Csórócsalogató zsebcsengő

2010. június 10., csütörtök, Kultúra

Tájnyelvi vetélkedőnek adott otthont pünkösd hétfőjén a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont. Öt csapat nevezett be, és komoly versengésben próbálták bizonyítani, ki uralja legjobban a helyi nyelvjárást.

Az öt versenyszámban saját tájnyelven kellett előadni mesét, a médiából kiollózott szövegrészt kellett ,,székelyre fordítani". Elterjedt divatszavak székely megfelelőjét is ki kellett eszelni. Így született a show-ra a szemfűszer, dilibuli, a mobilra a zsebcsengő, a szexre a csórócsalogató, dögös.

Legjobbnak bizonyult a kézdivásárhelyi Református Kollégium csapata, egy ponttal megelőzve a vendégfogadó iskoláét, s jutalmul az ősz folyamán Magyarországon Kárpát-medencei szintű vetélkedőn vehet részt. Harmadik lett a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola csapata.

A verseny kezdeményezője, Mezey Katalin, az Írók Alapítványának elnöke, a Széphalom Könyvműhely vezetője elmondta: a verseny célja megmutatni, hogy a tájnyelv nem szégyellnivaló, nem teszi nevetségessé a beszélőjét. Épp ellenkezőleg: megőrzésésével, használatával nyelvi örökségünket ápoljuk.

Czilli Aranka szervező sikeresnek nevezte a versenyt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-06-10: Kultúra - :

Közönségtalálkozó az elmúlt öt évről (Évadot zárt az M Stúdió)

Éden
Henning János felvétele
Öt év alatt stabil, művészi minőségében európai szintű mozgásszínházi társulattá forrt a sepsiszentgyörgyi M Stúdió alkotó közössége — összegezte az alakulástól eltelt időszak eredményeit Uray Péter művészeti vezető az évadzáró előadás után tartott közönségtalálkozón. A Gyöngyösi Tamás rendezte Édent azért újították fel, mert a társulat június második felében ezzel vesz részt a svédországi Karlstadban az AbunDance 2010 Tánc és Koreográfia Fesztiválon.
2010-06-10: Kultúra - Kisgyörgy Zoltán:

Iparisták a Rétyi Nyírben

Az emlékezők: Lőrincz József és Gúzs Sándor
Az esztendő dereka felé haladva egyre több a kortárs- és érettségi találkozó, egyre több ünneplő-emlékező csoporttal lehet találkozni iskolákban, emlékkopjáknál, temetőkben.