A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy azt előre elképzeltük, a spanyolok mindjárt az első perctől kezükbe vették a játék irányítását, ők diktálták a ritmust, ők vezették a támadások zömét. Villa már a 7. percben eltalálta a felső kapufát, majd tíz perccel később balról indulva, befelé cselezve került a tizenegyes ponttal egyenlő magasságba, ahonnan erős lövéssel a hosszú felső sarokba küldte a labdát. 1—0. A folytatásban is csak spanyol gólhelyzeteket jegyezhettünk — a Torresét kétszer is, majd a Villáét. Aztán azt is feljegyezhettünk, hogy a 41. percben Villa mint legyezte szájon az egyik hondurasi hátvédet. Más mérkőzéseken ilyensmiért kiállítás járt. Nisimura nem látta vagy nem akarta látni, tény, hogy nem sokat fütyörészett, engedte a játék szabad kibontakozását. Szünet után az első percekben a hondurasiak is rákapcsoltak, de nem eléggé, így aztán a spanyolok újból kezükbe vehették a játék irányítását. Gólhelyzeteik egymást követték, gólt viszont csak egyet lőttek. Az 51. percben Navas Villához játszott, Villa egyből lőtt, a labda megpattant egy hondurasi lábon, és a kapu közepébe vágódott. 2—0. Jöhetett volna a harmadik Villa-gól is, a mesterhármas, de a spanyol csatár kapu mellé lőtte a tizenegyest. Nem vitás, ennyi különbség legalább — de azt hiszem, több is — volt a két csapat között. (á)