Bayrakli Baba — az ,,Öreg Zászlós" történetének társadalmi és nemzeti üzenete soha időszerűbb nem volt, mint napjainkban, amikor a szennyes hazugságáradat ellepte a világot, és többnyire sem az iszlám, sem a kereszténység erkölcsi parancsai nem érvényesülnek.
A Gallipoli-Geliboluhoz fűződő történetek szolgáltatnak számunkra más, a nemzeti és társadalmi erkölcsi szférához tartozó tanulságokat is. Az idei harmadik Mikes-zarándoklat is — akárcsak bármelyik törökországi vagy hazai utunk —egyféle mozgó akadémiává, utazó főiskolává vált. Az autóbuszok utasai képzeletben körbejárhattak, körbebeszélhettek sokféle útba eső témát. Ilyen volt, többek között, Gallipoli-Gelibolu kapcsán a félszigeten kialakított Nemzeti Történelmi Emlékpark is, amelyet 1973-ban létesítettek az I. világháború egyik legvéresebb csatasorozatának emlékére. Beder Tibor Bujdosók nyomában című könyvében (Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2005) és a mostani útra szerkesztett félszáz oldalnyi útikalauzban is összefoglalja a csatasorozat történetét. De mivel mi is mindig magunkkal visszük utazásaink alkalmával — Sütőt parafrazálva — a hazai fonnivalót is, a Gelibolu-félsziget hadi eseményeit és következményeit egybeveti a korabeli Kárpát-medencei, jelesen a magyarországi történetekkel. A párhuzam ránk nézve megszégyenítő, s a következmények, szeretném kiemelten hangsúlyozni: napjainkig nyúlóan, és mai nemzeti állapotunkat illetően is katasztrofálisak. Az I. világháborúban a Galibolu-félszigeten és környékén a harc a tengerszoros, a Dardanellák megtartásáért, illetve elfoglalásáért folyt. Ha a brit, ausztrál, új-zélandi, francia és indiai csapatok a Dardanellákat birtokba veszik, s bejutnak a Márvány-tengerre, a török főváros, a ma 15 millió lakosú Isztambul elesik. A török birodalom összeroppan, és nem csak a nem török kisebbségek lakta területeket veszíti el, hanem Kis-Ázsiában, Ankara környékén egy jelentéktelen államocskává töpörödik az egykori birodalom. Stratégiai szempontból és távlatilag a tengerszoros birtoklása az ettől keletre eső, a Fekete-tenger övezetében lévő államok is az új foglalók ellenőrzése alá kerültek volna. (Ezért ma is folyik a versengés.) Ez a terv viszont dugába dőlt, a szövetséges hatalmak egy magyar mondásra utalva: ,,törököt fogtam, de nem ereszt" állapotba kerültek. A törökök páratlan nemzeti összefogással és hősies kitartással áthúzták az angol—francia számításokat, kezükbe vették, és maguk alakították országuk sorsát, s a békediktáló nemzetközi fórumokat is arra kényszerítették, hogy megsemmisítsék a Törökországot arányait tekintve Magyarországnál is súlyosabban csonkoló sevres-i szerződést — a „török Trianont" —, és 1923-ban a svájci Lausanne-ban szervezett nemzetközi konferencia érvénytelenítette az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés Törökországra vonatkozó részét. Mára már a Gelibolu-félszigeten a domborzati búvóhelyekre épített, de a főútról jól látható bunkerek sokasága hadiemlékmű jellegű. A Gelibolu-félsziget és a tengerszoros birtoklásáért folyó harcban mintegy félmillió katona esett el, közülük százezer brit. Winston Churchill, az akkori tengerészeti miniszter az állásával fizetett ezért a kudarcért. A tengerszoros védelméért és megtartásáért vívott harcban különösen kitűnt egy fiatal tiszt, Musztafa Kemal, akit ma Kemal Atatürk — a Törökök Atyja — néven tisztel az egész ország, s nincs olyan jelentős település, amelyben aranyozott szobrát ne találnók meg. Hazatekintő Arra is csak utalunk, hogy eközben a magyar országvezetés 1919-ben bűnös közömbösséggel és gyávasággal nézte az ország harcok nélküli szétmarcangolását, vesztett csaták nélkül országot vesztettek, sőt, Linder Béla császári és királyi vezérőrnagy, a ,,nem akarok többé katonát látni", a világtörténelemben is példa nélküli hadügyminiszteri ,,köpésével" még az észak-olasz frontról haza tóduló és a Kratochwill Károly ezredes által megszervezett, Erdély megvédéséért fegyvert fogó Székely Hadosztályt is leszereltette, amely, két tűz közé kerülve, inkább a románok előtt tette le a fegyvert (akik később szavukat szegve az egész tisztikart internálták), mintsem a bolsevizmus Kárpát-medencei meghonosodását, Kun Béla és komisszár bandáját a hatalom megtartásában segítsék. (Akinek füle van, érzékelheti az akkori államvezetés és a mai cselekvési programjai között az áthallásokat.) Nos, a Mikes-zarándoklat mozgó akadémiáján ezekről a témákról is szó esett, s arról is, amiből főleg erkölcsi-érzelmi tanulságok fogalmazhatók meg. A magunk és mások számára is. Gelibolu félszigetén mintegy húsz katonai temető és emlékhely található. Mustafa Kemal alias Kemal Atatürk az antantcsapatok fölötti győzelem után a török földön elesett idegen katonák szüleinek azt üzente: Ti anyák, akik fiaitokat messze idegen országokba küldtétek, töröljétek le könnyeiteket, fiaitok emlékét megbékélt szívünkben őrizzük. Miután feláldozták életüket, a mi fiainkká is váltak. Eme gondolat és cselekedet erkölcsi emelkedettsége, emberi nagysága előtt megilletődve kell főt hajtanunk. Igazságtalanok lennénk, ha nem érzékelnők, hogy az utóbbi időkben a mi tájainkon is ,,finomult a kín". De ma sem ritka, hogy nemzeti emlékjeleinket, emlékeinket megalázzák és meggyalázzák, vagy éppenséggel arra is tudnék példákat mondani, hogy a tömegsírokat kisajátítják, átcímkézik. De most arra utalnék csak, hogy a kevés megszakítással nyolcvan évig tartó emlékműdúlások, szoborrongálások és temetőpusztulások után ma mégis van lehetőség arra, hogy miután fiaink, akik sok esetben idegen célokért feláldozták életüket, holtukban a ,,mi fiainkká" váljanak. Érdekes, hogy efféle törekvéseinkben a román katonai körökben több megértésre találunk, mint a politikai szféra bizonyos vad hajtásai köré csoportosult ,,civileknél". A településjelző táblák átfestése, szobrok, emlékművek megrongálása, legutóbb a kökösi Székelyföld-felirat törvénytelen és barbár elpusztítása e vadhajtások közé tartozik. Történetesen valamennyire ismerem a magyar és a román hadisírgondozó katonai intézményeket, amelyek különösen az előző kormányzatok, főleg az Orbán-kormány idején különféle megállapodásokat kötöttek, és még a volt Szovjetunió utódállamaiban is eredményeket mutathattak fel. Tervek, tanulságok Mostani törökországi portyánk közben, útban hazafelé, a mozgó akadémián a tapasztalatok és tervek összegzésére is sor került. A 103 székelyföldi ,,utas" egységesen állást foglalt amellett, hogy a mostanihoz hasonlatos törökországi magyar nyomkereső utak mellé törökországi tanulságokat is társítunk. Nem túlzunk ugyanis, ha megfogalmazva is megerősítjük: egyetlen szomszédos nemzet körében sem találkozunk olyan tömeges és annyira nyilvánvaló szimpátiával irántunk, mint a törököknél. Zivataros történelmünk ellenére, és ezt szinte meghazudtolva. Nem vagyok egyedül, aki a legjelentősebb elképzelésnek azt tartja — erről Beder Tiborék már egyezkedtek is —, hogy Rodostó üdülőhelyén, a várostól 20 kilométerre lévő Kumbağban az egész nyár idejét átfogó diáktábort szervezzenek, ahol három-négy tanár, nevelő irányításával egy autóbusznyi fiatal tíznapos turnusokban nyaralhat, és közben megismerkedhet azzal a históriai, művelődéstörténeti kinccsel, ennek magyar vonatkozásaival, amely a térségben fellelhető, vagy amelynek az emléke rekonstruálható. Természetesen, ehhez a nyaraltatási programhoz támogatókra van szükség. Például az utaztatásra, vagy kis jövedelmű, de talentummal és törekvéssel megáldott diákok esetében a költségek egy részének átvállalásával is. A Maros megyei tanács velünk utazó tagjai máris vállalták egy ilyen otthoni csoport támogatását. Gelibolu — Mikes Gallipolija —, akárcsak a neve, valóban szép város. 23 000 lakosával a mi székelyföldi városainkhoz hasonlatos nagyságrendű. Strandja óriási, homokozója csodálatos. A Kis-Ázsiába vezető, nagy forgalmú út mellett, Čanakkale közelében fekszik. Mindkét üdülővárosból Isztambul is könnyen elérhető. Az Égei-tenger, Trója, Efezosz, Pamukkale viszonylag közel, de kevés a magyar turista. Pedig... Mit mondjak? Amint csoportunk megérkezett a Rodostó melletti Kumbağ üdülővárosba, ahol három éjszakára biztosítottak szállást, reggelit és vacsorát, valamint az ingyenes fürdőzést, többnyire magyar zenét hallgathattak a szomszédság dúsgazdag nyaraló vendégei is. (Jellemző, hogy nem Lagzi Lajcsiékat.) És ez senkinek sem sértette a fülét, sőt!
