Székelyföldi Önkormányzati NagygyűlésÉletbe ültetni a döntéseket

2010. június 23., szerda, Közélet

A márciusban megtartott, második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) által elfogadott határozatok érvényesítéséről tárgyalt tegnap Sepsiszentgyörgyön a fórum ugyanakkor megválasztott vezetőtestülete, a Házbizottság.

Farkas Csaba elnök elmondta, döntöttek, az önkormányzatokhoz fordulnak, és kérik, fogadjanak el határozatot arról, melyek azok a tisztségek, melyek esetében kötelező a magyar nyelv ismerete. Az ősz folyamán szórólapokon, plakátokon népszerűsítik a SZÖN által elfogadott kezdeményezést a magyar nyelv székelyföldi hivatalossá tételéről. Szintén a helyi tanácsoknak kellene határozatot elfogadniuk március 15. hivatalos helyi ünneppé nyilvánításáról, ehhez joguk van, és a település saját ünnepével közös határozatba foglalhatják a márciusa 15-i szabadnapot — véli a Házbizottság. Elképzelésük szerint minden székelyföldi önkormányzatnak csatlakoznia kellene a kezdeményezéshez, és szeptember folyamán el kellene fogadniuk az erről szóló határozatokat. Az autonómiastatútum beterjesztésének támogatására aláírásgyűjtést kezdeményeznek, a több mint kétezer székelyföldi választott tisztségviselőnek kellene kézjegyével megerősítenie azt a dokumentumot, amellyel alátámasztva kérik a székelyföldi területi autonómia alapdokumentumának parlamenti jóváhagyását.

A Házbizottság csak remélni tudja, hogy a székelyföldi önkormányzatok nemzetiségi és politikai hovatartozástól függetlenül támogatják kezdeményezéseiket, belátják, hogy csatlakozniuk kell minden olyan elképzeléshez, amely a régió javát szolgálja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 703
szavazógép
2010-06-23: Máról holnapra - Bogdán László:

Kilenc nyugtalan ember,

azaz a taláros testület kilenc bírája dönthet arról, hogy alkotmányellenesek-e vagy mégsem a kormány által tervezett szigorítások: a közalkalmazottak bérének 25, illetve a nyugdíjak 15 százalékos, drasztikus csökkentése.
2010-06-23: Közélet - :

Elutasítják a további lakossági áldozatvállalást

Az RMDSZ álláspontja szerint a kormánynak mihamarabb és minél határozottabb módon végre kell hajtania az államigazgatás, az állami intézmények reformját,