Az ogre jobban tetszett, mint a herceg

2010. június 1., kedd, Magazin

Bár Jerry Bruckheimer producer biztos befutóként számított a Perzsia hercegére, a hét vé­gi észak-amerikai kasszasikerlistát mégis az utolsó Shrek-kaland uralta. A DreamWorks Shrek a vége, fuss el vége című 3D-s animációja péntektől vasárnapig az előzetes becslések szerint 43,3 millió dolláros (145 millió lejes) jegybevételre tett szert, így az előző hét végén bemutatott, főleg a családok köré­ben népszerű ogrekaland 133,1 millió dollárra emelte hazai bevételét.

A második hete a toplistát vezető mocsárlakó ezzel az eredménnyel könnyedén lekörözte a hét vége két debütáló produkcióját, a Szex és New York 2. című romantikus vígjátékot, valamint a Perzsia hercege ― Az idő homokja című egzotikus kalandfilmet.

A Sarah Jessica Parker, Kim Cartrall, Kristin Davis és Cynthia Nixon Abu Dhabi kiruccanásával szórakoztató Szex és New York-folytatásra 90 százalékban nők voltak kíváncsiak. A film 32,1 millió dollárral került a sikerlista második helyére. A videojátékból született Disney-akciófilm, amelyben Jake Gyllenhaal alakítja a perzsa herceget, jókora csalódást okozva csak 30,2 millió dollárnyi jegyeladással lett a harmadik. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-06-01: Magazin - :

A vörös bolygó veteránja

A Viking—1 rekordját átvéve az Opportunity Mars-járó lett a vörös bolygón leghosszabb ideje működő szerkezet. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Viking—1 és Viking—2 űrszondája 1976-ban érkezett a Marsra, ahol földi számítás szerint hat éven és 116 napon át teljesített szolgálatot.
2010-06-01: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Megrendülve és mély fájdalommal tudatom
özv. BARTHA LÁSZLÓNÉ
szül. BAGOLY MARGIT
nyugalmazott tanítónő
halálát.
Temetése 2010. június 2-án délután 2 órakor lesz Zabolapáván református szertartás szerint.
Drága halottunk kívánságára megemlítjük tanítónői pályafutásának rövid történetét: 1932—1941 — Érkeserű (Bihar megye); 1941—1950 — Szilágyipp (Szilágy megye); 1950—1958 — Perecseny (Szilágy megye), ahol született 1914-ben; 1962—1967 — Zabolapáva.
Minden faluban nagy tiszteletnek örvendett, szerette a tanulókat, és szívesen látogatta a szülőket.
Isten nyugtassa!
Békés nyugalmat kíván testvére, Bodoni Gyula.
HN