Azt nem tudom, hogy ,,hallják-e még a dalt a szomorú szeretteink" — ahogyan Király László abban a régi, mélabús, gyönyörű versében ,,hallgatóságát" megnevezi, de azt igen, hogy a költő verseit egyre többször hallani. Filmen (Fény hull arcodra, édesem) is mondja egy borostás arcú, öreg tanító, Király verssorai — mint első és második világháborús veteránokban ama régi srapnelszilánkok — kerengenek bennünk, mindig másik arcukat mutatják.
Hogy ez nem véletlen, hogy valami ilyesmi lehetett kezdetektől a költő szándéka is, az érdeklődés és a nyugtalanság felkeltése és ébren tartása, egy-egy régi töredéke is bizonyítja: ,,A dolgok arca csupa hó / s én átváltozom verssé."
Új-régi verseket tartalmazó könyve, az Akasztóhegy* — alcíme szerint száz vers a szülőföldről — kaleidoszkópszerűen újra átrendezi Király régi és új verseit, most, néhány évvel ezelőtt megjelenő szerelmesvers-válogatása után a szülőföldről szóló felejthetetlen költeményeivel, hiszen újra felcsendül a már idézett jellemző részlet: ,,halljátok-e a dalt, szomorú szeretteim?"
Hatvanhét esztendő kilátójáról már megkérdezni sem érdemes, hogy megérte-e? A szánok elveszett világokba csilingelnek el, s az erdélyi havas mezőkön kék farkasok foszforeszkáló árnyai suhannak tova.
És felmagasodik a királyi költői univerzum középpontja: Sóvárad.
Igen, a sóváradi kert.
A táj, amely végletesen és végzetesen otthonra lelt ezekben a gyönyörű, felejthetetlen versekben.
Mit mondhatnánk, ez a száz kitűnően megválogatott s az időrendet csak részben tartó vers is igazolja: az ,,erőltetett menet" és a ,,sétalovaglás" még tart. ,,Szánok csöngetnek, uramisten, / Halálunk merre ringat? / Nagy farkas fényű éjben / Halottat nézni most megyünk…"
Kétségtelen, ez a kötetben is olvasható, megejtő, sodróan gyönyörű, régi vers is egyfajta helyzetjelentés, de itt még minden megvan: a szánok, az Isten, a halott. Azóta a szán is, az Isten is, a halott is csak a régi versekből köszön vissza, noha szán is van, és halottaink is szaporodnak, s az Isten is meg kell legyen! Igen, kell lennie valahol Istennek is, ha állandóan háttal is fordul nekünk, ha mi állandóan a háta mögé is kerülünk… Igen, hajdan még minden megvolt — és ezt bizonyítja a száz vers java —, teljes volt a Király László-i, egy sóváradi mitológiát tehetségesen, nagy elszánással építő versvilág.
Mára ez is már végérvényesen emlékekbe, álmokba, sejtelmekbe, idézetekbe költözött, de időnként még torokszorítóan fel-feldereng…
Ezért aztán Király László verseinek újabb válogatása, amely átrendezi s más nézőpontokat felvillantva sorjáztatja a régi-új verseket, megérdemli figyelmünket.
*Király László: Akasztóhegy. Száz vers a szülőföldről. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2010.
