Vizet a kősziklából

2010. június 23., szerda, Riport

Nem olyan könnyű vizet fakasztani mifelénk a kősziklából, mint ahogyan azt László király tette hajdanában, még akkor sem, ha emléke munkára-alkotásra serkenti a nyujtódiakat, hiszen a katolikus falu templomának Őszentsége a védőszentje, hozzá imádkoznak majd a hét végén sorra kerülő templombúcsún.

László király közbenjárásával sem lesz baj, inkább azzal, hogy Nyujtódon a kőszikla nem a felszínen, hanem a föld mélyében fekszik, s hogy olyan mélyről ivóvizet fakasszon a kézdivásárhelyi önkormányzat, ahhoz pénz kell, nyertes pályázati pénz. A keresztény legenda szerint László király a kősziklából is vizet tudott fakasztani. Ez egyfajta jelképes üzenet is a nyujtódiak és mindnyájunk számára: mert a magyar mondavilág e fejezete azt sugallja, hogy a hazáért, a szülőföldért, s hát miért ne, a faluért vívott küzdelemben ,,elcsigázott harcosok joggal számíthatnak a néppel eggyé forrt, igaz vezetőre, mert az mindent elkövet értük, s ha kell, a kősziklából is vizet fakaszt a kedvükért." Persze, a legenda, az legenda marad.

Kettős vigília

Ikereseményekre várakozott látogatásunk idején Nyujtód. Június 26—27-én Szent László királyunkra, Erdély fővédőszentjére, a műemlék templom őrzőjére emlékeznek bú­csús szentmise keretében, és ezzel ,,találtatták" a falunapi rendezvényt is. A szászfalusiak és a sárfalviak később, augusztus kö­zepén tartják a falunappal ölelkező templombúcsút, ugyanis közös templomuk titulusa Mária mennybemenetele, vagyis Nagyboldogasszony. Megnyugtató, hogy egész Szentföldön nem a parancsszóra tartott ünnepekhez, hanem az évszázados hagyományokhoz passzítják a falunapokat, amikor hazalátogatnak a település szülöttei, s a templomi-falunapi események bensőséges hangulatú családi asztaloknál végződnek.

Deszke Piroska óvónő: Itt őrizzük Jakabos Ödön emlékét

Ünnep vigíliáján miért ne érdeklődhettünk volna a helyi gondokról, amelyekhez majd mindenkinek volt hozzáfűznivalója, de valamilyen megmagyarázhatatlan konzervatív gondolkodásmód miatt, egyébként okos és faluépítő elgondolásukhoz ódzkodva adták nevüket. Bármennyire is elcsépelt a kifejezés, nemcsak Kis- és Nagy-Nyujtódon, de a vele egybeépült Szászfaluban is hallani lehet: mostohagyermekei vagyunk a városnak. Kézdivásárhely közigazgatása alá tartozik nemcsak a meglátogatott két település, hanem Kézdisárfalva és a várossal egybeépült Kézdioroszfalu is.

— Megsülne a maga zsírjában is ez a négy település — mondták anélkül, hogy a községgé válás ismérveit latolgatták volna —, s Nyujtód lehetne a községközpont.

— Majd meglátnánk, hogy mi lenne a város nélkül — így a másik tábor.

Rácz Károlyt nem volt nehéz megtalálni

Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármesterrel nem volt nehéz találkoznunk, a főterén ült többedmagával, gyűjtést kezdtek a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére.

— Örvendek, hogy betekint a Háromszék a nyujtódiak, szászfalusiak életébe — mondta. — Úgy érzem, hogy a mai lehetőségekhez mérten túlzás, ha az ottaniak mostohagyermeknek érezik magukat. Ennek előtte is minden évben sikerült egy-egy dologban ott előrelépni. Majd elmondja azt a két nyujtódi tanácstag. Figyeltem arra, hogy csak olyan ígéretekbe bocsátkozzam, amiket sikerül is megvalósítani. Egy bizonyos: a városi tanács jóakarata nyilvánvaló, kivitelezéséhez azonban — majdnem minden esetben — anyagiakra van szükség. Ilyen például az ivóvíz és a kanalizálás mind a három főút menti település számára, amelyre elkészült már egy tanulmány.

A lehetetlent a nyujtódiak sem várják, miként vizet fakasztani a kősziklából is lehetetlen. Ez derült ki Lukács László szavaiból is, aki az MPP színeiben képviseli — Gáspár Zoltán RMDSZ-es társával együtt — mind a három települést a városi tanácsban.

Lukács László: Idén a burgonya hamarabb köt

— Szászfaluban és Sárfalván is javíttatjuk a kultúrotthonokat. Előbbinél illemhelyet, kézmosót alakítunk, utóbbinál konyhát is. A sárfalviak kérték, hogy parkosítsuk a központot, amire hamarosan sor kerül — nyilatkozta Lukács László —, és még ebben az esztendőben sikerül felújítani Nyujtód központjában azt a épületet, ahol majd helyet kap egy irodahelyiség az önkormányzat számára, családorvosi rendelő, postahivatal stb.

Lukács Lászlótól, aki egyébként mezőgazdász mérnök, azt is megtudtuk, szépek a kistérség ez évi kultúrái, hogy megtette az első lépéseket a városi tanács a település közművesítésére. A metángáz bevezetése is szóba került, ám az elsődleges felmérés azt mutatja, a nyujtódiak többsége egyelőre a fatüzelés mellett szeretne maradni.

— Az iskola udvarán tartjuk majd a falunapot — folytatta. — Tartalmas ünnepi műsorról, eszem-iszomról gondoskodunk. Mindenki ehet majd a hosszú túrós puliszkából és a közös tokányból. Itt lép fel először hatolykai jó barátom, Fehér Csaba 14 éves énekes kislánya is.

A védőszent ünnepe

— Milyen meglepetéseket tartogat a hívek számára az ez évi búcsú? — kérdeztük t. Boros Vilmos plébánost, aki 880 helybeli hívének lelkipásztora.

Boros Vilmos: Kerítést építünk a temető köré

— A vasárnapi 12 órai ünnepi szentbeszéd elmondására Péter Artúr ferences atyát, a csíksomlyói házfőnököt kértem fel, ugyanis Nyujtódon is működött valamikor egy ferences kolostor, amelynek P. Damokos Mihály Kázmér (1606—1677), a későbbi püspök volt a házfőnöke. A helytörténet fintora azonban, hogy ennek a kolostornak még a pontos helyét sem ismerjük, csak gyanítjuk, hogy valahol a falu szélén kellett lennie. A másik meglepetés, hogy tiszteletét teszi itt a Baranya megyei Oroszló testvértelepülés küldöttsége, akik élénk baráti kapcsolatot ápolnak több itteni családdal. Nyujtód hithű keresztény népének a templombúcsú a legnagyobb ünnepe.

Virágözön a falu végén

Ilyenkor virágba öltözik a régi templom, az otthonok asztalain is jelzi a virág, hogy bármennyire nehéz a gazdasági válság, a közöny válsága talán a lelkeket is sújtja, a háromszéki ember a legnehezebb körülmények között is tudott helyet teremteni lelkében az ünnep számára.

Hodor István

Nyujtódon egy idő óta a virág sem gond, mert Kis-Nyujtód bejáratánál páratlanul szép, hangulatos és modern virágkertészet díszeleg, fele Szászfalu, fele pedig Nyujtód területén. A kézdiszentléleki származású Hodor István, a tulajdonos készséggel fogadott. Megkértük, mondja el, miképpen tudta megteremteni ezt a ma is kifizetődő vállalkozást, a Vicus Kft.-t.

— 2006 januárjában alakítottuk meg a céget, akkor kezdtünk kertészkedni szűkebb területen, amit fokozatosan bővítettünk. Kissé későn, 27 éves fejjel kezdtem meg tanulmányaimat. 2004-ben végeztem Budapesten, kertészmérnök vagyok. A virágkertészetet tartottam az egyik legszebb szakmának. Az idei tavaszi szezon jól végződött, a cserjéket (smaragdtuja, ezüstfenyő, sövénycserjék: fagyal, borbolya, gyöngyvessző) azonban kevésbé keresték, érezni lehet a válság szelét. Egyszerre 25—30 virágfajtát termesztünk. A kora tavaszi szezonban megjelenik a primula, a tavaszi szezonban az egynyári és a balkonvirágok (álló petúnia, büdöske, szálvia, begónia, muskátli, folyó­begónia, kazánia). Őszre lesz majd krizantém, árvácska, kék nefelejcs, százszorszép. A téli szezonra, kará­csonyra tömegesen ajánljuk a mikulásvirágot, a cikláment.

A cég kilenc alkalmazottnak ad kenyeret, többnyire környékbeli szakképzetleneknek. Még mindig terjeszkednek, céljuk elérni az egy hektár fóliát. Egyelőre 2000 négyzetméteren termesztenek virágot és 500 négyzetméteren cserjéket. Ez az összterületnek csak negyede. Hodor István cége unikum, ugyanis nem pályázati pénzből, hanem a tágabb értelemben vett család önerejéből és kölcsönből alakult. Burgonyatermesztésből teremtették meg a kezdéshez szükséges anyagi alapot. Minden fólia a legmodernebb német technológia szerint működik, öntözése, tápoldatozása és szellőzése teljesen automatizált. Utóbbit a hőmérséklet és a szél jellege szabályozza. A tulajdonos ízlését dicséri, hogy a Vicus cég kapujában, udvarán nem kerti törpék, nem giccsparádé fogadja az érdeklődőt, vásárlót, mint sok másutt a térségben.

Szászfalusi könyvesműhely

Szászfalu szívében Sántha Attiláék háza. A tartalmas szórakozást igénylő szomszédos sárfalvi fiatal említette: régebben a falu szülötte, Gajdó Zoltán atya, újabban Sántha Attila felesége, Kosztándi Tímea gondoskodik arról, hogy a kis településen megvesse lábát, éljen a magyar közművelődési mozgalom. A gyümölcsfák zöld oázisában álló családi ház az ismert kézdivásárhelyi Zelegor Könyvkiadó amolyan fiókműhelye. E sorok írója egy életen át kuriózumként őrizte/őrzi otthonában a kálnoki Hosszú Zoltán (állítólag Horthy Miklós kedvenc székely humoristája volt) Dani báját és Szini Lajos nyüszkölő Laji báját, de soha nem hitte volna, hogy ezek a könyvek még egyszer új kiadást érnek meg. Újrakiadásuk sajátos létjogosultságát, szükségességét a szakember hitelességével magyarázza a kiadó gazdája, aki célul tűzte a székely és a csángó írott örökség ápolását, az új székely-csángó termés kiadását. A Zelegornál látott napvilágot Kosztándi Tímea Ildikó Tíz év Moldvában, Duma István András Csángó mitológia című munkája és a kiadó, a költőként is jól ismert Sántha Attila Székely Szótára, amelyhez hasonlót a nagyajtai születésű Kriza János óta senki nem állított össze. Sántha Attila ugyanis a szocio-etno-lingvisztika végzettje, aki ezzel a kötettel újra feltérképezte a székelység egyik legnagyobb kincsét, édes anyanyelvünket. Munkája a városba szólította, így hiába kerestük az alkalmat, hogy szászfalusi otthonában a házigazdával kezet szoríthassunk, Tímea asszonynak pedig megköszönhessük a szép és hasznos munkát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2010-06-23: Sport - :

Sport

Ezüstérmes Veres Gyula
A háromszéki Veres Gyula a Jászvásári CFR-vel a második helyen fejezte be az országos tekebajnokságot.
2010-06-23: Közélet - :

Spanyolország—Honduras 2—0 (1—0) (H-csoport)

Június 21. Johannesburg, Ellis Park Stadion, 54 386 néző. Játékvezető: Nisimura (japán). Spanyolország: Casillas—Ramos (Arbeola, 77.), Piqué, Puyol, Capdevila—Navas, Xabi Alonso, Xavi (Fabregas, 66.), Busquets—Torres (Mata, 70.), Villa. Honduras: Valladares—Mendoza, Chavez, Figueroa, Izaguirre—Turcios (Nunez, 63.), W. Palacios, Guevara, Espinoza (Welcome, a szünetben), Martinez—D. Suazo (J. Palacios, 84.). Sárga lap: Turcios, Izaguirre. Gólszerző: Villa (17., 51.).