Felsőcsernátonban a Hanna Panzióban cseresznyéztünk egy csapat gimnazistával — akarom mondani, hogy a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium ötödik osztályos tanulóival több tálból ettük együtt a ropogós cseresznyét, s az osztályharcos mondás — nem jó az urakkal egy tálból cseresznyét enni — eredeti értelmi utalását meghazudtolva a finom és bőséges ebédet elnyomtató desszert nem elkülönített kisdiákot és felnőttet, hanem ellenkezőleg, néhány órányira egyetlen családdá szervezett bennünket.
Olyan famíliává, amelyben néhány napos nyaralás idejére a (pót)mama, Zsuzsa, aki a Hanna Panzió gazdája, azaz olyan nagyasszonya, aki egyben a saját cégének szolgája is, Kati, a felsőcsernátoni konyha ínyesmester asszonya minden kanál étellel az édesanyánk főztjét juttatja eszünkbe, és hogy az ízlelőszerveinkkel, a gyomrunkkal is érzékelt családiasság teljes legyen, az ötödikes nagylányok terítésnél is, de főleg az asztal leszedésénél kéretlenül is ott tüsténkednek az ő házias kiszolgálásukra vállalkozást működtető fiatalasszonyok körül, akik korban is nagyjából édesanyjukkal egyidősek.
A Hanna Panzió fő jellemzője a családiasság. A sepsiszentgyörgyi család — Zsuzsa és Ernő — felsőcsernátoni ingatlanját panzióvá építette át. Villaszerű családi lakásukat a tetőtér beépítésével háromszintesre bővítették. A családiasság jelzése nemcsak a gyomor révén üzenő háziasság, hanem az is, hogy az évek során a kisiskolás és gimnazista korú gyerekközösségek fogadására szakosították magukat. Télvíz idején Sepsiszentgyörgyön — tömbházban — laknak. Tavasszal kiköltöznek Felsőcsernátonba. Kertjük kerítése mellett a Nagypatak vize a formás ácsolatú, szabadtéri fedett ebédlő kőfala alatt szolgáltatja az alapzenét. A kert telides-teli mindenféle gyümölcsfával. A patak árterületéből kiszakított zöldségesben a kövér termőtalajban a kerti növények is kiválóan érzik magukat. A hatalmas koronázatú, öreg cseresznyefa szinte belóg az ebédlő fölé. Szezon van, a fát megszálló seregélycsapatok a földre csipegetik a feketére érett szemeket. Lenn, a fa alatt a szemtelen verebek lakmároznak a túlérett csemegéből. Én a városi zöldségpiacról vittem a táborozók összlétszámához mért cseresznyeadagot. A háziak is, a gimnazisták is felette udvariasak, az ajándék lónak nem nézik a fogát, hanem dicsérik az Észak-Moldvából származó gyümölcsöt.
Gocz Katalin — Kati — angol szakos tanárnő meséli, hogy amint megérkeztek, és felfedezték az öreg cseresznyefát, a gyerekeket féltve kímélendő kétágú létrát kerített — egy jó gazdaságban ez nem kunszt —, és maga mászott a fára. Nem a Felmegy a legény a fára, meggyfa tetejére... népdalt illusztrálták, hanem a gyerekeket féltették. Többes számban mondom, mert Zsuzsa, a panzió asszonya is felleánykodta magát a létra másik szárnyára. Egyikük a közelbe húzta a cseresznyefa ágát, másikuk nem köténybe, hanem kosárba szedte a gyümölcsöt.
Ez a cseresznyeszüret is a családiasságra csücsöríti a szánkat. Mert itt a gyermekmenü is az. Családias. Zsuzsa mindennap megkérdezi, hogy mi legyen az ebéd. A kívánság rendszerint teljesíthető. A gimnazisták maguk fordítják az étrendet az „anyám főztje", a háziasság és a családiasság felé. Ha a kívánság túl a sablonkoszt, az egyformaság felé fordítaná a menüt, akkor a ház asszonyának mindig van még két-három ajánlata. Aznap, amikor ott voltunk, a kívánságlistára a zsenge szemes bab, azaz zöldfuszulykával összefőzött bableves került. Második fogásnak borjúpörköltet tálaltak apró galuskával. És hagymás uborkasalátával. A cseresznyedesszertről már szóltam.
Láthattunk ott a patakcsobogás és madárcsicsergés kísérte ebéd közben erdő alatti étvágyat. És az „anyám főztjét" olyan kiprovokálatlan dicséretek is honorálták, amit a táborozók csak egymás között és halkan mondhatnak el: ez annál is jobb, mint amit otthon szoktak főzni.
Hát ezzel melyik gazdasszonyt nem lehet levenni a lábáról?
Égett szaru szaga, kürtőskalács illata
A Hanna Panzió családias programkínálatában, mondhatni, minden a táborozók életkori sajátosságaihoz és a táj jellegéhez kötődik. Magam is falusi származású lévén, ráérzek annak az ízére, hogy mit jelent a városias gyerekek számára egy lópatkolási ceremónia végigélése. Előző nap voltak ott, az élmény még friss, amikor bele-belecsipegetnek. Többségük nem is hallott arról, hogy ilyen is van. Talán még a megpatkolt húsvéti tojásról is többet hallottak, mint a lópatkolásról. Mondják, hogy Kászoni Mihály, akit valaha még az unokáját a Hanna Panzióban meglátogató nagymama is tanított a felsőcsernátoni általános iskolában, a fiával patkolja a lovakat. A faluban sok a ló. Az egykori híres lótartó és lónevelő gazdák a kollektíves időkben és a mostani sanyarú korban többnyire egy lóra maradtak, de ebből sok van.
Érdekes, hogy a városiak — a tanáraik is — mire figyelnek. A nők arra, hogy a beidomított ló úgy tartja a patáját a sámliszerű patkolóalkalmatosságon, mint a hölgyek pedikűrözés közben szokták. A látvány babonázóan érdekes. A ló moccanás nélkül állja, hogy az éles szerszámmal nagy patadarabokat faragjanak le a lábáról, és amikor kitakarítják a pata közét. A lefaragott patadarabokról egész halmok képződnek a patkolóhely döngölt földjén. Ez a látvány-élmény. De a szagélmény ennél erőteljesebb! Amikor a majdnem izzó patkót ráillesztik a patkolásra elkészített patára, hatalmas füst és erős szag csapódik a jelenlevők ruhájába. Az égett szaru szaga. Ez beivódik a finom mosószerek által is illatosított városi cuccokba, és az első mosásig a ruha el sem ereszti ezt a szagot.
A ló pedig állja, mintha tudná, hogy a jó mesterember patatakarításkor nem vág az elevenjébe, s amikor a patkót rögzíti, akkor sem nyilazza meg — nem üti az elevenbe — a patkószeget.
A Hanna Panzió gyermekprogramja a táj szelleméhez igazodva erősen néprajzi és népi mesterség kötődésű. Mesélik, hogy mekkora élményt jelentett, mikor a diákokat elvitték a még ma is működő egyetlen vízimalomba, a Bíró Árpád-félébe. Sejtem, mert nemrég még a Magyar Köztársaság legfelsőbb bíróját, dr. Lomnici Zoltánt csernátoni vendéglátóink elvitték ebbe a malomba, Árpád bácsi még élt — Isten nyugtassa —, s a lisztporos malompad alatt az alkalomhoz illő székelyszikra-kínálmáció — egy-két kupica szilvórium — bekebelezése után a hely szelleméhez igazodó malmos népdalokból is elénekeltünk — akarom mondani, hogy elfújtunk — néhányat. A repertoárból még futotta volna, de sietnünk kellett éppen a Hanna Panzióba, mert ez a varázslatos hely nemcsak kisdiákokat, hanem javakorabeli férfiakat is vendégül tud látni.
A felsőcsernátoni jogászdoktor, Rákossy Árpád szobrának felavatását így spékelték meg ízélményekkel is a helybeliek.
Zsuzsa és a kísérő tanárok nemcsak mesélik, hanem a kisdiákok készítette munkákkal illusztrálják is az itt ízelítőként megkóstolt népi mesterségeket. A Haszmann Pál Múzeum közel van. Zsuzsa a népi festésbe ott kóstolt bele. A vidékünkön teljesen kihalt nemezelést is ellesték. A lányok a gyöngyfűzést is tanulhatják. Az anyagokat és eszközöket Zsuzsa szerzi be. Ennek értéke benne van az amúgy is szerény, a gyermekzsebekhez mért panziódíjban.
A helyi sajátosságok másik csokra a természet- és a tájismeret. Erre sokféle alkalmat kínál a gyógynövény-meghatározás és a -gyűjtés. A felsőcsernátoni Bölöni családban, amelynek leszármazottjai, a Hanna Panzió fenntartói, hagyomány a föld, az erdő-mező ismerete. Bölöni Antal hagyatékából egy 1904-es datálású növénymag- és növénygyűjteményt is őriznek. Ereklyeként. A Bölöni nagybácsi a Kolozsvári Magyar Királyi Mezőgazdasági Tanintézetben szerzett diplomát, egy darab ideig gazdatiszt volt Almásy gróf birtokán, aztán hazatelepedett Felsőcsernátonba, és itt gazdálkodott. Gyümölcsfákat oltott, szemzett. Növénygyűjteménye bármelyik természettudományi magasiskola díszére válnék. A múlt század elején a növénygyűjtő lapjaiba préselt virágos növények ma is őrzik eredeti szépségben pompázó színeiket. A latin növénynevek alá írt magyar szavak is varázslatosan virágosak. Szépek. Salátaboglárka, gumós boglárka, réti boglárka, hogy a női névként is kedves nevek közül néhányat említsek.
Érdekes, hogy a lópatkolás mellett egy másik nagy élmény a kürtőskalácssütés. Kati néni elkészítette, majd megkelette a kalácstésztát. Hosszú hurkákat serített belőle, s a többi teendő már a kis kukták dolga volt. Ők forgatták az egyszerre négy kalács sütésére alkalmas, összeezermesterkedett szerkentyűn a hengereket, és a produktumot is ők kebelezték be. Jól teletömték magukat, annyi, ma már székely szabadalom védelme alá fogott kalácsot készítettek, hogy még másnap is csipegethettek belőle.
Ikerpanziók: Hanna és Lilla
A gyerekek horgászhatnak is. Ez juttatja eszembe, hogy Peti itt fogott először horgászbotot a kezébe. Hanna, a ház nagylánya, akinek a nevét a panzió viseli — azt hiszem, most megy kilencedik osztályba —, horgászni tanította a srácokat. A kisebbik lány Lilla. Mikor arról volt szó — illetve a tettek is ekörül sorjáztak —, hogy a sok unokatestvértől az örökségük értékének kifizetése után megszerzett gyönyörű lakást és a hozzá tartozó, 1882-ben épült gabonást újjáépítik — a hatalmas kertben máris focipálya van —, és egy másik panziót kezdenek üzemeltetni, akkor Lilla megkérdezte, nénjének, Hannának a nevére utalva, hogy azt a panziót hogy hívják majd.
A szülők értettek az érdeklődés irányából, és rávágták: az lesz a Lilla Panzió.
A Hanna Panzió idén, a szezonban több turnusban fogad kisdiákokat és gimnazista korúakat. Igaz, az általános elszegényedés miatt előfordul, hogy a táborozás csak háromnapos.
Zsuzsával legutóbb az Óriáspince néprajzos szekértáborában találkoztam. Székely ruhába öltözött asszonytársaival Felsőcsernátont képviselte. A két Csernáton a népi mesterségek eme kirakóvásáros ünnepségén felette kitett magáért. A kiállított portéka — eszközök, szekerek —, az asszonyok is szemrevalóak, a kínálmáció s a bemutatkozó szavai is ízesek voltak. Zsuzsa mondja, hogy a Háromszéki Panziósok Szövetsége képviseletében jártak Budapesten és Baranyában, Pécsett is.
Miközben a kisdiákokkal együtt a Hanna Panzió szabadtéri ebédlőhelyén kanalazzuk a finom ételeket, arra gondolok, hogy napokon át esett az eső. De egyetlen panaszos szó el nem hangzott. Az angol nyelvű játékos nyelvgyakorlatokat nem iskolás módon, hanem tábori stílusban, sok játékkal-gyakorlattal ízesítve „fogyasztották el" és kebelezték be. De csak annyira, hogy maradt még kóstolgatnivaló jövőre is.
