Jó jel, vélem, hogy a 21. magyar—magyar és magyar—román összeröffenésre érzékelhetően letisztultak az előző esztendők rendezvényei körül kavargó magyar—magyar indulatok. (A román reagálásokról most nem szólok, ez ma is a napi politikai félrelocsogásoktól habzik, lásd a bukaresti ,,koszovózást", Tőkés László EP-képviselői megbízatásának visszavonási kezdeményezését, a hazaárulózásokat.)

Idén a Fidesz—KDNP koalíció magyarországi választási eredménye következtében Tusványosra, az utóbbi két évtized legjelentősebb Kárpát-medencei össznemzeti azonosságot kereső érdekegyeztetésére győztesen jöttek össze a vitatkozó vagy éppenséggel egyetértő felek. Tusványos ,,kormányra került".

A legjelentősebb változások a politikai szerepleosztásokban érzékelhetőek, amelyekre hosszabb távon is oda kell figyelnünk. Az új magyar kormány és parlament Erdély-politikájában főleg az EMNT-re — az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra — alapoz. Tőkés Lászlót Kárpát-medencei és európai karizmája, politikai-erkölcsi ,,térnyerése" predesztinálja arra, hogy ezt az irányvonalat, ennek földrajzi koordinátáit keresve Koszovótól Moldoviáig és Bukaresttől Pozsonyig meg Kijevig képviselje. A nyilvánosság előtt keveset szólunk erről, de látjuk és tapasztaljuk, hogy a preferenciális személyekre és pártokra leosztott rokonszenvezés és támogatás helyett a magyar érdekegyeztetés, a nemzetegyesítés szándéka próbál magának utat törni. Emiatt természetesen egyesek vagy bizonyos csoportosulások sértettségükkel, távolmaradásukkal is kinyilvánítják a tusványosi folyamathoz kapcsolódó ellenvetéseiket.

Az idei tusványosi ,,alkotmányozás" egyik legizgalmasabb fejezete a magyarországi ellenzéki és kormánypártok belső viszonyainak a bálványosi folyamatra való rávetülése. A háromharmados Fidesz—KDNP győzelem csak annak következtében volt lehetséges, hogy a balliberális SZDSZ szétesése után az MSZP-tagság zöme is vagy ,,átpártolt" a Fideszhez, vagy el sem ment szavazni. Ennek a következménye, hogy a Fidesz—KDNP politizálását is a nyitás jellemzi. Van is emiatt otthoni ajtócsapkodás az ellenzék részéről. Ennek fő vádja, hogy a magyar politikai élet a Putyin-féle oligarchikus diktatúra, az egypártok rendszere felé halad.

A téma figyelemre érdemes érdekessége, hogy a magyarhoni többpártiság a Gyurcsány-rendszer megbuktatásának érdekében képes volt ideológiai fenntartásait megtartva ebben az alapvető kérdésben összefogni. Nálunk viszont egyesek valamiféle utórezgésként még mindig a több pártok létének szükségességét abszolutizálják ahelyett, hogy megkeresnék azokat a közös érdekeltségű csomópontokat, amelyek révén alapvető kérdésekben a magyar politikai csoportosulások egységesen tudnának — tudnak majd! — fellépni.

Ilyen közös témáink egyike az autonómia.

Egy egységes cél eléréséért a pártok közti ,,szerepleosztások" azért lennének fontosak, hogy végre megértsük: az ,,apró lépések" képviselete nem feltétlenül a lepaktálások átka, hanem kormányzati szerepben vagy ellenzékben a meglévő jogi feltételek kereteinek kitöltése és alkalmasint ezek tágítása lehet, mint ahogyan a dolgok néven nevezése, autonómiaköveteléseink markáns megfogalmazása és az ennek érvényre juttatásáért való következetes cselekvés is az önrendelkezés megvalósításának nélkülözhetetlen feltétele.

Számomra a tusványosi kávézacc csészealji nyomjelzései azt mutatják, a kelet-európai országok politikai időjárása számunkra esélyt jelző.