Sport

2010. június 5., szombat, Sport

Labdarúgás

* A IV. liga hét végi meccsei: Zágon—Bodok, Ozsdola—Perkő, Bardoc—Jövő, Szitabodza—Barót, Dálnok—Gelence, Hidvég—KSE, Illyefalva—Bereck, Bölön—Papolc.

* A megyei futballbajnokság utolsó, 26. fordulójának mérkőzései: Kökös—Torja, Uzon—Maksa, Csernáton—Árkos, Réty—Kilyén, Szotyor—Bodzaforduló, Kőröspatak—Kovászna, Nemere—Nagybacon.

Kosárlabdatorna Felső-Háromszéken

Ma és holnap a kézdivásárhelyi sportcsarnokban kerül sor az U16-os lánykosárlabda-bajnokság első csoportjának második elődöntőtornájára. A hét végi küzdelemsorozat előtt a KSE együttese a negyedik (továbbjutó) helyen áll a Bukaresti Olimpia, a Galaci Phoenix, a Galaci SPL mögött, megelőzve a Szászrégeni ISK-t és a Bákói ISK-t. A szeptemberi országos döntőre nyolc csapat jut be, a két elődöntős csoportból a legjobb négy-négy alakulat.

Európa-bajnok a magyar raftingválogatott

Európa-bajnok lett a magyar férfi raftingválogatott, miután az olaszországi Val di Soléban megrendezett kontinenstorna csütörtöki döntőjében legyőzte a németeket. A csapat tájékoztatása szerint a vadvízi evezősök az időmérő után a 14. helyet foglalták el, majd az úgynevezett Head to Head, azaz páros kiesési futamokban mindvégig a rosszabbik oldalról rajtoltak, ennek ellenére bejutottak a fináléba, ahol a németek csak az első húsz méteren tudták tartani tempójukat. A Fodor Szabolcs, Simon Ádám, Csabai Edvin, Takács Viktor, Kormanik Soma, Kovács Zoltán, Markovics András összetételű férfialakulat a szlalom és a down river számokban is rajthoz áll az Eb-n.

Kikapott a címvédő olasz csapat

Egygólos vereséget szenvedett Mexikótól a világbajnoki címvédő olasz labdarúgó-válogatott csütörtökön a jövő pénteken kezdődő dél-afrikai vb-re készülő együttesek felkészülési mérkőzésén. A csütörtöki barátságos mérkőzések eredményei: Olaszország—Mexikó 1—2, Spanyolország—Koreai Köztársaság 1—0, Németország—Bosznia-Hercegovina 3—1.

Benítez távozik a Liverpooltól

Rafael Benítez, az FC Liverpool labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzője hat év után elhagyja az együttest. Rafa örökké a Liverpool történelmének része lesz azt követően, hogy egy drámai döntőben megnyerte a Bajnokok Ligáját, de a mostani, kiábrándító szezon után mindkét fél úgy gondolta, hogy frissítésre van szükség — nyilatkozta csütörtökön a klub hivatalos honlapján Martin Broughton elnök. Nehéz bejelentenem, hogy nem vagyok már a csapat edzője. Köszönöm a stábnak és a játékosoknak egyaránt az eddigi munkát — mondta Benítez, aki 2005-ben hódította el a csapattal a BL-serleget. Az isztambuli döntőben minden idők egyik legdrámaibb csatájában győzték le a Vörösek az AC Milant, mivel az olaszok a félidőben már 3—0-ra vezettek, ám az angolok a fordulást követően egyenlítettek, végül pedig 11-esek után diadalmaskodtak. Benítez a hat év alatt FA Kupát (2006), Európai Szuperkupát (2005) is nyert a csapattal, az elmúlt idényben azonban csak a hetedik helyen végzett a Premier League-ben. Angol sajtóértesülések szerint a spanyol mester hárommillió fontos végkielégítéssel távozik, mivel eredeti szerződése 2014-ig szólt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-06-05: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Zene
* A sepsiszentgyörgyi Gyár utcai Krisztus Király-templomban ma 19 órától orgonakoncert. Fellép: Paul Alexandru Cristian, a brassói Szent Bertalan-templom orgonistája. Műsoron: Johann Sebastian Bach-, Johann Pachelbel-, Nicolas de Grigny-, Jehan Alain-művek.
2010-06-05: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy szeretett feleségem,
PUSKÁS ATTILÁNÉ MÁTHÉ ÉVA GERTRÚD
nyugalmazott vegyészmérnök
életének 68. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Temetése római katolikus szertartás szerint a Vártemplom halottasházából 2010. június 7-én, hétfőn 16 órakor lesz.
Búcsúzunk szeretett Édesanyánktól, testvérünktől, nagymamánktól.
Pihenése legyen csendes, emléke szívünkben örökre él.
A gyászoló család
H