Nagy Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke számomra több és más, mint a tankönyvszerű igazságok koronként változó egyszerűsítése, amint kijelöli helyét a magyar és világtörténelemben.
Számomra Ő a tépelődő ember, akinek több évtizedes kommunista elkötelezettségében, életeszméjében néhány nap alatt kellett csalódnia és eszméitől sarkalatosan elfordulnia. A forradalom napjaiban milliók bízták rá sorsukat, vallatták válaszra és döntésre várva, a forradalom vezérévé téve ezt a békés hajlamú értelmiségit.
Nagy Imrét vezető szerepére személyiségének fontossági sorrendje választotta: Ember volt mindenekelőtt, Magyar Ember, és csak harmadsorban a baloldal elkötelezettje. Már 1953-ban felismerte a kommunista diktatúra embertelenségét, elsősorban a földművesek nyomorát, magyarként az ország szégyentelen kiszipolyozását és megalázó ellenőrzését a Szovjetunió által, végül ideológusként jóhiszemű és igazságos emberként belátta, hogy az ideológia csupán eszköz a Rákosi—Farkas—Gerő klikk eszköztárában.
Ma már tudjuk, hogy Hruscsov az akkori nemzetközi helyzetben elfogadhatónak tartotta volna mellőzni a halálos ítéletet, de Kádár, aki (a kommunistákra annyira jellemzően) vetélytársát látta Nagy Imrében, valamint a jól felkészült ideológust és politikust, nem kímélte. Hármukra mondták ki a végső ítéletet 1958. június 15-én, és végezték ki másnap hajnalban Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált. A rákoskeresztúri temető 301-es, gyomokkal benőtt temetőjében pihent megcsúfolt testük. Méray Tibor kezdeményezésére a párizsi Pére-Lachaise temetőben 1988. június 16-án felavatták Nagy Imre és társai szimbolikus sírját, és megnyílt az újraértékelés útja Magyarországon is. A PB 1988 novemberében engedélyezte Nagy Imréék eltemetését. Pozsgay Imre 1989 januárjában már ,,népfelkelésként" értékeli az 1956-os forradalmi eseményeket. És végül 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén kétszázezres tömeg jelenlétében temetik el a forradalom vértanúit. Most már több szónok is forradalomról beszél, köztük egy, csak 1956 után született ifjú is, Orbán Viktor, aki 1956 aktualitását, többek közt a szovjet csapatok kivonását hangsúlyozza.
Ma tehát egy önmagával vívódó, önmagát feláldozó Emberről és Magyarról emlékezünk meg, akinek nemzete igazsága előbbre való volt, mint saját élete.
