A víz az ásványi és szerves sók oldószere, amelyekkel oldatokat vagy szuszpenziókat képez, s ezeket a vér eljuttatja az egész szervezetbe. Ugyanúgy a víz oldószere a szervezetben lezajló lebontó folyamatokból származó anyagoknak is, amelyeket a véredények útján a szervekbe szállít. Hővezető képességénél fogva a víz az állati szervezetnek hőszabályozója is, segít a hőfölösleg elszállításában és eltávolításában izzadás és légzés útján. A víz közrejátszik számos hidrolízises vegyi folyamatban, amely a tápanyag emésztését segíti elő, az oxidációs és redukciós folyamatokban és a sejtlégzésben. A víz továbbá közvetlenül részt vesz a tej és más állati eredetű termékek képződésében. A víz segítségével ürül ki a szervezetből a disszimilációs termékek jó része és a szervezetbe jutó vagy ott termelődött toxinok. A víz a vese, a belek, a tüdő és a bőr útján távozik a szervezetből. Az eltávozó víz mennyiségét a szervezetben lezajló fiziológiai folyamatok, valamint a fejadagok fehérje- és ásványianyag-tartalma szabja meg. Tudnunk kell, hogy a szervezet víztartalmának tízszázalékos elvesztése esetén súlyos zavarok lépnek fel, ha pedig 25—30 százalékát veszti el, az állat elpusztul. Ugyanez történik a tíz napon át tartó teljes vízhiány esetén is. Az állat hosszabb ideig bírja az éhezést, mint a szomjazást. A vízfogyasztás bárminemű korlátozása vagy az elégtelen mennyiségű ivóvíz megnehezíti a takarmányemésztést, az állat kisebb mennyiséget képes elfogyasztani, és a termelés nagymértékű csökkenéséhez vezet. Az állatok a takarmány és az ivóvíz révén jutnak vízhez. Keletkezik egy kevés víz a táplálóanyagok átalakulásakor a szervezetben is (anyagcserevíz), ez azonban igen kis mértékben játszik szerepet az állatok vízigényének fedezésében. Egyes takarmányok (zöldtakarmányok, nedves cukorrépaszelet, ipari moslékok, fölözött tej stb.) víztartalma olyan nagy, hogy fedezhető vele az állatok vízigényének jelentős része. A nagy víztartalmú takarmányok a tehenek számára kedvezőek, de az apaállatokkal csak korlátozott mennyiséget etessünk belőlük.

A szarvasmarha vízigényét számtalan tényező befolyásolja. Az egyik legfontosabb ezek közül az állatok termelése, illetve ezzel összefüggésben az állat szárazanyag-fogyasztása. A szárazon álló tehén csak 40—50 liter vizet fogyaszt naponta, ezzel szemben a 40 liter tejet termelő tehén 110—120 litert is elfogyaszt. A szarvasmarha 1 kg szárazanyagra számítva 4—6 liter vizet fogyaszt. Befolyásolja az állatok vízigényét a környezet hőmérséklete, valamint a levegő páratartalma is. Nyáron a tehén vízfogyasztása 30—50, sőt, 70 százalékkal is növekszik. Ebben az időszakban minden liter tej előállításához a tehén 4—5 liter vizet iszik. Tehát a meleg, párás környezet a fokozott izzadás következtében növeli az állatok vízigényét. A jó minőségű ivóvíz 10—15 Celsius-fokos, tiszta, átlátszó, szagtalan, nem tartalmaz szerves anyagokat és fertőző csírákat (tüdő-, gyomor- és bélférgességet, orsóférgességet, májmételyt okozó parazitákat, kólibaktériumokat). A kísérletek igazolták, hogy a túl hideg vagy túl meleg víz kedvezőtlen a tejtermelésre. Így a 3—4 fokos vízzel itatott tehenek tejhozama 10—11, a tej zsírtartalma 11—14 százalékkal esett vissza. Ha a teheneket 20 fokos vízzel itatták, a tejtermelés 5—6, a zsírtartalom pedig 7—10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor, ha az állatokat ritkán és hideg vízzel itatjuk, az állat a nagy mennyiségű vizet a testhőmérséklet felmelegítésére használja, és sok energiát fogyaszt el. Nem ajánlatos a legelőn az állatokat állóvizekből (tóból, mocsárból), sem pedig olyan folyóvizekből itatni, amelyekbe szennyvíz vagy ipari víz ömlik. Ugyanakkor nem javasolt az istálló etetővályújából történő itatás sem. Ha nem rendelkezünk önitatókkal (szelepes vagy úszós, állandó szintű), vederrel naponta öt-hatszor kell itatni. A ritkább itatás a tejtermelés vagy a súlygyarapodás tudatos korlátozását jelenti.