Hírsaláta

2010. július 20., kedd, Belföld

SZENT ISTVÁN-NAPRA ELKÉSZÜL MÁTYÁS. A kolozsvári Mátyás-szobor restaurálási munkálatait kivitelező cég a régi talapzat felújításának utolsó szakaszába jutott. A Szabadság információi szerint az átadási határidőt augusztus 20-ára módosították.

A szobor felújítását 2008-tól kezdődően párját ritkító botránysorozat övezte, így a kialakult kompetenciai viták miatt a szakemberek csak 2009 őszén tudtak megállapodni a restaurálás pontos menetében. Legalább ekkora hullámokat vertek a felújítás anyagi fedezete körüli kérdőjelek, a finanszírozási gondok miatt idén májusban egy időre le is álltak a munkálatok. Az érintett felek végül rászánták magukat az egyeztetésre, így a felújítás júniustól akadálytalanul folyhatott tovább, Szent István ünnepére pedig végre régi fényében ragyoghat Fadrusz János remekműve. (Paprika Rádió)

SZEGÉNYEK VAGYUNK, MÉG SZEGÉNYEBBEK LESZÜNK. A romániai lakosság reáljövedelme 10 százalék körül fog csökkenni idén, és további 0,8 százalékkal 2011-ben. Eközben a térségben 1—2,5 százalékkal fognak emelkedni a jövedelmek — állapította meg az Erste Bank szakértője. A csökkenést egyrészt a jövedelmek megnyirbálása, másrészt a növekvő munkanélküliség okozza. (Gândul.info)

EBA ÉS PÁRJA NYARALT. Elena Băsescu és barátja, Syda a múlt hetet Cannes-ban töltötte. A luxushotel ára egy éjszakára 1000 euró volt — számol be a Libertatea —, de még így is azt mondhatjuk, hogy önmérsékletről tettek tanúbizonyságot az aranyifjak, mert a szálloda Grace Kelly nevet viselő szobája 34 000 eurót kóstál egy éjszakára, és az állítólagos előnászúton levő pár, bár abba a szobába kívánkozott, mégsem ott szállt meg. Talán mert arra még nekik sem futotta volna.

SZOCIÁLIS GYILKOSSÁG. Az idős emberekkel szembeni szociális gyilkosságnak nevezi az egységes nyugdíjtörvényt Ioan Hasaşiu, a Nyugdíjasok Szakszervezetének alelnöke. Éppen ezért 11 700 romániai nyugdíjas nevében beperelték az államot az Európai Emberjogi Bíróságon, de a tárgyalásra csak a törvény elfogadása után kerül sor. A szakszervezet a nyugdíjak megadózásával sem ért egyet, éppen ezért július 19—30. között aláírásokat gyűjtenek a javaslat ellen a szakszervezetek házában hétköznap 9.30 és 13 óra között. (Marosvásárhelyi Televízió)

BESÚGÓ VOLT, DE NEM TEKINTIK ANNAK. A Budapesti Román Kulturális Intézet magyar aligazgatója, Bartha Csaba állítólag a szekuritáté besúgója volt, annak ellenére, hogy a SZIVOT kimosta ennek vádja alól. Bartha 1986-tól írt jelentéseket Barbu fedőnév alatt a szekunak temesvári egyetemi és a Fructusnál dolgozó kollégáiról. (România liberă)

CSŐDBEN A ROMÁN POSTA. Negyedmilliárd eurós veszteséget jegyzett ebben az esztendőben a Román Posta, így gyors léptekkel közeledik a csődhöz. A Financiarul gazdasági lap szerint a hatalmas veszteségért egyértelműen a jelenlegi hatalom a felelős, mely máig halogatja a posta átszervezését, privatizálását, ráadásul a politikai kinevezettek igen lazán bántak a cég vagyonával, 300 millió eurót költöttek ráfizetéses szerződésekre, vásárlásokra. A postának embereket kell elbocsátania, de a lap úgy látja, most sem a központban dolgozó 37 igazgató valamelyikét vagy a területi hivatalok felduzzasztott vezetői apparátusát ritkítják, hanem a kis fizetésű munkásokat bocsátják el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 647
szavazógép
2010-07-20: Közélet - Kuti János:

Lopni is tudni kell! (A múlt hét)

Minden román állampolgár úgy próbál megélni itthon vagy valahol Európában, ahogy tud. Mivel senki nincs megelégedve saját jövedelmével, azt ilyen-olyan módon megpróbálja kiegészíteni. A kiegészítésnek különféle formái vannak.
2010-07-20: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Alkotmányellenes törvénymódosítás
A köztisztségviselők és vezetők feddhetetlenségét vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvény módosítása és kiegészítése alkotmányellenes — döntötte el tegnap az alkotmánybíróság. A kilenc bíróból álló testület az államelnök észrevételei alapján vizsgálta többek között ezt a jogszabályt is, és egyhangúlag határozott. A döntés indoklását és a határozatot a Hivatalos Közlönyben teszik közzé, és megjelenésétől kezdve kötelező érvényű. A határozatot közlik az államelnökkel, a parlament két házának elnökeivel és a miniszterelnökkel. Traian Băsescu július 13-án küldte el az alkotmánybíróságra a nemrég módosított törvényt, azt kifogásolva, hogy a vagyonvizsgáló bizottságok hatásköréről a szenátus szavazhat elsőként, de a képviselőház voksa döntő jellegű.