Az első és talán legfontosabb: eredményes és hatásos volt a közvélemény megnyilatkozása, változtatni tudott egy már eldöntöttnek hitt kérdésben, az igen kiemelkedő művészek által támogatott civil megnyilvánulás hatására érvénytelenítették a megkérdőjelezett bizottság kétségektől terhes eredményét.
Az ügynek azonban a végső eredményen kívül alig van pozitív vonzata. Nagyon sok indulatot hozott felszínre, mindkét oldalon sok keserűséget, sértettséget okozott. Ismét bebizonyosodott, amihez a politika hozzáér, bemocskolódik, mindkét magyar pártnak sikerült igen áldatlan szerepet játszania. Az RMDSZ-nek azzal, hogy támogatta azokat, akik ezt az egész erőfitogtató manővert kitalálták, az MPP-nek aluszékonyságával, hogy immár sokadik alkalommal kerülte el a figyelmét egy tanácshatározat háttere, utólagos hőbörgéssel próbálta jóvátenni szájtátiságát. S ami még ennél is visszatetszőbb, mindkét alakulat egymást igyekezett lejáratni, a színház és Bocsárdi László mögé bújva, politikai tőkét kovácsolva, sok jóérzésű embert elriasztó felhangot adva egy kulturális életünket érintő, amúgy elvi kérdésnek.
A polgármester számokkal manőverezik
Az elv, amelyet városunk polgármestere még most, egy hét után sem igen akar megérteni, az, hogy a művészetet nem szabad üzletnek tekinteni, a színház nem irányítható magáncégként, és a valós értékeket bizony meg kell fizetni, mert egyénként, városként egyaránt gazdagítanak bennünket. Antal Árpád számokkal, adatokkal manőverező írása úgy vezet félre, hogy valójában minden állítása igaz, leszámítva a leglényegesebbet: hamis következtetés, hogy a teátrum kifosztotta volna a város adózó polgárait.
Az idei támogatás a város 96 millió lejes teljes költségvetésének 2,7 százaléka, a ház- és területadókból befolyt összeg (8,7 millió lej) 29 százaléka (az adatok a városháza honlapján megjelent költségvetési táblázatból származnak). A színház ebben az évben 2,6 millió lejt kapott a költségvetésből, tavaly még 2,9 millió jutott, két évvel ezelőtt, a tetőjavításon kívül is több mint 3,2 milliót utaltak át a működésére. A város összesen 12,35 millió lejt fordít a kultúra támogatására, ennek egyötödét kapja a Tamási Áron Színház, tehát nemhogy az nem igaz, hogy az út- és járdajavításhoz szükséges pénzt emészti fel, de még az sem, hogy minden más művelődési tevékenységtől elszippantja a finanszírozást. A város közszállításra hatmillió lejt fordított, és a közösségi rendőrség fenntartása is belekerül 1,8 millióba.
Zsebben kotorászás
Polgármesterünk legérdekesebb húzása mégis a színházi fizetések meglobogtatása volt, úgy tárta a nyilvánosság elé néhány nagyobb bér régi lejben megadott bruttó összegét, mintha ez lenne az általános, a tháliabeli alkalmazottak zsákszámra hordanák haza az érdemtelenül magas összegeket. Tavalyig, a színháztörvény alkalmazásáig a színészek, színházi alkalmazottak bére a nyomorszint környékén mozgott, ezen a helyzeten javított az új jogszabály, lehetővé tette, ki-ki érdeme, munkája szerint kapja jövedelmét, s hogy az, aki tehetséges, valóban sokat játszik, átvehesse ennek jutalmát. Egyetlen színész fizetése bruttó 4000 lej, tudjuk, kézbe ennél jóval kevesebbet kap, valahol 2700—2800 lej körül. Többségük nem visz haza többet 1500—2000 lejnél, s akad olyan is, akinek jövedelme nem éri el az 1000 lejt. A fizetéseket a törvény szigorú és parlament által megszavazott előírásai szerint kalkulálták, és a városi önkormányzat jóváhagyta azokat (!), s mivel a jogszabály arról is rendelkezik, hogy két évig nem lehet csökkenteni a megállapított béreket, ezeket sem az igazgató, sem a polgármester, sem a válság nem vonhatja le törvényesen. A színház fizetésalapja egyébként nem nőtt, két év alatt 100 000 lejjel csökkent.
Színészek, művészemberek fizetését kiteregetni egy ilyen megvonásoktól, megszorításoktól terhes időszakban, amikor attól visszhangzik a központi sajtó, hogy kik miként gazdagodnak meg közpénzekből, miként lopják ki a nyugdíjasok, kiskeresetűek zsebéből a megélhetéshez éppen csak elegendő adólejeket, nemtelen húzás. Annál inkább, hogy senki nem kotorászik, kotorászhat a polgármester és más vezetők zsebében, pedig tájainkon is vannak szép számmal olyan igazgatók, intézményvezetők, akik pártpolitikai alapon kerültek egy-egy székbe, s a színházi béreknél nagyságrendekkel nagyobb juttatásért éppen csak a lábukat kell lógatniuk.
Koppintgassák csak saját fejüket
Nem azon kell háborognunk, hogy egy színházigazgató, lehet, megkeres 4000 lejt, és egyetlen vezetőszínész hazavihet majd 3000-et, hogy akadnak még néhányan, akik kapnak 2000 lejnél kicsit többet, mint ahogy azon sem szabad fennakadnunk, hogy a helyi kosárlabdacsapat közkedvelt vezetőjátékosai néhány ezer eurós fizetést kapnak. Ez így van rendjén, sportban és művészetben is az értéket meg kell fizetni.
És még egy adalék: mint kiderült, városunk vezetőinek kénytelenek vagyunk elhinni: valóban nem akartak megszabadulni Bocsárdi Lászlótól. Az egyik RMDSZ-es tanácstag mondotta: ,,csupán az orrára akaratunk koppintani, egy kicsit a helyére tenni." Megérte?
