Én, kis naiv, azt hittem, hogy a világbajnokság feldobta szerény kis megyei labdarúgásunkat, s a világbajnokság befejezésével egy időben labdarúgóink véget vetettek a nagy nyári szünidőnek, s munkához láttak, szorgalmasan gyakorolják azt, ami a televíziós közvetítések során megragadta figyelmüket.
Két délután sebtében lejártam néhány falusi stadiont, de mindenütt néma csend fogadott, s ami még elszomorítóbb, a legkisebb jelét sem láttam a felkészülés megkezdésének.
Mi tagadás, ezt a ,,sétát" elsiettem. Elfelejtettem, hogy megyénk labdarúgásában nem ismert az aki korán kel, aranyat lel aranymondás; hogy itt, mifelénk az a labdarúgók igazi öröme, ha nevezik csapatukat a bajnokságba, ha megteremti a helyi önkormányzat a bajnokságban való szereplés feltételeit, mert szponzorokra nemigen számíthatnak... Amikor a szereplés feltételeit említettem, nem gondoltam nagy dolgokra — például edző szerződtetésére, a játékosok fizetésére, játékprémiumra, a heti öt edzés bevezetésére... —, hanem csak a legszükségesebbekre, mint a pálya karbantartása, a felszerelés, a kiszállások biztosítása, a bírói díjak, a kötelező ifjúsági csapat szerepeltetése.
Maradnunk kell tehát az évtizedek során berögződött, régi gyakorlattal, az úgymond ,,hegy alatti abrakolással" (a rajt előtt egy-két héttel tartunk heti egy-két edzést...). Tíz nap múlva kezdődik az I. liga — reméljük, vuvuzela nélkül —, s újra lesz, ami élénken tartsa érdeklődésünket, figyelmünket. Jó szórakozást, labdarúgóbarátok!
(áros)
