2000-ben megtörtént tehát az IAME Rt. magánosítása, a részvények közel 52 százalékát a magyar Műszertechnika Holding vásárolta fel a Corvinus Rt. közvetítésével a bukaresti tőzsdei forgalomból és az alkalmazottaktól.
Ezzel a többséget biztosította ugyan a maga számára, de 42 százalékkal — tehát szinte azonos súllyal — tulajdonostársa a SIF Oltenia befektetőtársaság lett. A csődeljárást a fizetésképtelenné vált vállalat végül 2005-ben kérte, végleges csődbe jutását 2010-ben mondták ki, és napjainkban szűnik meg a hírmondónak ott maradt negyven ember munkahelye is. Egy ekkora, volt szocialista, a magángazdaság vizeire kimerészkedő cég sikere vagy bukása ezer dolgon múlhat, így rugalmasságán, a piaci helyzet alakulásán, és még sorolhatnánk. A megszólaltatott koronatanúk e feltételek módosulásáról iparkodtak képet nyújtani. Érdekelt például, milyen viszonyban volt a két főtulajdonos. Fontos egybeesés, hogy mindkettő mögött komoly állami támasz állt, s hogy súlycsoport dolgában a SIF Oltenia semmiben sem volt gyengébb, mint a Műszertechnika, sőt. Érdekeltség tekintetében azonban komoly különbség lehetett, ami pedig a mozgékonyságot, a kezdeményezőkészséget illeti, egy napon sem lehetett említeni a kettőt.
Még négy szabad év
Bong Vilmos szakszervezeti vezető sokak véleményét tolmácsolja:
— Amikor a magyar befektető megjelent, nagyon nagy reményeket fűztünk hozzá. Nehéz megállapítani, miért nem teljesültek ezek. De ha lépésről lépésre követjük az eseményeket, sok minden kiderülhet. A magyar befektetők megjelenése a Székelyföldön irritálta a román politikát, és rögtön elküldték a SIF Olteniát, minden eszközzel vásároljon részvényeket, hogy alakuljon ki valamiféle egyensúly, nehogy azt tegye az a magyar befektető, amit akar azzal a vállalattal. Ez sikerült is. Miután egy kisebb befektető is megjelent, kialakult 2002-re egy olyan megoszlás: kb. 52 százalék a magyar, kb. 42 százalék a SIF, pár százalék a kisebb befektető és a többi kisrészvényes kezébe került.
— No de tőkeerős volt-e a magyar cég, tudott volna-e fejleszteni?
— Szerintem nem volt eléggé az, bár ezen lehetne vitatkozni. De ha akartak volna változtatni, akkor sem biztos, hogy tudtak volna a SIF Oltenia hozzájárulása nélkül. Egyszerűen nem volt rá lehetőség. Tudunk arról, hogy 2002 után volt időszak, amikor a magyar befektető szeretett volna pénzt hozni és változtatni. Tudjuk, hogy megfúrták. Léteztek tervek a termelési folyamat korszerűsítésére.
— Esetleg átállítás más termékekre?
— Arra nem, de modernizálni a technológiát. Volt elképzelés új piacok meghódítására. De mivel a SIF nem járult hozzá, ezek nem valósultak meg.
Bong Vilmos nem tud törzstőke-emelési kísérletről, de úgy látja: ,,ha az egyik fél csak a részvények kb. 52 százalékát birtokolja, akkor a profitnak is csak akkora része az övé" — és ez nagyban korlátozza, csökkenti mind befolyását, mind érdekeltségét.
Patthelyzet alakult volna ki? — tettem fel magamnak a kérdést. Nem kizárt, különösen, ahogy az idő haladt, és a cég egyre hanyatlott.
Vajon kik álltak a SIF Oltenia mögött, és milyen szándékokkal? Hogy kikből, honnan származott e vezetői garnitúra, arról már szóltunk a korábbiakban. Vajon léteztek gazdaságpolitikai, netán biztonsági meggondolások is a szinte azonos súlyú társtulajdonos viselkedését irányító szempontok közt?
Magyar tőkebehozatal Romániába
Egyáltalán: milyen sorsra jutott a magyar tőkeexport Romániában? Érdemes ismételten fellapozni pár erről szóló tanulmányt, cikket, ha már a gazdaságpolitikai háttér is érdekel minket. Térjünk vissza egy érv kedvéért a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. és a magyar Eximbank együttműködésére, mely a Műszertechnika tőkeexportja fölött is bábáskodott. Várady Zoltán, az előbbi vezérigazgatója nyilatkozta a Cégvezetés című lapnak 2002-ben:
,,A Corvinus a finanszírozáshoz szükséges tőke egy részét adja, ezzel kisebbségi befektetőként, csendestársként segíti a környező országokba a magyar tőkekivitelt, vagy kivételesen jogi kölcsönt folyósít az akvizícióhoz. A társaság segítségével a magyar tőkeexportőr cég megosztja a kockázatot, és pénzt takarít meg. A Corvinus általában öt év elteltével száll ki a befektetésekből, jellemzően a befektetőtárs vásárolja meg a tulajdonrészét. A társaság nem a magán kockázati tőke hozamelvárásai szerint működik, de elvárás a pozitív hozam, ami állampapírhozamok feletti megtérülést jelent — hangsúlyozta a vezérigazgató. A fő cél az állami feladat segítése, azaz a magyar tőkeexport. A Corvinusnak eddig tíz befektetése volt, a legtöbb Romániában. A társaság 1998-ban a Pécsi Gabona Rt.-vel vásárolt egy bukaresti kenyérgyárat, egy évvel később pedig egy újabbat. A Műszertechnika Rt.-vel 2001-ben szerzett tulajdonrészt a sepsiszentgyörgyi IAME Rt.-ben, ahonnan hamarosan kiszáll a Corvinus, mert a magyar befektetőtárs megvenné a részesedését. A Corvinus portfólióelemeinek átlagéletkora 1,2 év, az idén év végére a befektetett portfólió várhatóan 1,5 milliárd forint lesz. Általában 30 és 300 millió forint közötti összeggel száll be egy-egy ügyletbe, az igazán optimális szint azonban 100 és 200 millió forint közé esik.
A társaság fő ügyfélköre a magyar középvállalati kör, amely a környező országokban szeretne terjeszkedni. Romániában egyébként több mint háromezer vállalkozásban van jelen a magyar tőke, Szlovákiában pedig hatszáz ilyen cég működik."
2002-ben tehát háromezer cég kapott magyar állami segítséget a romániai terjeszkedéshez, mint látni fogjuk, e szám utóbb nőtt. Komoly szűrőkön át választották ki, kinek nyújtanak támaszt. 2001-re vonatkozóan a vezérigazgató elmondotta, hogy ,,hetven érdeklődő jelentkezett a cégnél, ezek mintegy fele jutott el a szokásos folyamat feléig, közülük pedig egyharmad, azaz tíz került az igazgatóság elé. Végül három befektetéshez nyújtott segítséget a társaság, így a Danubius Hotel szovátai szállodában történő részesedésszerzéséhez, a Magyar Alumínium Rt.-vel szlovéniai timföldfeldolgozó felvásárlásához és egy szlovákiai tejüzem megvásárlásához."
ITDH
Látni való, hogy pontosan a 2000-es évet követően vett új lendületet a magyar tőkebehozatal Romániába. A magyar tőkét csábította a román privatizációs program kínálta lehetőség, és szerintem szervezettségbeli fölényét, az ország jobb anyagi helyzetét és versenyképességét természetszerűleg kívánta kiaknázni e tekintetben. E szervezettséget irányító célrendszer működéséről külön intézmények gondoskodtak, főleg egy olyan hálózat, melynek Sepsiszentgyörgyön is volt irodája Máthé Csilla már idézett tanulmánya szerint (E-tudomány, 2003/4).
A tőkebehozatal irányát tekintve a cél egyértelmű volt: arra törekedtek, hogy a magyar tőkekivitel elsősorban a szomszédos és környező országokba irányuljon. Az említetteken kívül az információszolgáltatásban kulcsszerepet játszó ,,ITDH (Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság) tevékenységének fő irányait a külföldi közvetlen befektetések ösztönzése és az exportpromóció jelenti, és ezeket hosszú távon a magyar cégek elsősorban a környező országokba irányuló tőkekivitelének támogatása egészíti ki. E célok megvalósulását szolgálják a harminchárom országban működő kereskedelmi szolgálati irodák (2000-ben harminchat) és az ITDH regionális képviseletei a környező országokban (Romániában Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Temesváron, Sepsiszentgyörgyön és Bukarestben). E külföldi irodák legfőbb feladatai a gazdasági kapcsolatok fejlesztését biztosító szolgáltatások nyújtása. Ezen belül információt szolgáltatnak a gazdasági környezetről, tendenciákról, a munkavégzést, üzleti kapcsolatokat befolyásoló rendelkezésekről, kapcsolatot tartanak a gazdasági szervezetekkel, tájékoztatnak a jogszabályokról, és közreműködnek a kereskedelemfejlesztési programok magvalósításában. Továbbá feltárják, feldolgozzák és közvetítik a befektetési és exportlehetőségeket, magukra vállalják az üzletipartner-közvetítést és a kiadványok, információs anyagok (főleg projektgyűjtemények) terjesztését. A különböző szakmai rendezvények keretében I—II. kategóriás kiállításokat, üzletember-találkozókat és befektetési, kereskedelemfejlesztési konferenciákat szerveznek, saját információs standot működtetnek." A külföldi kiállításokon való részvételhez vissza nem térítendő támogatásokat nyújt. A cég szállítási és részvételi, utazási költségeket számol el bizonyos százalékban, s mint látjuk, imponáló organizációs háttért működtet.
*
A hazai magyar tőkebehozatal a következő években is felívelő tendenciát mutatott, egy 2009-es mérleg szerint — terjedelmi okokból mindössze egy táblázatot veszünk át belőle — ,,a legnagyobb magyar befektetők Romániában":
* MOL Romania Kft. (üzem- és kenőanyag-forgalmazás)
* OTP Bank Romania (pénzügyi, banki szolgáltatás)
* Gedeon Richter Romania (gyógyszergyártás)
* Lasselsberger Rt. (csempe- és burkolólapgyártás)
* Dunapack Rambox Kft. (papír csomagolóanyag gyártása)
* Pipelife Romania Kft. (műanyag termékek)
* Salina Invest Rt. (gyógyfürdő, szálloda)
* ASA Cons Kft. (építőipar)
* Unical Prodimpex (építőipari szolgáltatások).
Több ezerre rúg, és az évezred elejéhez képest tovább szaporodott a magyar—román vegyes társaságok száma.
A magyar cégek közül a tanulmány szerint a MOL-nak sikerült regionális multivá fejlődnie, de nem egy további is jelentősnek számít, s mint látjuk, köztük a zöldberuházás nyomán létrejött szentgyörgyi hullámpapírgyár vagy az átvett és továbbfejlesztett szovátai fürdőtársaság is.
Politikai háttérvilág
No de visszatérve a szentgyörgyi autóvillamossági cégre, az már nem látta hasznát e felívelő tőkebehozatalnak. 2005-ben fizetésképtelenné vált, s azóta az idei végső felszámolásig csak bukdácsolt.
Hogy addig, amíg még felszínen tudta tartani magát, miért nem történt számottevő befektetés, arra részlegesen válaszoltunk a fentiekben, de nem merítettük ki a témát, ezért érdemes visszatérni rá. Előbb azonban még egy kérdést kellene megvizsgálnunk a fentiek alapján.
Létezett-e tehát gazdaságbiztonsági, politikai fék, mely a magyar tőke hazai térhódítását, jelesül székelyföldi szerepvállalását korlátozni kívánta, s ez játszott-e szerepet az IAME Rt. sorsának alakulásában? Nos, erre mai tudásunk mellett korai lenne válaszolni. De ha arra gondolunk, parlamentig terjedő politikai ügy és diverzió, hatalmas és zajos sajtópolémia kísérte azt, ahogy a magyar Salina Invest megvásárolta a szovátai fürdővállalatot és szállodakapacitást — évekig hátráltatva a fejlesztést, még a privatizáció időszakos felfüggesztését is elérték —, vagy hogyan bántak a BCR magánosításakor az OTP ajánlatával, és a példákat szaporíthatnánk a magyar tőke jó pár erdélyi próbálkozásának felidézésével, akkor valószínűsíthető egy ilyen oksor is az IAME Rt. csődjének hátterében, de ebben egyelőre nem kívánunk állást foglalni.
No de akkor még a szigorúan piaci, a tulajdonképpeni gazdasági okokról nem szóltunk. Ezeket Vladimir Furdui, aki 1997 és 2010 között, a csőd végleges kimondásáig irányította vezérigazgatóként a vállalatot és annak maradékait, fogalmazta meg számunkra, s abból a befektetés, a vállalati átstrukturálódás elmaradásának körülményei is kikövetkeztethetőek.
(folytatjuk)
