Erős falvak, óriás kürtőskalács

2010. május 31., hétfő, Közélet

Pillanatok alatt elfogyott a 14 méteres kürtőskalács

Megadták a módját az idei községi napoknak is Uzonban: három nap alatt testnek és szellemnek egyaránt jutott komolyabb és mókásabb műsorszám, péntek délutántól vasárnap estig minden óra kínált valamit.

A nyitány ünnepélyes volt: az egykori uzoni zsidóknak állítottak emléktáblát — e közösség a második világháborús veszteséget máig sem heverte ki, és ezt tudatosítani szeretnék a mai generációkban is —, majd Szabó Imre helybeli festő kiállítását és a kökösi színjátszók előadását nézhették meg az érdeklődők. A nagy nap a szombati volt, mikor minden figyelem a vetélkedőkre összpontosult, pedig volt többféle gyermekprogram, minifoci, táncház, és igen szép dalokkal rukkolt ki a Szivárvány női kórus is.

Az Erdély legerősebb településének címére sajnos ezúttal is csak a környékbeliek pályáztak, összesen négy csapat (tavaly hat volt). Ezt a csoportos erőpróbát az idén költségtakarékossági okokból csatolták a községi napokhoz, és bár igen rendhagyó módon kell bizonyítani, egyre nehezebb hozzá embert találni, a szervezők szerint a támogatás hiánya miatt. No meg azért is, mert aki hétközben nehéz munkát végez, az már szórakozásnak valami mást keres, főleg, ha saját zsebére megy minden költség. Ennek ellenére nagy lendülettel versengtek a csapatok a kamionhúzásban, rönkhajításban, sodrófatartásban, vizesedény-emelésben és hasonlókban, mindaddig, amíg egy véletlen baleset be nem árnyékolta a mulatságot: egy uzoni asszony megbotlott, elesett, és a megrakott szekér keresztülment rajta. Mentővel vitték a kórházba, de a hangulat csak délután, az óriás kürtőskalács mellett jött helyre: akkor jelentették be, hogy nincs nagyobb baj, néhány horzsolással megúszta a történteket. Azt, hogy csapata első lett, csak vasárnap délután közölték; a második helyen Szentivánlaborfalva, a harmadikon Uzonfüzes, a negyediken Dobolló végzett.

A szentivániak az immár 14 méteres rekordkürtőskaláccsal nyújtottak nehezen túlszárnyalható teljesítményt: 8—10 személy közel négy órai munkáját izgulhatta végig a közönség, és bár a tészta nem sült teljesen át, talán négy percig sem tartott, amíg elfogyott. Közben javában zajlott a főzőverseny is, ez már a településvetélkedő részeként; erre már többen neveztek be, volt motoros-, bicikli-, lovasverseny, rönkvágás és tojáshabverés, sőt, helyismereti teszt is; itt már Uzon a negyedik helyre került Lisznyó, Uzonfüzes és Bikfalva után. Vasárnap felvonultak a huszárok, menettáncosok, volt ünnepi istentisztelet és tanácsülés, népi műsor és bábjáték, esténként pedig koncertek, a rendezvényt záró tűzijátékig. Amit még érdemes kiemelni, az a helyszín: a szabadidőpark folyamatosan szépül-épül, a sétányokat kikövezték, a szökőkút és a világítás működik, a játszótér leköti a kicsiket, és a közeljövőben csónakázásra is lesz lehetőség (csak a mentőmellényeket kell még beszerezni). Eldobált szemetet nemigen lehetett látni, pedig fogyott elég sör és nyalánkság. Ez pedig verseny nélkül is megér egy díjat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 624
szavazógép
2010-05-31: Közélet - Iochom István:

Huszártoborzó Felső-Háromszéken

A Kovászna Megyei Turisztikai Egyesü­let és a gidófalvi Csillagőrző Egyesület első alkalommal szervezte meg hét végén, szombaton és vasárnap a nagy érdeklődéssel kísért huszártoborzót Felső-Háromszék kilenc településén a megyei és kézdiszéki önkormányzatok támogatásával.
2010-05-31: Máról holnapra - Farkas Réka:

Sztrájkolj, ha van rá pénzed

Igencsak cinikus volt Emil Boc miniszterelnök tegnapi felhívása, kérve fenyegette meg a tanárokat: jobb, ha elállnak a sztrájktól, mert nem kapnak fizetést a tiltakozás napjaira, és még tovább romlik anyagi helyzetük. A kormányfőnek eme gesztusával sikerült ismét porba döngölnie az amúgy is megalázott pedagógustársadalmat.