A vörös bolygó veteránja

2010. június 1., kedd, Magazin

A Viking—1 rekordját átvéve az Opportunity Mars-járó lett a vörös bolygón leghosszabb ideje működő szerkezet. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Viking—1 és Viking—2 űrszondája 1976-ban érkezett a Marsra, ahol földi számítás szerint hat éven és 116 napon át teljesített szolgálatot.

Az Opportunity ezt a rekordot adta át a múltnak, de könnyen lehet, hogy csak átmenetileg. Az eredetileg kilencvennapos küldetésre tervezett Mars-járó 2004-ben landolt az égitesten, testvére, a Spirit azonban 21 nappal megelőzte.

A Spiritről jelenleg nem érkeznek jelek, és nem tudni, hogy a tél miatt váltott-e hibernációs üzemmódba, vagy beragadását követően netán végleg felmondta a szolgálatot. Erre majd csak a marsi tavasz beköszöntével derül fény. A NASA mindenesetre felhagyott a szonda újraindításával. Küldetése során az Opportunity viszont dacolt a porviharokkal, és a fagyos téllel is. A golfautó-méretű szerkezet az évek során közel húsz kilométert tett meg, jelenleg — immár 2008 óta — az Endeavour-krátert ,,támadja". Az útból még bő tizenegy kilométer van hátra, araszolása így még évekig tart.

És hogy mi lett az elődök sorsa? A Viking—2 három év és 221 nap után állt le, 1980-ban kikapcsolták, miután töltőelemei lemerültek. A Viking—1 vesztét azonban emberi mulasztás okozta: a több mint háromezer kilogrammos szondát véletlenül kapcsolták ki 1982-ben, és többé nem tudtak kapcsolatot teremteni vele.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bolygókutatással foglalkozó részlege, a Jet Propulsion Laboratory (JPL) hivatalosan is halottnak nyilvánította a Phoenix Mars-szondát, amely 2008-ban landolt a vörös bolygón. A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda által készített legutóbbi felvételek tanúsága szerint a Phoenixen súlyos sérülések mutatkoznak, amelyek a marsi tél számlájára írhatók. Az űrszonda múlt héten 61 alkalommal repült el a Phoenix felett, hogy a negyedik — és egyben utolsó — kísérlet keretében megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. A Mars-szonda azonban nem adott életjeleket. ,,A Phoenix teljesítette küldetését, még tovább is működött a tervezettnél. Habár munkáját befejezte, a tudományos tevékenységéről szóló információk elemzése még eltart egy darabig" — mondta Fuk Li, a JPL Mars-programjának vezetője. A Mars-szonda az égitest északi pólusának közelében landolt 2008. május 25-én. Élettartamát három hónapra tervezték, a háromlábú szerkezet azonban öt hónapig bírta, mielőtt a fogyatkozó napfény miatt megszűnt az energiaellátása. Parányi esély azonban mégis volt arra, hogy a zord tél ellenére is működőképes maradjon, a NASA ezért próbálta meg felvenni a kapcsolatot.

A Marson földi számítás szerint 687 napig tart egy év, egy nap pedig 24 óra, 39 perc, 30 másodperc. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-06-01: Magazin - :

Rekordtömeg a sanghaji világkiállításon

A szaúdi pavilon
Napi félmillióra ugrott a hét végén a sanghaji világkiállítás látogatóinak száma, ami a május elsejei nyitás óta rekordnak számít; szükség volt extra biztonsági intézkedésekre, és voltak pavilonok, amelyek este 11 óráig meghosszabbították a nyitva tartást.
2010-06-01: Magazin - :

Az ogre jobban tetszett, mint a herceg

Bár Jerry Bruckheimer producer biztos befutóként számított a Perzsia hercegére, a hét vé­gi észak-amerikai kasszasikerlistát mégis az utolsó Shrek-kaland uralta. A DreamWorks Shrek a vége, fuss el vége című 3D-s animációja péntektől vasárnapig az előzetes becslések szerint 43,3 millió dolláros (145 millió lejes) jegybevételre tett szert, így az előző hét végén bemutatott, főleg a családok köré­ben népszerű ogrekaland 133,1 millió dollárra emelte hazai bevételét.