Mi, hol, mikor?

2010. június 24., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Zene

Az Árkosi Kulturális Központban holnap 18 órától kamarahangversenyre várják a zenekedvelőket. Fellép: Mihael Dinu (szoprán, Franciaország), Ana-Maria Avram (zongora, Románia), Vasile Comşa (cselló, Franciaország). Sepsiszentgyörgyről 17.30 órakor a Tamási Áron Színház elől autóbusz indul a koncertre.

Könyvbemutató

A kézdivásárhelyi Vigadó kistermében szombaton 11 órától bemutatják ft. Harai Pál tb. kanonok, ny. medgyesi plébános A börtönévek papi emlékei című könyvét. A közel százötven oldalas kötet előszavát msgr. dr. Czirják Árpád Ferenc pápai prelátus, a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugalmazott plébánosa írta, ő mutatja be Kézdivásárhelyen a könyvet, mely a helyszínen megvásárolható. (d.)

Kiállítás

Erdővidék Múzeumának Kászoni Gáspár Termében holnap 19 órakor Fehér János művészettörténész megnyitja A vargyasi Daniel család évszázadai című kiállítást.

Képernyő

Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30 Hősök napja Nagybaconban. A világháborús hősökre emlékeztek pünkösd másodnapján a község lakói (2. rész). 19.55 Versenyképes gazdaságot Erdővidéken. A baróti ErPék. 20.25 Gyermeknap Nagyajtán és Középajtán. 20.45 III. Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napok Vargyason. A vajdahunyadi Huniadi Cantores régizene-együttes előadása és a kisújszállási Szabad Lovagok Rendjének bemutatója. 21.15 A Hárit ifjúsági karaván Erdővidéken. A televízió adásai a www.erdtv.com internetes portálon is nézhetők.

Rádió

A Sepsi Rádió (98,5 FM) meghívottja ma 12 órától Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád. Az adás ideje alatt a hallgatók is kérdezhetnek, ha hívják a szerkesztőség 0367 620 630-as telefonszámát. A műsor interneten is hallható a www.sepsiradio.ro honlapon.

Múzeumok éjszakája

A sepsiszentgyörgyi Szé­kely Nemzeti Múzeum idén is izgalmas programokkal várja látogatóit a Múzeumok éjszakáján ma 18—24 óráig. Szent Iván éjjelén minden látogató ingyen vehet részt a rendezvényeken. Részletes program: 18―21 óráig műtárgyak szépségversenye. A muzeológusok előzsűrizés során tíz tárgyat jelölnek meg, a látogatók pedig szavazás útján választhatják ki, hogy szerintük melyik a legszebb. 18 órától dr. Csata Zoltán és Molnár Lídia fotós-zenés bemutatói ásványokról, virágokról, madarakról (19, 20 és 22 órakor a vetítést megismételik). 21 órától Szőcsné Gazda Enikő és Sztáncsuj Sándor József muzeológus kiselőadása a múzeumi tárgyak műkinccsé nyilvánításának szempontjairól, bepillantást nyújtanak a muzeológusszakma titkaiba is. 21.30 órától a szavazás eredményének kihirdetése, majd a nyeremények sorsolása. 22―24 óráig éjjeli lepkék gyűjtése fénycsapdával a múzeum kertjében dr. Csata Zoltán irányításával.

Ünnep városon, falun

Barót

Ma 19 órától a csíkszeredai Székelylend várja a nézőket humoros előadásával. Holnap a városi sportteremben 10 órától kézilabda-bajnokság, a sportpályán 9 órától ügyességi vetélkedők gyerekeknek, az alternatív sátorban 15 órától ügyességi vetélkedők, 17 órától játéksarok, 21 órától filmvetítés, 23 órától buli; 15.30 órától a baróti Csala Kürtje fúvószenekar felvonulása a város utcáin. A központi színpadon 15.45 órától mazsorettparádé, 16 órától ünnepélyes megnyitó, 17 órától néptánctalálkozó, 18.45 órától koncertek a városi művelődési házban, 19 órától kovácsoltvas dísztárgyak kiállítása a városi művelődési házban.

Kilyén

Szombaton 10 órától megnyitó, szarvasmarha-kiállítás, ifjúsági versenyek, vásár, futball, bál. Vasárnap 11 órától hálaadó istentisztelet. Kulturális programok: a kilyéni általános iskola tanulóinak műsora, fellép a sepsiszentgyörgyi Fenyőcske együttes, a Búzavirág kórus, utána cigány táncok, bál.

Ingyenes táborozás

A Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság 2010. 06. 01/657. útmutatója értelmében a fogyatékkal élő óvodáskorúak, diákok és egyetemisták ingyenes táborozáson vehetnek részt. A helyfoglaláshoz szükséges dokumentáció benyújtásának határideje: 2010. július 1. Jelentkezés, bővebb információk a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóságnál: Sepsiszentgyörgy, Horgász utca 34/A szám, telefon/fax: 0267 312 149, e-mail: djtcovasna@yahoo.com.

Egyetemi kalauz, 2010

Az Országos Magyar Diákszövetség által kiadott 2010-es egyetemi kalauz segítségével magyar, illetve román tannyelvű, romániai felsőfokú továbbtanuláshoz szükséges információkhoz juthatnak mindazok, akik a 0267 377 773-as (erdővidéki RMDSZ) telefonon érdeklődnek.

Egészségvédelmi találkozó

Magdás Emese Kriston-módszer-oktató találkozóra hívja az egykori intimtorna-tanítványokat és mindazokat, akik szeretnék megismerni a turbósító tornát, valamint akiket érdekel Kriston Andrea férfiaknak írt könyve. Találkozók: Sepsiszentgyörgyön csütörtökön 18―19 óráig a Sanowell Egészségcentrumban (Híd utca) és Kézdivásárhelyen pénteken 17―18 óráig a Gyár utca 38. alatti edzőteremben. Minden végzett intimtorna-tanítvány megkapja Kriston Andrea új, alhasi turbósító gyakorlatsorát cédén, mely nem gátizomtorna, és előzetes tanfolyam nélkül is hasznosítható. A résztvevők megismerhetnek egy új intimbetétcsaládot, és az egyórás program után a nyári tai-csi-táborról is szó lesz. A belépés ingyenes. Jelentkezni, érdeklődni a 0723 657 550-es telefonon, az info@gimnasticaintima.ro, emese.magdas@gmail.com e-mail címen lehet. További tudnivalók: www.gimnasticaintima.ro.

Jótékonysági koncert

A Zöld Nap Egyesület szervezésében a három és fél éves kézdivásárhelyi Tóth Dániel leukémiás kisfiúnak gyűjtenek, mert a kezelés sok tízmillióba kerül havonta, szülei pedig nem tudják előteremteni. Jöjjenek el a kézdivásárhelyi Vigadóban vasárnap 19 órakor kezdődő jótékonysági koncertre, hogy anyagilag és az összetartás erejével is támogassák a Tóth családot! A koncerten fellépnek: Salus, Laudátor, Junior (Lemhény), Vasárnapi Iskolá­sok Zenekara, Üzenet együttes, Csernáton IFI-csoport, a Pulse, valamint a Há­laadás Református Dalárda. A rendezvény támogatója Jancsó István. Akik addig is szeretnének segíteni, kérik a következő bankszámlaszámra utalják a pénzösszeget: Raiffeisen Bank, Kézdivásárhely, Tóth Gabriella, RO33RZBR0000060011988223.

Román nyelvtanfolyam gyerekeknek

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 17. szám) kis létszámú, gyakorlati román nyelvtanfolyamot indít kisiskolásoknak a vakáció idején. A tanfolyam célja a román mint idegen nyelv oktatása, a beszélt román nyelv elsajátítása/gyakorlása játékos keretek között. Kezdési időpont: július 1. Jelentkezési határidő: június 30. Program: 10 vagy 12 órától, hetente kétszer (illetve közös megegyezés alapján bármilyen időpontban).

Kékfény

Lopás. Kedd este a Kovászna megyei rendőrök megállítottak egy buzăui jelzésű teherautót, amely több kiló alumínium-, réz- és vashulladékot szállított. A sofőr és kísérője semmilyen igazoló papírt nem tudott felmutatni. Személyenként 1500 lejre büntették őket.

(Rendőrségi tájékoztató)

Röviden

Beiratkozás. A sepsiszentgyörgyi Református Kollégium következő tanévben induló V. osztályába lehet iratkozni. Érdeklődni az iskola titkárságán vagy a 0267 311 210-es telefonon.

Fogadóórák. Albert Álmos szenátor fogadóórát tart holnap 9 órától sepsiszentgyörgyi irodá­jában (Martinovics utca 2. szám), illetve 12 órától az RMDSZ baróti székházában (a bányairoda épülete). Iratkozni a következő telefonokon lehet: 0267 352 552 (Sepsiszentgyörgy), 0267 377 773 (Barót). * Márton Árpád parlamenti képviselő erdővidéki irodájában holnap 14 órától várja az érdeklődőket. Kérik, hogy előre jelezzék a fogadóórákon való részvételi szándékukat a 0746 089 140-es telefonon.

Áramszünet. Ma Kézdivásárhelyen ma 8.30―14 óráig a Temető, a Bem, a Matkó István, a Vasas, a Kőrösi Csoma Sándor, a Domb utcában, a 4—29-ig számozott udvarterekben, valamint Kilyénben 8―15 óráig, Páván 9―15 óráig, Uzonban 9—16 óráig (a 2-es és 3-as transzformátor közelében), holnap Uzonban 9—16 óráig (a 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 8-as transzformátor közelében), Bikfalván és Lisznyóban, Zabolán 9―15 óráig, Kilyénben 8—15 óráig szünetel az áramszolgáltatás.

Megbeszélés. A sepsiszentgyörgyi megyei könyvtárban a László Kálmán Gombászegyesület ma 18 órakor megbeszélést tart azokkal, akik részt szeretnének venni az idei árkosi gombásztáborban július 18. és 23. között.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-06-23: Közélet - :

A Tipp-vb állása a mai mérkőzések előtt

Sorsz. Tippelő neve Elért pontszám
1 Incze Béla Attila 01 — 45
2 Demeter Imre 04 — 44
3 Fazakas Sándor Imre 05 — 43
2010-06-24: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk rokonainkkal és ismerőseinkkel, hogy a sepsiszentgyörgyi
GECSE LŐRINC
életének 68., boldog házasságának 33. évében hosszas, de türelemmel viselt betegség után 2010. június 21-én elhunyt.
Temetése június 25-én, pénteken 16 órakor lesz a református vártemplom ravatalozóházától.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
6114