Röviden

2010. június 23., szerda, Világfigyelő

Fehérorosz—orosz gázháború

Tegnap tovább éleződött az fehérorosz—orosz gázvita, amelynek nyomán a fehérorosz elnök rendelkezett a Nyugat-Európa felé orosz gázt szállító vezetékek lezárásáról. Aljakszandr Lukasenka úgy értékelte, hogy a Fehéroroszország és a Gazprom közötti konfliktus már gázháborúvá nőtte ki magát.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tegnapi minszki tárgyalásain Lukasenka hangsúlyozta, hogy a Gazprom 260 millió dollárral tartozik az első félévi gáztranzitért Minszknek, és addig leállíttatta az orosz gáz tranzitját, amíg a Gazprom kötelezettségét ki nem egyenlíti. Mivel Fehéroroszország tartozása az idei első négyhavi gázszállításokért 192 millió dollár, így a különbözet mintegy 70 millió dollár Fehéroroszország javára — közölte Lukasenka. Tegnap délelőttől a Gazprom már harminc százalékkal kevesebb földgázt szállít Fehéroroszországnak. Az Európai Bizottság a leállítással kapcsolatban azt közölte, hogy egyelőre nincs hivatalos értesülésük erről, az uniós tagországok sem jeleztek zavart. Az uniós szóvivő azonban hangsúlyozta, hogy elvárják mind Moszkva, mind Minszk részéről a szállítási szerződések tiszteletben tartását. Brüsszelben azt is elmondták, hogy az orosz—fehérorosz gázvita az uniós gázfogyasztás mindössze 6,25 százalékát érintheti, Litvánia, Lengyelország és Németország lehet érintett.

Pokolgépes merénylet Isztambulban

Pokolgépes merényletet követtek el a törökországi Isztambul Halkali negyedében tegnap reggel egy katonákat szállító autóbusz ellen, a robbantásban öt ember életét vesztette — jelentette a CNN Türk hírtelevízió. A terrorakcióért a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) elnevezésű szélsőséges szervezet vállalta a felelősséget. Médiabeszámolók szerint a terrorcselekményt egy katonai lakótelep közelében hajtották végre. Az öt halálos áldozat közül három katona, s több mint egy tucat sebesültet kellett kórházba szállítani. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan hányan utaztak a buszon. A tévében bemutatott felvételeken a busz erősen megrongálódott, különösen a csomagtér környéke. A merényletet egy nappal azután hajtották végre a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) közel álló TAK aktivistái, hogy a török hadsereg bejelentette: nagy erőket, köztük elit alakulatokat vezényelt az Irakkal határos területre a hadsereg és a Kurdisztáni Munkáspárt fegyvereseinek egyre hevesebbé váló összecsapásai miatt.

Új miniszterelnök Finnországban

Mari Kiviniemit választotta miniszterelnökké tegnap a finn parlament, így az ország elnöke mellett most már a kormányfő is nő. A törvényhozás által 115:56 arányban, 24 tartózkodás mellett meghozott döntést formálisan meg kell erősítenie Tarja Halonen államfőnek. A 41 éves Mari Kiviniemi, a négypárti kormánykoalíciót vezető Centrumpárt elnöke egyelőre a jövő évi parlamenti választásig tölti be tisztségét. Matti Vanhanent követi a kormány élén, aki múlt pénteken mondott le pártelnöki és miniszterelnöki tisztéről. Vanhanen már a múlt év decemberében bejelentette távozását: egészségi gondokra, ősszel esedékes lábműtétére hivatkozott, de döntését többen összekapcsolták a hozzá és pártjához kötődő kampányfinanszírozási botránnyal.

Vasúti baleset Kongóban

Nem végleges adatok szerint hatvan halottja van egy vasúti balesetnek, amely tegnapra virradóra történt a Kongói Köztársaság déli részén. A szerencsétlenség az afrikai ország gazdasági központját, Pointe-Noire városát Brazzaville fővárossal összekötő vonalon, Pointe-Noire-tól 60 kilométerre, Bilinga és Tchitondi település között történt. A szerelvény kisiklott, négy kocsija egy szakadékba zuhant. A sérültek közül hetvenhetet a pointe-noire-i Adolphe Sicé Kórházban ápolnak, közülük tizenháromnak súlyos az állapota, míg hetvenhárom sebesültet egy katonai kórházba szállítottak. A város másik két kórházában is ápolják a baleset több sérültjét, de pontos számukat nem tudták megmondani. Az egyik sérült elmondta, hogy a vonat nagy sebességgel haladt egy kanyarban, amikor mind a hat személyszállító kocsi kisiklott. A vasúttársaság egyik illetékese szerint a túl nagy sebesség csak az egyik feltételezhető ok, míg a vizsgálathoz közel álló egyik forrás azt állította, hogy a vonat túl volt terhelve mind utasokkal, mind teheráruval. 1991 szeptemberében ugyanezen a vonalon Dolisie közelében ütközött össze egy személyvonat és egy tehervonat, a balesetnek száz halálos áldozata és háromszáz sérültje volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-06-23: Világfigyelő - :

Töretlen Sólyom László népszerűsége

A Medián legfrissebb felmérése szerint továbbra is töretlen Sólyom László magyar köztársasági elnök népszerűsége, és a Fidesz sem veszített támogatottságából.
2010-06-23: Közélet - :

A Tipp-vb állása a mai mérkőzések előtt

Sorsz. Tippelő neve Elért pontszám
1 Incze Béla Attila 01 — 45
2 Demeter Imre 04 — 44
3 Fazakas Sándor Imre 05 — 43