Szerződés nélkül a közszállító

2010. június 9., szerda, Közélet

Barót tanácsa elfogadta a helyi közszállítási vállalat, a Transloc 2009-es pénzügyi beszámolóját. A cég nyereséggel zárt, ám gondok is akadnak háza táján, a vezetőtanács — valójában a tanácstagok, hiszen ők alkotják a testületet — hamarosan számba veszi a lehetséges megoldásokat.

Nagy István polgármester elmondta, már közel éve lejárt az önkormányzat és a közszállító szerződése a szolgáltatás haszonbérbe adásáról, ám az új megegyezést nehezíti, hogy a Transloc több szempontból nem felel meg az országos követelményeknek. Mivel a város vállalatáról van szó, a nyilvános versenytárgyalás kitűzése elkerülhető, de a feltételeket — akárcsak egy idegen cégnek — teljesítenie kell.

A Transloc igazgatója, Antal Imre elismeri, hogy autóparkjuk régi, kívánnivalót hagy maga után, de szerinte megfelelő karbantartással még jól hasznosíthatók a buszok. ,,A cég nem veszteséges, a követelményeknek próbálunk eleget tenni, remélem, ezt a tanácstagok is értékelik, s mindent elkövetnek, hogy az új szerződést megkössük, illetve segíteni fognak, hogy feladatainkat minél jobb körülmények közt láthassuk el" — nyilatkozta Antal Imre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-06-09: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Takarékoskodik a megyei tanács

Birtokon belül, immár takarékoskodhatnak
Húsz százalékkal sikerült csökkenteni a fogyóanyag-kiadásokat a megyeházán pusztán azzal, hogy az alárendelt intézmények által eddig külön-külön beszerzett papírokat és egyéb eszközöket legutóbb egységesen, a legalacsonyabb áron vásárolták meg — közölte tegnap Tamás Sándor megyeitanács-elnök arra a kérdésre, hogy miként próbálják kivenni részüket az általános megszorításokból.
2010-06-09: Közélet - Sylvester Lajos:

Együtt a szenvedés ernyője alatt...

A Volt Politikai Foglyok Nemzetközi Szövetsége, az INTER-ASSO idén Brassóban és Bálványosfürdőn tartotta XVIII. kongresszusát.