Aggódik az Egyesült ÁllamokTitkos iratokat szivárogtattak ki

2010. július 27., kedd, Világfigyelő

Feltételezett háborús bűnök, civilek elleni bosszútámadások és áruló szövetségesek. 90 000 titkos dokumentumot hozott nyilvánosságra a svéd központú Wikileaks weboldal az afganisztáni háború csaknem egy évtizedes történetéből.

A titkosszolgálati, katonai jelentések 195 polgári lakos halálának eltussolását bizonyítják. Sok amerikai légicsapás civil célpontok ellen irányul, a katonai ellenőrzőpontokon pedig még mindig válogatás nélkül lőnek a gyanús személyekre — derül ki a nyilvánosságra hozott dokumentumokból.

Az amerikai kormány szerint a jelentések nyilvánosságra hozatala a nemzetbiztonságot sérti. Szakértők a pakisztáni titkosszolgálat működéséről szóló leírásokat tartják igazán fontosnak. Az iratokból kiderül, hogy a pastu törzs tagjai által irányított pakisztáni hírszerzés Afganisztánban is a pastukat támogatja, noha ők számítanak a legszélsőségesebb felkelőknek. Az iszlamisták pénzt és információt kaphatnak a pakisztáni kémektől a gyanú szerint, de a jelentések konkrét bizonyítékkal nem szolgálnak.

Nem lát veszélyt az Afganisztánnal kapcsolatos amerikai dokumentumok kiszivárogtatásában a Wikileaks alapítója, aki tegnap Londonban tartott sajtótájékoztatót. Julian Assange elmondta: nincs oka kételkedni a jelentések megbízhatóságában, és mivel a kiszivárogtatott iratok közül a legfrissebb is 2009 év végéről származik, nem áll fenn a valós veszélye annak, hogy károkat okoznak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-07-27: Világfigyelő - :

Ötvenöt ország ismerné el Koszovót

A világ ötvenöt országa ,,nagyon közel" van ahhoz, hogy elismerje Koszovót független államnak — jelentette ki a szerb külügyminiszter tegnap a belgrádi parlamentben a közszolgálati tévé jelentése szerint.
2010-07-27: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

Törvénydömping és — remélhetőleg átmeneti — forintkrízis jellemezte az elmúlt napokat. * Idő előtt megszakadtak a Világbankkal és az unió szakértőivel a tárgyalások.