Mára már bizonyos, a kormány hol a választási kampányok, hol a megszorító intézkedések miatt nem ért rá válságkezeléssel foglalkozni.
Másfél éve kerültek hatalomra, de valahogy mindig adódott valami fontosabb, ami lekötötte az ország irányítóinak figyelmét, s ennek meg is lett az eredménye, Románia immár hivatalosan is csődközeli állapotba jutott.
A gyanútlan állampolgár azt gondolná, a bőségesen megfizetett miniszterek, államtitkárok, igazgatók, a jeles politikusok éjt nappallá téve azon szorgoskodnak, hogy kirángassák kies hazánkat a kátyúból, leállítsák az egyre mélyebbre hanyatlást, s ismét elhozzák a virágzást és bőséget. Ilyen jellegű, gyakorlati intézkedésekről édeskeveset tudunk, legfeljebb tervek, szólamok szintjén hallani arról, hogy mekkora szükség is lenne vállalkozóbarát gesztusokra. Időnként egy-egy politikus, aki szakértőbb látszatot kíván kelteni, még konkrét javaslatokkal is előhozakodik.
Az eddigi ,,eredmények" — egyre jobban halódik Románia gazdasága, cégek százai szűnnek meg, növekszik a munkanélküliség, és csökkennek a kifizetések — jelzik, a kapkodáson kívül egyebet nem tett, tesz a bukaresti kormány. Több mint egy hónapja jelentette be az államelnök a megszorításokat, s azóta ezeket csűri-csavarja Emil Boc, hetente többször is összeül minisztereivel, és úgy tesznek, mintha igen szorgalmasan dolgoznának. A fizetés- és nyugdíjmegvonások azonban nem lettek kisebbek, sőt, minden ülés után újabb és újabb támogatás lefaragásáról hallani. Minden erejüket, tudásukat leköti, hogy még néhány lejjel gyarapítsák az ország költségvetését, s ennek egyetlen módját ismerik: az egyszerű polgár zsebét kitakarítani. Európa-szerte egymást túllicitálva igyekeznek gazdaságot élénkíteni a kormányok, a megszorításokkal párhuzamosan jelentik be a fellendülést ígérő lépéseket. Nálunk erre, úgy tűnik, nincs tudás, rálátás, akarat.
A semmittevés gyanúját minap kijelölt miniszterünk, Kelemen Hunor is megerősítette, aki egy tévéműsorban fejtette ki, bizony immár eljött az ideje, hogy a kabinet elkezdjen dolgozni a gazdaság fellendítésén. Úgy közölte ezt a stúdióban ülő újságírókkal, elemzőkkel, ellenzéki politikusokkal, mintha ők lennének hivatottak munkára serkenni, megoldásokat találni. Nem ártana, ha felvetését időnként a kormány asztalánál is hangoztatná. Vagy úgysem hallaná meg senki?