Sportvilág

2010. július 26., hétfő, Sport

Atlétika. Kellemes meglepetést szereztek atlétáink a Kanadában sorra került ifjúsági atlétikai világbajnokságon. Elena Lavric női 800 méteren világbajnoki címet szerzett. Legyőzöttjei között szerepelnek a kenyai, az etiópiai futók, akiknek köztudottan erősségük a közép- és hosszú táv. A 400 méteres síkfutás újabb sikereket hozott számunkra. A férfiak döntőjén a magyar Deák Nagy Marcell ezüstérmes, a nők viadalán a román Bianca Răzor bronzérmes lett.

A felnőttek Európa-bajnoksága kezdődik holnap Barcelonában. 98 évvel ezelőtt, 1912-ben a stockhomi olimpia idején alakult meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (az International Amateur Athletic Federation, röviden IAAF), tizennégy évvel később a magyar atlétikai szövetség vezetője, Stankovits Szilárd egy javaslattal rukkolt elő: rendezzenek rendszeresen Európa-bajnoksá­gokat. Elutasították. 1932-ben Los Angelesben (szintén az olimpiai idején) az IAAF meggondolta magát, és elfogadta a magyarok újabb Európa-bajnokságra szóló előterjesztését, és megbízta őket a részletek kidolgozásával. 1933-ban az IAAF tanácsa elfogadta a magyar szakbizottság tervét, és 1934-re kiírta az első Európa-bajnokság megrendezését. A rendezéssel Olaszországot bízta meg, így lett az első Európa-bajnokság helyszíne Torino. Jó tudni tehát, hogy van némi közük a magyaroknak kontinensviadalunkhoz.

Úszás. Ha nem csurran, cseppen — fogalmazhatunk a tamperei ifjúsági Európa-bajnokság után, ahol a magyar úszók két arany-, két ezüst- és két bronzérmet szereztek. Aranyérmesek: Biczó Bence (200 m pillangó), Bernek Péter (200 m hát), ezüstérmesek: Bernek Péter (100 m hát), Zámbó Balázs (200 m hát), bronzérmesek: Biczó Bence (100 m pillangó), Szana Zsombor (400 m vegyes). A románoknak, sajnos, nem jutott érem. * A felnőttek hosszútávúszó-világbajnokságának győztesei (magyar és román résztvevő nem volt): 5 km: Fabian Eva (amerikai) és Lurz Thomas (német), 10 km: Grinaldi Martina (olasz) és Cleri Valerio (olasz), 25 km: Heister Linsy (holland) és Meyer Alexander (amerikai).

Augusztus 4-i kezdéssel újra Budapest ad otthont az Európa-bajnokságnak. Itt is jó tudni, hogy kontinensviadalokat és világbajnoki vetélkedőket már 1889-től szerveztek, elsősorban a németek, az osztrákok. 1908-ban aztán megalakult a Nemzetközi Úszószö­vetség, a Fédération Internationale du Natation Amateur (röviden FINA), s véget vetett ezeknek a nem hivatalos versenyeknek, sőt, kimondta, hogy a világ- és Európa-bajnokságok kiírása kizárólag az ő hatáskörébe tartozik. Ez eddig mind szép és jó, de az első Európa-bajnokságra 1926-ig (a világbajnokságra 1973-ig) kellett várni, s azt Budapest rendezte. Hőse a svéd Arne Borg volt, aki két arany- és egy bronzérmet nyert. A második Európa-bajnokságra 1927-ben került sor Bolognában, ahol Borg háromra növelte aranyérmeinek számát (100 m, 400 m és 1500 m gyors), a korábbi bronzát pedig ezüstre váltotta. És ezután jött a harmadik Európa-bajnokság Párizsban, ahol a magyar Bárány István játszotta a főszerepet, a hőst három aranyérmével (100 és 400 m gyors, valamint a 4x100 m-es váltó). Na szóval, így indult egy versenysorozat, mely visszakerült kiindulási pontjához, Budapesthez. Reméljük, hogy Cseh Laciék, Gyurta Daniék, Verrasztó Evelynék, Hosszú Katinkáék túlszárnyalják Bárány István párizsi rekordját. Úgy legyen. (áros)

Forma—1. A spanyol Fernando Alonso (Ferrari) nyerte a vasárnapi Forma—1-es Német Nagydíjat. A második helyen csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett, míg a harmadik a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta idei második futamgyőzelmét könyvelhette el, az elsőt az évadnyitó bahreini GP-n szerezte. Massa, napra pontosan egy évvel a Hungaroringen bekövetkezett súlyos balesete után, nagyszerűen versenyzett, a rajt után a harmadik helyről az élre került. Előnyét egészen a verseny második harmadáig megtartotta, ám ekkor átengedte az első helyet a vb-címre még esélyes Alonsónak. A pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) a negyedik lett, míg a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) ezúttal is csak epizódszerepet játszott a hazai versenyen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-07-26: Sport - Áros Károly:

Emlékezzünk (Az egyetemes magyar sport)

Azt mondják, és nem véletlenül, hogy van egyetemes magyar irodalom, népköltészet, kultúra... Tényleg van. Hiszen van egyetlen magyar is — bárhol éljen ő —, aki nem vallja magáénak Apáczai Csere Jánost, Benedek Eleket, Bod Pétert, Kőrösi Csoma Sándort, Bolyai Jánost, Bolyai Farkast?...
2010-07-26: Közélet - Farkas Réka:

Közép-európai viszonyok és az autonómia (Orbán—Băsescu—Tőkés előadás Tusványoson)

Jó a román—magyar viszony, most őszinte, mert érdekből táplálkozik — mondta szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki Traian Băsescu államelnök és Tőkés László EP-alelnök társaságában tartotta meg a XXI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor záróelőadását. Băsescu szerint a feszültségmentes, kiegyensúlyozott kapcsolat a térség fejlődésének záloga, Tőkés László az autonómiák megvalósításában látja a jövőt. Bár az Európa Parlament alelnöke kezdte a beszédek sorát, Orbán és Băsescu udvariasan megkerülte a kényesnek ítélt témát, globális és Közép-Európát érintő kérdéseket feszegettek, a román államelnök pedig az egész naprendszerre kitágította mondandóját.