Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik, bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.

A „négy testőr" — gondolom, nem neheztelne Dumas, A három testőr szerzője azért, hogy nekünk négy van — Szabóné Orbán Olga, Jeneiné Gyulai Ilona, Szabóné Lázár Réka és Jencsik Katalin —, akik más nemmel, más elhivatottsággal szolgálták hazájukat, nemzetüket, akik vérfecskendezte küzdőtér helyett a verejtékcseppekkel átitatott pástot választották, hogy itt védjék meg nemzetük sportbecsületét, itt öregbítsék sportdicsőségét. Ritkán látott sikersorozattal, trófeagyűjteménnyel igazolták: a sportéletben is otthon vannak az erdélyi leányok.

Stahlné Jencsik Katalin

Szatmárnémetiben született 1946. július 31-én. Tizennégy éves volt, amikor belépett a híres Csipler Sándor vívóiskolájába. Az idő tájt kelt szárnyakra az alábbi legenda: Az edzés megkezdése előtt felsorakozott vívópalánták fegyelmezetten hallgatták a „kapitány" jelentését. S míg ment a szöveg, Sanyi bácsi odafordult a riport készítésére érkezett újságíróhoz, és halkan ezt mondta: Látod, fiam, ezek itt mind fizetnek azért, hogy edzésekre járhassanak, kivétel az a kis szőke kislány ott a sor végén, annak én fizetek, hogy jöjjön az edzéseimre... Na de ne ragozzam tovább a legendát, tény, hogy a Csipler-iskola vívói egyre magabiztosabban lépkedtek a hazai páston, s miután női csapatuk országos bajnoki címet szerzett, a fővárosi Steaua a teljes csapatot — Gyulai Ilona, Tasi Zsuzsanna, Jencsik Katalin — átigazolta. A kétségtelenül jobb feltételekkel működő katonaklub színeiben csak felfelé, a sportdicsőség csúcsa felé vezetett az út. A Kataliné is.

1964: ifjúsági világbajnokság, Budapest — 5. hely, tokiói olimpia — 5. hely csapatban

1965: ifjúsági világbajnokság, Rotterdam — aranyérem, felnőtt-világbajnokság, Párizs — 5. hely egyénben, ezüstérem csapatban

1966: felnőtt-világbajnokság, Moszkva — bronzérem egyéniben, 4. hely csapatban

1967: világbajnokság, Montreal — bronzérem csapatban

1968: mexikóvárosi olimpia — bronzérem csapatban

1970: világbajnokság, Ankara — ezüstérem csapatban, Universiade, Torino — ezüstérem egyéniben és csapatban

1972: müncheni olimpia — bronzérem csapatban

1973: világbajnokság, Göteborg — bronzérem csapatban, Universiade — aranyérem csapatban.

1974: világbajnokság, Grenoble — bronzérem csapatban

1975: világbajnokság, Budapest — aranyérem egyéniben, bronzérem csapatban

1976: montreali olimpia — 7—8. hely egyéniben és csapatban

1977: világbajnokság, Buenos Aires — 4. hely egyéniben, bronzérem csapatban

1980: moszkvai olimpia: 4. hely egyéniben.

Közben férjhez ment Stahl István újságíróhoz, leányuk született, Krisztina, aki édesanyja nyomdokába lépett, s ma a román női tőrválogatott tagja.

A moszkvai olimpia után Katalin visszavonult, elbúcsúzott az aktív versenyzéstől, el a Steauától is, hazaköltözött Szatmárnémetibe, ahol edzőként dolgozott.

Dolgozott, ugyanis 2009. november 26-án elhunyt. Megpihent testét a szatmárnémeti református temetőben helyezték örök nyugalomra.