Szilágyi Domokos torokszorítóan rövid, ellobbanó élete alatt rengeteget írt. Verset, főként verset — legutóbb a budapesti Fekete Sas Kiadó adta ki összegyűjtött verseit egy nagy alakú kötetben, 780 oldalon, de ez a gyűjtemény sem teljes, hiányoznak belőle például a hetvenes évek elején a Megyei Tükörben közölt versek, s valószínűleg más periodikákban megjelent költemények is —, prózát, gyermekverset, cikket, esszét.
Emellett rengeteget fordított, és rengeteg levelet is írt. Testvére, a Komáromban élő Szilágyi Kálmán adta ki a családhoz írt levelei gyűjteményét.* Eddig különben a Méliusz Józsefhez írott levelei jelentek meg Visszavont remény címmel (Szépirodalmi könyvkiadó, 1990), a Mészáros Józsefhez írott levelek versekkel, Játszhatnám címmel (Tinivár, 1996), és tartalmazott leveleket, többek között A költő életei című, immáron két kiadást is megért emlékkönyv (Kriterion, 1986, bővítve 2008) meg A Volga Nyugaton című útinapló is. (Kalota, 2004).
Szisz leveleit többnyire kézzel írta, néha viszont géppel, néha levelezőlapokra, néha különféle A4-es lapokra. (Nekem például 1968-ban a katonasághoz »!«, Pionír fejlécű papírokon írt többoldalas, szarkasztikus leveleket…)
Hangnemük összetéveszthetetlen. Azzá teszi sziporkázó humora, öniróniája — amely belengi a családnak írt napi, heti, havi beszámolókat éppen úgy, mint barátaihoz írott leveleit. Szisz különben esszéit, cikkeit, jegyzeteit, glosszáit, pamfletjeit is ebben a modorban írta. Épp ezt a csak rá jellemző, vérbően groteszk, részleteiben finom és keserű, sokszor gunyoros megjegyzésekben tobzódó stílt vagy modort, vagy amit akartok, hiányoltam Balogh Francisc néven interneten futtatott besúgói jelentéseiben, melyeket sikerült letöltenem, s birtokomban vannak, a költő könyveivel együtt, s láthattam a saját dossziéit is, mert Balogh Francisc ide vagy oda, természetesen őt is megfigyelték. Kit nem? Hogy valóban ő lett volna az a bizonyos Balogh Francisc, fenntartásaim, sőt, megalapozott kételyeim vannak. Ezekről részben már írtam, még fogok írni, ezt most hagyjuk, amúgy is több szó esett róla mostanság, mint Szilágyi Domokos verseiről. Idevágóan idéznék egy viszonylag ismeretlen, sziporkázóan szellemes bökverséből, mivel abszolút mértékben jellemző az utóbbi években személye körül kialakuló helyzetre, noha nem személyes vallomás, mint annyi más Szilágyi Domokos-vers: szorítsa magát ökölbe / a ,,minoritás", a ,,törpe" / botorkáljon körbe-körbe…
A családhoz írott levelekre visszatérve, a magánembert láthatjuk most, soha nem neglizsében. Mindég annyit ír sokszor sanyarú helyzetéről, amennyit kell, soha nem viszi túlzásba a panaszt, noha lenne, mire és miért panaszkodnia, sőt, mintha időnként igyekezne némileg felvidítani is szüleit, testvéreit… Ezúton hívnám fel a kiválóan szerkesztett kötetre az érdeklődő olvasók figyelmét, megismerhetik belőle a szerető fiút és testvért (az irónia legcsekélyebb árnyéka nélkül állapítom meg ezt, mert igaz!), a magánember Szilágyi Domokost. Ezek a levelek dokumentumok, de adalékok a versek borongó hátteréhez is, s sok mindent megértetnek a költő kiszolgáltatott helyzetéből is…
*Szilágyi Domokos családi levelezése. Szatmárnémeti. 2010. Összeállította, elő- és utószóval, valamint magyarázatokkal, jegyzetekkel ellátta Szilágyi Kálmán.
Kapható a sepsiszentgyörgyi Corvina könyvesboltban.
