A hazai, főleg a román nyelvű sajtó gyakran használja az ,,okos fiúk" megnevezést azokra a csoportokra, melyek közpénzeket tulajdonítanak el, vagy jogtalanul előnyös szerződéseket kötnek az állammal. Sajnos, a magánszféra sem mentes a csalásoktól, ahol az áldozatát kiszemelő, főszereplővé előlépő csaló a hatóságokkal együttműködve tulajdonít el vagyontárgyakat a mit sem sejtő jogos tulajdonosoktól vagy örököseiktől. Magam is ilyen csalás áldozatává váltam, melyet okulásképpen a nyilvánosság elé tárok.
Történetem a dédapám és dédanyám közös telekkönyvi tulajdonát képező beépített kézdiszentléleki beltelek P. L. tulajdonába való átjátszásáról szól. A csalássorozat merész hamisítással kezdődik: említett ingatlan tulajdonlapján megjelenik egy, látszólag 1929-es bejegyzés, miszerint ingatlanunk tulajdonjogát a kézdivásárhelyi bírósági telekkönyvezője átruházza dr. Oláh Bélára (édesapám és dédanyám fiára, azaz nagyanyám testvérére) öröklés címén, holott dédanyám csak 1947-ben halt meg (!). Mi több: birtokomban van egy olyan, a szóban forgó ingatlanról szóló, 1992. évi telekkönyvi kivonat, amelyben tulajdonosként még dédapám és dédanyám szerepel (!).
Említett ingatlan tulajdonlapján az 1929. évi gyanús beírás után egy 1995. július 17-i bejegyzés következik, amely szerint az ingatlant átjegyzik a kézdiszentléleki 2395-ös számú telekkönyvből egy új, 1094-es számú telekkönyvbe, ahol már új ,,tulajdonosok" sorjáznak: először is P. L. és a román állam, végrendeleti örökös jogcímen. Ennek a jogcímnek az alapját az a dr. Oláh Béla által hátrahagyott végrendelet képezte, amelyet az 1977/133-as számú örökösödési bizonyítvány erősít meg azzal a fontos megállapítással, hogy az örökhagyó az ingatlannak nem telekkönyvi tulajdonosa (!). Következésképpen legalább három bizonyítékom van annak igazolására, hogy az ingatlanunk tulajdonlapján levő 1929. évi bejegyzést utólag hamisították, valószínűleg a rá következő bejegyzés évében, éspedig 1995-ben, hiszen még grafológusnak sem kell lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk, a két bejegyzés egész írásképe azonos, ugyanaz a személy végezte. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a kézdivásárhelyi telekkönyvi hivatalban tényleg volt-e egy, legalább 66 évig hivatalban lévő alkalmazott...
A mi ,,okos fiúnk" mohóságában itt nem áll meg, hanem különböző hatóságok, így a kézdiszentléleki polgármesteri hivatal, Kovászna megye kormánymegbízotti hivatala (élén György Ervinnel) és a kézdivásárhelyi bíróság közreműködésével P. L. ráteszi a kezét a teljes beépített beltelekre. Így főszereplőnk és említett hatóságok egyes vezetői, illetve hivatalnokai alkotják az én esetemben az ,,okos fiúk" körét, akik nagy értékű vagyontárgyakat szerezhetnek meg, illetve ruházhatnak át jogtalanul. Hogy újabb bizonyítékkal szolgáljak, idézhetem azt a bírósági végzést, mely szerint a kézdiszentléleki polgármester az állam nevében lemond az államnak járó örökösödési megváltás összegéről. Az már csak hab a tortán, hogy az ügyet tárgyaló bírónak mint a törvény őrének tudnia kellett volna, ilyen esetben a polgármesternek nincs joga az állam érdekeit képviselni. Ez a jog a pénzügyi hivatalt illeti meg! Ahhoz, hogy a bemutatott csalássorozat körképe teljes legyen, megemlítem, hogy főszereplőnk éppen a pénzügyi hivatal alkalmazottja volt, így tehát mindenki másnál jobban kellett volna ismernie a pénzügyi törvényeket és azok szigorát...
Még csak annyit, hogy családom közös örökségét jelentő ingatlanunk visszaszerzéséért folytatott küzdelmem során Bukarestbe is elvetődtem jogorvoslatért, ahol azt tanácsolták, forduljak a Korrupcióellenes Országos Ügyosztály megyei kirendeltségéhez is.
BIDIGA JÓZSEF BÉLA, Lemhény
