteletbeli polgár mozgalom végkonklúzióját vontam meg azzal a gondolattal, hogy a zágoniak lehetnek az utolsók, akik kérvényezték még ezt az összetartozásunkat igazoló okmányt. Hisz a kormány- és szemléletváltás előtt álló Magyarország megújulásának alapfeltétele a nemzeti egység megteremtése, és ennek elkerülhetetlen első lépése a kettős állampolgárság megadása minden határon túl élő magyar testvérünknek. Bár meggyőződésem, hogy a rövidesen mandátumát kezdő új országvezetés számára mindez evidencia, mégis ennek az igénynek a nyomatékosítására áll Hódmezővásárhely lakosai mellett várakozva a húszezer határon túli tiszteletbeli polgár.
A zágoniak a polgármesteri hivatal muzeális értékű bútorzattal, képgyűjteménnyel berendezett irodáit végiglátogatva, a városháza kapuján kilépve a Kossuth térre, már a város tiszteletbeli polgáraiként igyekeztek a Péczely Attila Zeneiskolába, ahol rövidesen kezdődött világhírű zongoraművészünk, a vásárhelyi születésű Hegedűs Endre koncertje.
A következő nap délelőttjén meleg tavaszi napsütés csábította a vendégeket a Városi Strandfürdő kipróbálására. Azonban azok is emlékezetes élményben részesültek, akik a belvárosi fazekasház meglátogatása mellett döntöttek. Ambrus Sándor fazekasmester a lakásában berendezett népi iparművészeti kiállítás megtekintése közben ismertette a hódmezővásárhelyi fazekasság több száz éves történetét, és műhelyében bemutatta a korongozás gyakorlatát, régi álmát teljesítve ezzel a zágoni kórus karnagyának, Bokor Emmának. A mester felemlegette egy háromszéki kedves író vendég unokáját is, aki hazatérve Sepsiszentgyörgyre nem tűzoltó vagy katona akart már lenni nagykorára, hanem fazekasmester…
A háromnapos hódmezővásárhelyi vendégeskedés után hazaindulva meghívást adtak át a háromszékiek: ezután ismét a vásárhelyieken a sor — július 4-re Zágonba, kórustalálkozóra várják őket…
