A legutóbbi sepsiszentgyörgyi Parnasszus Irodalmi Önképzőkörön az 1848—49-es Magyar Forradalom és Szabadságharc volt a témánk. Kimeríthetetlen, persze.
De jó lett volna mégis elgondolkoznunk azon, hogy jelenkori erdélyi magyar költőink hogyan írnak, utalnak ’48-ra. És miért festenek ennyire elszomorító jövőképet. Ennyire komor a valóság?
Nem, nem, nem hiszem, nem hihetjük, hogy nekünk mindig csak ,,Mohács kell", hogy ráébredjünk emberi és nemzeti bajainkra. Valóban ennyire megkomorodtunk volna, hitehagyottak, kétségektől megpróbáltak, akik már örülni sem tudnak semminek? Elfordulva a közügyektől, mindig másoktól várjuk, hogy kiharcolják a minket is megillető jogokat? Vegyünk példát elődeinkről, a székelyekben eddig volt erő és erős nemzettudat, tartás, most kell újra talpra állni, és legalább elsétálni a megújult, gyönyörű Erzsébet parkba ünnepelni. A trianoni megemlékezésre, mely immár a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA. Nem gyászolni és siránkozni kell a végtelenségig, hanem tenni, örülni, hogy végre kettős állampolgárok lehetünk, örülni és ünnepelni kell együtt, mert az ünnep a lélek újjáépülésének ritka alkalma, nem szabad kihagynunk. Legyen annyi önbecsülésünk, hogy részt veszünk saját ünnepeinken! Érezzük meg újra az összetartozás felemelő erejét, hiszen a szétforgácsolódás, acsarkodás helyett a lélek magasában valóban van egy igazi hazánk, amely nem taszít el többé. Tudjunk megérteni és megbocsátani az anyaországbeli testvéreinknek, akik 2004. december 5-én NEM-mel szavaztak.
Tegyünk érte, hogy igaz lehessen Orbán Viktor magyar miniszterelnök gondolata:
,,Egy új korszakot nem a háborúk, nem a politika és nem a gazdaság indít el, hanem az emberek lelkületének és gondolkodásának megváltozása."
Para Olga