Romlott a közbiztonság

2010. július 21., szerda, Közélet

Bár megyénkben nőtt a lopások száma, az országos statisztikában a százezer főre eső bűnözési mutató szerint utolsó előtti helyet foglalja el Háromszék.

Az úgynevezett utcai bűnözés tekintetében, továbbá a lopás, illetve a rablás fejezetnél utolsó helyen állunk. Többek között ez derül ki a megyei rendőr-főkapitányság által az év első felére készített, a sajtónak tegnap bemutatott bűnözési mérlegéből. A közbiztonságot Buzsi Andrea szóvivő megfelelőként értékelte, a korábbi években a parancsnokok kitűnő minősítést jelentettek.

Bűnmegelőzés terén razziákat, ellenőrzéseket, járőrözéseket, célcsoportokkal való találkozókat tartottak. Ennek ellenére a vagyon elleni bűncselekmények száma nőtt. Ezek zöme lopás és csalás. A pénzügyi-gazdasági jellegű bűncselekmények száma csökkent. Magyarázatát abban látják, hogy cégek jelentettek csődöt, munkahelyek szűntek meg, tehát kevesebb a potenciális elkövető. A személy elleni bűncselekmények száma növekedett. Ezek többsége ütlegelés és fenyegetés, s zömmel ittas állapotban követték el. A súlyos bűncselekmények fejezetébe nyolc eset tartozik: egy gyilkosság, két emberölési kísérlet és öt súlyos testi sértés. Kivizsgálásuk az ügyészség hatáskörébe tartozik.

Az utcai bűnözés nőtt ugyan, de nem vált jelenséggé, s országos szinten a legenyhébb. Ez nagyrészt gépkocsiból való lopásban merült ki. De nem történt gyilkosság, emberölési kísérlet, nemi erőszak vagy annak megkísérlése, halált okozó ütlegelés az utcán.

Az első fél évben 185 lakossági bejelentést kapott a rendőség, ebből 170-et megoldott, a többi folyamatban van. Megjegyezzük, hogy 25 esetben rendőrt jelentettek fel. Ezek közül 7 esetben találták jogosnak a jelzést.

A főkapitányság értékelőjében a következő félévi veszélyeket is vázolták. A súlyos gazdasági helyzetre való tekintettel arra számítanak, hogy nőni fog a vagyon elleni bűncselekmények száma, valamint a szeszes ital mértéktelen fogyasztása, s ebből adódóan az erőszak, főleg a családon belüli. Némely esetben a súlyos bűncselekmény kategóriájába tartozó szélsőséges megnyilvánulásra is példa lehet. A gazdasági helyzet romlása fokozott adócsaláshoz is vezethet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-07-21: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Megtorpant az igazságügy
Bulgária előrelépett, Románia megtorpant az elmúlt egy évben az igazságügyi reform terén — állapította meg tegnap közzétett értékelésében az Európai Bizottság. Romániában súlyos hiányosságok mutatkoznak, az ország összességében kevés politikai elkötelezettséget mutat az igazságügyi reformfolyamat továbbvitelét illetően.
2010-07-21: Közélet - Simó Erzsébet:

Mit is jelent a kötelező lakásbiztosítás?

Megunta az állam, hogy a pusztító árvizek és más természeti katasztrófák után neki kelljen fizetnie állampolgárai elpusztult javainak ellenértékét, és két évvel ezelőtt úgy döntött, kötelező lakásbiztosítás megkötésére sarkallja a lakosságot.