A kis fizetésű állami alkalmazottak és a nyugdíjból tengődők még nem is szembesültek az első ,,áldozatbemutatás" (első megskalpolt jövedelem) keserű élményével, de a vásárlóerő máris — hónapok óta — drámai következetességgel csökken Kovásznán. A körvonalazódó szerencsétlenség túlsó, napfényesebb oldalán eközben megfeszített ütemben dolgoznak a kisváros első, ,,nyugati stílusú" nagyáruházának építkezésén.
Olyan kis- vagy nagyobb kereskedőt, aki örömmel üdvözli a világhálózatot működtető új vetélytársat, ne keressünk Kovásznán. Talán csak az ún. turkálókat, a kisebb-nagyobb kocsmaüzemeket és a temetkezési vállalkozókat nem fenyegeti közvetlenül a már szépreményű nevében is olcsóságot hirdető szupermarket.
Nem rejthetjük véka alá a közhangulatot sem. A kisvárosnak az a fogyasztói közönsége, melynek komája, sógora ...rokonsága nem foglalkozik kereskedelemmel, szinte egyöntetűen MEGVÁLTÓKÉNT várja a nagyáruház avatóünnepségét. ,,Most megkapják a magukét..." — mondogatják lépten-nyomon, és ezalatt az eddigi boltosokat kell értenünk, akik — állítólag — ,,...meggazdagodtak a nép bőrén stb." Nos, annyi bizonyos, hogy még a kilencvenes évek derekán, a privatizáció idején a kovásznai állami kereskedelmi vállalat üzlethálózata bravúros billenéssel egyetlen (állítólag háttértámogatást élvező) ember kezébe került. Ez az esemény hosszú távon megszabta a helyi, immár ,,szabad" kereskedelem alakulását. Az ilyen-olyan ,,ad hoc helyiségekben", a szombati piac asztalán vagy a rögtönzött butikokban kialakított kiskereskedői vállalkozások hatalmas hátrányból indultak a ,,fényes" konkurenciával szemben. Mondogatták is úgy fogaik közt óvatosan szűrve a szót egyes magyar kiskereskedők, hogy ,,...szarházi a kovásznai magyar nép, képes román ember üzleteibe hordani a pénzét"!
Nos, itt és most el kell mondanunk széles olvasói közönség előtt, hogy a fürdővárosi üzlethálózat színe-java közel húsz évvel ezelőtt valóban román kézbe került. Ettől arrafelé ő adott bérbe üzlethelyiségeket, később adogatott is el belőlük, tehát széles értelemben ő lett a kovásznai ,,Első Kereskedő". A régi időkből fennmaradt helyi fogyasztási szövetkezet (Supercoop) sem bírt versenybe szállni azzal, akihez a többségében magyar (!) vásárlóközönség bizony nap mint nap elzarándokolt, hogy kiönthesse a pénzét.
De mi lehetett a titka ennek az ellenállhatatlan vonzerőnek? E sorok írójának véleménye szerint a szabadpiaci verseny szellemének megfelelő, tehát tisztességes húzás történt. A románnak legelső dolga ugyanis az volt, hogy magyar elárusítókat állított pultjai mögé, sőt, háttérmunkakörökben (pl. árumozgatásban) is többségében számunkra teremtett munkalehetőséget. Magyarán: reggeltől késő estig, sőt, ünnepnapokon is édes anyanyelvén ,,shoppingolhatott" a székely. Otthonosan érezhette magát, miközben költötte a pénzét. És nem utolsósorban ezekben az üzletekben volt a legszélesebb skálájú választék, a legmegbízhatóbb minőség stb. Ez alapjában érthető is, mert ahol a legjobban forog a pénz, ott lehet... ,,nagyoskodni".
De ugorjunk egyet a jelen pillanatbéli állapotokra! Húsz év elteltével végre a kovásznai kiskereskedőknek is sikerült életmagra kapniuk a nagy vetélytárssal szemben. Megvan az üzlethelyiség, meg a digitális mérleg, a hűtőpult, a bútorzat, csempézett padló, központi fűtés, sőt, egyeseknél a klímaberendezés is kánikula idejére. Megértük azt, hogy reggeltől késő estig bármi jut eszünkbe, házi papucsban szaladhatunk ki valamelyik utcasarokra, mert annyi az üzlet, mint eső után a gomba, nem kell minden apróságért a központba lemenni. És most, amikor többé-kevésbé kialakultak a vásárlói vonzáskörök, a beszállítói kapcsolatok, és a népes konkurencia fegyelem alatt tartja az árakat is (javunkra!), akkor íme, beköszönt a román típusú világválság, és épp ekkor jelennek meg az ... ,,amcsik".
Hogy egzisztenciális dilemma előtt áll a kovásznai kereskedők csapata, az nyilvánvaló. De a vásárlóközönségnek is érettségi vizsga elé kell állnia nemsokára, ehhez sem fér kétség. Mert vitathatatlanul élmény egy hatalmas légkondicionált csarnokban vásárolni, bőségtől rogyadozó pultok közt ténferegni, élvezni álmaink (avagy kedvenc televíziós filmjeink?) világpolgári atmoszféráját, miközben szól a zene, és a nikkelezett bevásárlótalicskákra a gyermeket is fel lehet ültetni. De arra azért éberen figyeljünk, hogy pl. székelyföldi, avagy import eredetű lesz-e a piacinál olcsóbb krumpli, a hús, a kenyér stb. Arra is, hogy a polcokon lesz-e elegendő jó minőségű, Romániában gyártott áru, mert ettől függ a válságból kivezető út reménysége. Tehát, javasolnám tisztelettel: higgadtan, felvilágosultan ,,shoppingoljunk", és ne törekedjünk néhány aprópénzt érő nyereségért erkölcsi elégtételt szerezni (elmúlt idők vélt vagy valós sérelmeiért), nyakát szegve ezzel a helyi kiskereskedőknek.
