Beszámoló egy pályárólÜtő Gusztáv-válogatás

2010. június 9., szerda, Magazin

Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas sepsiszentgyörgyi képzőművész Válogatás (1973—2010) című egyéni kiállítása nyílik meg csütörtökön a sepsiszentgyörgyi ETNA Alapítvány, a MAGMA kiállítótér és a Gyárfás Jenő Képtár rendezésében.

Az esemény 18 órakor kezdődik a Míves Házban, majd félórás eltérésekkel folytatódik a Lábas Házban, a MAGMA Kortárs Művészeti kiállítótérben, végül pedig a Gyárfás Jenő Képtárban. A rendezvény a Képzőművészet Éve Háromszéken, 2010 elnevezésű program része.

A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet szakán 1982-ben Abodi Nagy Béla tanítványaként diplomázott Ütő Gusztáv, korunk egyik meghatározó hazai képzőművésze. Festő, grafikus, performanszművész, tanár, akcióművészeti kutató — és képtelen bármelyik tevékenységét is egyik vagy másik elé sorolni. ,,Talán ezért is tartom ezt a válogatást egyfajta beszámolónak mindarról, hogy életem különböző korszakaiban és helyszínein miképpen képviseltem saját művészetemet, városomat, Erdélyt. Ezért is szentelünk külön teret grafikáimnak, portréimnak, festményeimnek, illetve akcióművészeti megvalósításaimnak" — mondja. Nem tagadja, a maga számára is érdekes ennyi idő távlatából viszontlátni, miképpen tükröződnek magánéleti és művészeti ,,zökkenői" alkotásaiban, változó korszakaiban.

Az egyetem után Sepsiszentgyörgyre 1987-ben visszakerülő művész azóta szülővárosában él. 1990 óta a Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja —1991—1992-ben megyei elnöke is —, 1991-ben az ETNA Alternatív Művészeti Csoport alapítója és irányítója, 1990—1991-ben Baász Imrével, 1999-ig pedig egyedül szervezte az AnnART Nemzetközi Élőművészeti Fesztivált a Szent Anna-tónál. 1991-től a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum festészet tanára, 2005-től a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem doktorandusza, 2007-től pedig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. Tavaly képzőművészeti alkotó- és szervezőmunkáját Munkácsy-díjjal ismerték el.

Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója szerint Ütő Gusztáv nagyhatású, sokoldalú, következetes alkotó. Kedvelt műfajaiban, az akcióművészetben, rajzban, installációban, festészetben egyaránt az újat, a mait, a frisset keresi, ízig-vérig ,,fiatal" művész, aki ösztönös improvizációit is tudatos, sajátos művészetfilozófiai vázra építi.

A négy sepsiszentgyörgyi kiállítási térben csütörtökön megnyíló, Válogatás című tárlategyüttes Ütő Gusztáv harmadik egyéni kiállítása, és 2010. július 20-ig látogatható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-06-09: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy a sepsiszentgyörgyi
DEÁK HENRIETTA
életének 25. évében hirtelen elhunyt.
Elment egy szülői kincs, megszűnt egy fényes csillag, mely annyira ragyogott, hogy mindenkit boldoggá tett maga körül.
Temetése 2010. június 9-én 15 órakor lesz a közös temető ravatalozóházából.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Amíg élünk, el nem feledjük.
A gyászoló család
4234452
2010-06-09: Magazin - Józsa Lajos:

Miklósvárszék faluinak adója 1806-ban

Szigorúan elrendelte az Erdélyi Főkormányszék a falusi bíráknak az 1806. évi adók maradéktalan beszolgáltatását. A háborús évek megviselték a lakosság fizetőképességét. A hadba vonultak száma egyre nőtt, a Monarchia egész területén alig jutott betevő falatra. Egész Székelyföldön szárazság volt 1806-ban, ami tetőzte a nyomorúságos állapotokat.