Újra lett stadionja, ahol megkezdhették a helyreállítási munkálatokat — be kellett keríteni a létesítményt, pontra kellett tenni az öltözőket, fürdőket, a lelátókat... —, s ez csak logikus, újra lett futballcsapat is, melyet beneveztek az V. ligába azzal a céllal, hogy egy év alatt visszaküzdje magát a megye labdarúgósportjának felsőházába. Nem volt könnyű dolga a városnak és sportegyesületének, a Kárpátoknak. A sikerrel koronázott szünet végén minden bizonnyal esküvel vallották volna — ha valaki rákérdez —, hogy könnyebb megőrizni egy már meglévő sportbázist és benne a csapatot, mint újra megszerezni azt, majd az elvárások szintjére hozni, s bele csapatot építeni, olyan együttest, mely megfeleljen a hagyományoknak. Mert ne feledjük egy pillanatra se, hogy Kovászna város gazdag és szép labdarúgómúlttal rendelkezik, ez a múlt pedig nem a játékosimportra, hanem saját nevelésű labdarúgóira épült!

És még valami, amin lehet vitatkozni, de főleg gondolkozni: az évtizedek során megfogalmazódott egy szólásmondás, mely szerint ahol van labdarúgás, ott van sportélet is. Nem bocsátkozunk vitába, ahelyett inkább azt mondjuk, hogy hosszú szünet után Kovászna sportélete elérkezett az újraéledés kapujába. Újra van felsőházi futballcsapata, mely követendő példaként álljon a többi sportág előtt.

Na de lássuk, van-e ilyen szándék (mármint követendő példa) a futballcsapat,

a Kárpátok háza táján

Domaházy János, aki adott pillanatban mozgatórúgója volt annak a pálya-visszavásárlási akciónak, majd fáradhatatlanul dolgozott azért is, hogy újra futballélet legyen a ,,nemzeti fürdővárosban", hogy Kovászna sportélete eljuthasson az újraéledés kapujába.

— A siker — mondja Domaházy úr —, mert nyugodtan nevezhetjük annak, ami megkoronázta nem kevés munkánkat, a városvezetés (a polgármester, a városi tanács) és néhány támogató, szponzor, na meg a sportvezetés közös érdeme. Ez a csapat harcolta ki mindazt, ami megteremtette a labdarúgósport újraélesztésének hátterét, feltételeit, ha így jobb, s ehhez csatlakozott a focicsapat Ilie Adrian edzővel az élen, s vívta ki a felsőházba jutás jogát. Köszönet mindenkinek az eddigiekért. Az eddigiekért, mert ez azt jelenti, hogy kell legyen egy ,,továbbiakért" is, ami megköveteli mindannyiunktól, hogy megállás nélkül tegyük dolgunkat sportéletünk, ezen belül a labdarúgásunk érdekében. Két C-osztályos (ma a III. ligának felel meg — szerk. megjegyzés) csapata is volt Kovásznának, miért ne lehessen újra legalább egy? Na persze ehhez több támogatásra van szükség, és nem csak a tanács, a polgármesteri hivatal részéről, hanem mindenekelőtt a tehetős vállalkozók részéről is. Ne feledjék, fürdőváros vagyunk, s egy ilyen városba a jó sportélet vonzza a vendégeket. Amit a csapatra költenek, azt többszörösen visszakapják a vendégektől.

— Milyen tehetséges és lehetséges támogatókra gondol?

— Itt van például a Pepsi cég, a város szeretne egy igazán szoros kapcsolatot kialakítani vele, olyant, mely a fürdőváros, s ezen belül a sport hasznára is legyen. Aztán ott van az Ardealul húsfeldolgozó cég, a turisztikai vállalat, egy sor fűrésztelep... Az anyagi segítséget nem magáncélra kérjük, hanem a város sportjának fellendítésére. Egy közös cél érdekében várjuk segítségüket, támogatásukat. Mindent-mindent nem várhatunk csak a tanácstól, a polgármesteri hivataltól. A város nem csak az övék, hanem a miénk is. Tehát becsületbeli kötelességünk tenni valamit ezért a városért.

— Reméljük, meghallgatásra talál a Kárpátok. És akkor hogyan tovább?

— Legyen mindenki előtt világos — tehát leendő támogatóink előtt is —, hogy labdarúgósportunk jövőjét saját erőforrásunkra — már meglévő játékosainkra és az utánpótlás-nevelésre — alapozzuk. Nem idegenekre, hanem saját fiainkra, gyermekeinkre áldozunk, belőlük akarunk igazi labdarúgókat nevelni, olyanokat, akik élni-halni tudnak városukért, egyesületükért, annak labdarúgásáért. Első lépésben tehát haza szeretnénk hozni a Kovásznáról elszármazott, máshol futballozó labdarúgókat, s velük, na meg a feljutást kiharcolt futballistákkal együtt egy ütőképes csapatot összehozni, mely az első években gyökeret eresszen a felsőházban, s megteremtse az alapot a továbblépéshez. Párhuzamosan ezzel a csapatépítéssel az utánpótlás-nevelést akarjuk megalapozni, megerősíteni, az elvárások szintjére emelni. E téren várjuk az iskolák, a sporttanárok segítségét, csatlakozását, ugyanakkor várjuk mind a fizikai, mind a jogi személyek véleményét, támogatását, segítségnyújtását. Nyitottak vagyunk, minden jó ötletet szívesen fogadunk, felkarolunk. Én, Domaházy János garantálom, hogy minden helyén való, jó szándékú ötletet elfogadok, támogatom, és továbbra is számítok Ioan Bocan, valamint Kopacz Levente lelkes munkájára. Nagy szükség lesz rá, hiszen egy erős jövőt szándékszunk megalapozni. Ehhez kérjük játékosaink hozzáállását is.

— Mit jelentsen ez?

— Mindenekelőtt mentalitásváltást néhány játékos részéről. Követelőzni lehet, sőt, kell is, de csak miután megtettek mindent a kovásznai labdarúgás egykori dicsőségének visszaállításáért. Legyen világos mindenki előtt, az V., majd a IV. liga csak egy-egy lépcsőfokot jelent a felfelé vezető úton, az igazi bizonyítás ezután kezdődik. Aki ezt nem tudja vállalni, semmi gond, félreáll, de ne uszítsa ellenlépésekre a csapat többi tagját, hagyja őket a csapatért élni-halni.

— A stadionban is jártam, s onnan tudom, a pályát benőtt fűről, hogy még vakáción a csapat.

— Úgy van, de rövidesen elkezdi a felkészülést Ilie Adrian edző irányításával.

— És ezek után nézzük, hol áll a város sportélete, és kész-e arra, hogy a ,,követendő példa" mögé felsorakoztassa sportágait. Történelmi tény, hogy amikor csillogott a Butyka, a Czintos, a Biró testvérek, Ábrahám, Iordan, Tankó és társaik labdarúgócsapata, Kovásznán működött egy jó képességű férfi kézilabda-együttes, megyei bajnokságban szereplő tekecsapat..., hogy csak egy-két példát említsünk az egykori sportéletből.

— Mi van ma, amire büszke lehet a város? — kérdeztük Sabina Chiriacot, Kovászna város sportfelügyelőjét?

— Bibó Ferenc karatecsoportjával kezdem, a Sepsiszentgyörgyi Master Karate Club szatelitcsoportjaként működik, és eredményesen, hiszen országos bajnoka van Ivan Lepădat személyében. Hasonlóan a karatéhoz, Mátéfi Árpád beindított egy birkózócsoportot is — így kerülhetett a figyelem központjába Adina Popescu és Gheorghe Ene országos bajnok birkózó, akik ma a Sepsiszentgyörgyi MSC trófeagyűjteményét gazdagítják. Sajnos, ez a birkózócsoport eltűnt sportéletünk színpadáról. Aztán jött Lénárt Adolf kosárlabda-próbálkozása... Mi tagadás, arra gondoltam, hogy a kovásznai tanárkollégák élni fognak az ötlettel, a két sportterem kínálta lehetőséggel, és elindítják hódító útjára a kosárlabdát... Na de hagyjuk ezt, s hadd mondjam el, hogy Mikola Zoltán működtet egy asztalitenisz-csoportot, hetente kétszer-háromszor ott edzenek, a felső, a vajnafalvi sportteremben. Ez a csoport most éppen Kovászna testvérvárosában, a magyarországi Pápán vendégszerepel.

— Ez mind szép és mind jó, de valami, ami a hagyományt követi, kézilabda, teke...

— Lesz, minden bizonnyal lesz kézilabdánk, hiszen Vida Attila, a Sepsiszszentgyörgyi ISK kézilabda szakos sporttanára jelezte, hogy szeretne beindítani itt, Kovásznán egy csoportot. Örömmel könyveltem el az ötletet, és meg is ígértem a támogatását, a teremben van bőven hely.

— Apropó sportterem, nem kérdem, hogy milyen állapotban van még, mert sejtem, inkább azt mondja el, milyen programmal működik.

— Naponta nyitva, s várja vendégeit. Az iskolai évben délelőttönként 15 óráig a vajnafalvi iskola rendelkezésére áll, délután 17—19 óra között edzések — karate, asztalitenisz... — vannak, 19 óra után pedig a teremlabdarógóknak ad állandó otthont egészen 22 óráig.

— Más sportlétesítmények?

— Most már van újra futballstadionunk, a parkban ott a kézilabdapálya (télen műjégpálya működött rajta). Az Akarat (Voinţa) tekepályája, a volt sípálya, sajnos, már nem működőképes.

— Az utóbbi időben milyen sportesemények vonzották a város lakosait?

— A polgármester kezdeményezésére kerékpáros-sétákat szerveztünk a város központja és a Sikló közötti útszakaszon. Az első sétán mintegy 60-an vettek részt, a legfiatalabb résztvevő négyéves volt, a legidősebb 67. Kéthetenként szervezzük meg mindig csütörtökön 18 órai kezdéssel. Rendeztünk az iskolásoknak Tavaszi futóversenyt. Most a Kovásznai Napokra (szept. 3—5.) készülünk, ezen lesz kispályás labdarúgás (az intézményi csapatok részvételével), asztalitenisz, sakk, kerékpározás (ügyességi próbák), karate, na és autóverseny.

— Mi a véleménye, Kovászna lenne-e vevője egy, a sportéletet újraéleszteni szándékozó akciónak?

— Gondolom, igen, ha kellőképpen szólítják meg. Vagyis, ha be tudják kapcsolni az akcióba az iskolák diákságát, a tanárokat, a fiatalságot, a potenciális szponzorokat. És jó is volna egy ilyen megújulás, mert mi tagadás, a város életében van helye a sportnak.

— Zárjuk beszélgetésünket azzal a kérdéssel, hogy mikor járt itt, Kovásznán a megyei sportigazgató?

— Én szoktam bemenni Szentgyörgyre diplomákért, érmekért, serlegekért. Az igazgató urat nem láttam itt, Kovásznán, hogy lássa, mit csinálunk, milyen gondokkal küszködünk, s eligazítson, okos tanácsokat adjon... Talán ezután.