Az Európai Parlament (EP) egyetlen alelnökét sem váltották még le, és soha sem cserélték le tisztségéből mandátumának lejárta előtt — közölte az Európai Parlament sajtóirodája.
A Szociáldemokrata Párt (SZDP) korábban bejelentette: az EP őszi ülésszakának kezdetén kezdeményezi Tőkés László eltávolítását, mivel véleményük szerint az EP-képviselő álláspontja Székelyföld autonómiájával kapcsolatosan nem csupán Románia államisága szempontjából, de egész Európa számára veszélyes. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke levelet írt Jerzy Buzek EP-elnöknek, kérte Tőkés László alelnöki tisztségéből való leváltását a tusnádfürdői „igen súlyos" nyilatkozatai miatt. Theodor Stolojan, a DLP elnökhelyettese viszont kijelentette: Tőkés László jelenleg az Európai Parlament alelnöke, és ott nem lehet játszani azzal, hogy „ma támogatod, holnap visszavonod".
Másrészt Cristian Preda demokrata liberális EP-képviselő egy blogbejegyzésében azt írja, hogy egy európai parlamenti alelnököt tisztségéből csak súlyos kihágások miatt függesztenek fel, nem politikai nyilatkozatok miatt, és ehhez az elnökök tanácsa háromötödének, utána pedig a parlamenti tagok kétharmadának szavazata szükséges.
Bűnvádi feljelentést tett a legfelsőbb bíróság mellett működő ügyészségen az SZDP kolozsvári szervezetének elnöke. Mircea Jorj bejelentette, már iktatták az ügyészségen a Tőkés elleni bűnvádi feljelentést. Szerinte Tőkés kijelentéseivel vétett a Románia területi oszthatatlanságára vonatkozó, az alkotmányban és a büntető törvénykönyvben is szereplő cikkely ellen, és etnikai konfliktusra bujtogatott.