Nyílt lapokkal Tusványoson

2010. július 19., hétfő, Közélet

Nyílt lapokkal a mottója a holnap Tusnádfürdőn kezdődő 21. Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábornak — és ennek megfelelően a hagyományos bálványosi szellemben kényes, megválaszolatlan gazdasági, politikai, társadalmi kérdések is szerepelnek a rendezvény programjában, de az idézett mondathoz illeszkedik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) első nyílt ülése is, amelyen — többek közt — a Magyar Összefogás jövőjét boncolgatják.

Várhatóan idén is Tusnádfürdőre látogat — immár miniszterelnöki minőségben — Orbán Viktor, a szervezők Traian Băsescu államfő jelenlétét sem tartják kizártnak, így idén megismétlődhet az Orbán—Tőkés—Băsescu találkozó. Szó lesz egyebek mellett a gazdasági válságból kivezető lehetséges utakról, kiemelt szerep jutott a programban a műemlékvédelemnek, de a magyar állami egyetemről, a lusztrációról és a feddhetetlenségről, Verespatakról is nyílt lapokkal kívánnak beszélgetni a meghívottak.

De nem csak a politikáról szól Tusványos: a fősátorban zajló előadásokon kívül számos más program várja az érdeklődőket. Lesz többek között zöld sátor, keskeny út sátor, könyvsátor, borsátor, bemutatkozik a Sapientia, a Partiumi Keresztény Egyetem, lesz filmvetítés, könyvbemutatók, esténként pedig koncertek várják a zenekedvelőket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2010-07-19: Közélet - Iochom István:

Művelődési központot avattak (Dálnoki falunap)

Az önállósulás óta szombaton hatodik alkalommal tartott dálnoki falunap legkiemelkedőbb eseményét az új művelődési központ avatása jelentette.
2010-07-19: Közélet - Iochom István:

Ló a hitvilágban

Az Incitato művésztábor ideje alatt készített Ló a hitvilágban témájú képekből nyí­lt tegnap kiállítás a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum Incze László Termé­ben. A megadott téma mellett valamennyi művész egy-egy munkában a Szent György-legendát is megörökítette.