Dolgoztak és mulattak a gazdákAratóverseny kedvező időben

2010. július 27., kedd, Gazdakör

Ragyogó napsütésben, igazi aratóidőben zajlott szombaton a második illyefalvi aratóverseny. Tavalyhoz képest nőtt a benevező csapatok száma, idén hat ,,aratóbanda" jelentkezett, s csatlakozott hozzájuk egy egyéni kaszás is.

Az illyefalviak voltak túlsúlyban, így ők vitték el az első három díjat. A rangsor a csapatvezető kaszások szerint: Váncsa Zoltán, Kádár Mihály és Tökpongor Zoltán. Különdíjat kapott a megyei mezőgazdasági igazgatóság csapata. Könczei Csaba igazgató-kaszás bandája teljes mellbőséggel állt rajthoz. A csapat megjelenésével, az aratás menetének ismeretével, kézügyességével nyerte el a zsűri és a nézők tetszését. Akár jelkép értékű is lehet szereplésük: próbálták megmutatni, hogy nemcsak az irodákban, az aktacsomók mellett tudnak mezőgazdasági szakemberek lenni, hanem a mezőn is, a munka dandárjában.

A verseny bevezetőjeként Orbán Miklós szervező mutatta be a csapatokat, felszerelésüket. Sorsolással kaptak egy-egy húsz méter hosszú, négy rend széles búzatáblát. A verseny végére a learatott búzát kalangyába vagy keresztbe kellett rakni. A kalangyákba 18, a keresztekbe 36 kéve került.

Az aratóversennyel párhuzamosan, annak mintegy kiegészítőjeként folyt a kenyér-, kürtős- és lángossütés. Sikere volt a tejbárnak és állatsimogatónak, igaz, utóbbi hamar borjak nélkül maradt, a tűző nap miatt haza kellett terelni őket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-07-27: Közélet - Sylvester Lajos:

A tusványosi kávéalj esélyt jelez (Határhelyzetek)

A magamfajta ember nézegeti, mint kávézaccot a csésze fenekén, a tusványosi nyári szabadegyetem íz- és élményanyagának, gondolatüledékének maradékát, jósolni nem tud, nem is hisz benne, és emiatt mit tehetne, a csésze fenekére pislogva töpreng a jövő — jövőnk — lehetséges alakulásán.
2010-07-27: Gazdakör - :

Agrárkonferencia Illyefalván

Hagyomány és innováció címmel rendeztek nemzetközi mezőgazdasági konferenciát az elmúlt hét végén az illyefalvi KIDA-központban.