Valójában senki sem örvendett annak, hogy Románia IMF-kölcsönt vett fel, s ha 2009-ben nem lett volna elnökválasztás, majdnem bizonyosra vehető, hogy Băsescu sem gondolta volna meg magát.
Egy-két hónappal korábban ugyanis azt hangoztatta, nem kell kölcsön, Románia nincs erre rászorulva. De jöttek a választások, már tavaly észrevehetően csökkent az állam bevétele, Băsescu kampánya meg igen költségesnek bizonyult. Ráadásul a siker érdekében nem is gondoltak reformra, de azt bizonyára pontosan érzékelték, hogy a válságba rohanó országban egyre nehezebb biztosítani a legalapvetőbb dolgokat, a nyugdíjak pontos kifizetését, a felduzzasztott állami szféra bérét. E körülmények között szánhatták rá magukat a húszmilliárd eurós kölcsönre, amiről a kezdet kezdetén még azt állították, hogy csupán biztonsági övként szükségeltetik, mert amúgy az ország pénzügyi helyzetével semmi gond. Aztán kiderült, hogy bizony nagy a baj, mi több, az is, hogy a kölcsönpénzt a múlt évben a nyugdíjak és bérek kifizetésére fordították, s ebbe az amúgy szigorúnak és befolyásolhatatlannak tartott IMF is belement. Ezért nem tűnik túlzásnak az ellenzéki pártok ama állítása, hogy a Nemzetközi Valutaalap valójában Traian Băsescu egyik nagy támogatója volt az elnöki szék elnyeréséért folytatott küzdelemben.
Győzött, aki győzött. Úgy tűnik, most már az IMF is észbe kapott: kicsit sokat engedett Romániának. A 2009. év folyamán a Boc-kormány az égadta világon semmit sem mert tenni a gazdaság folyamatos romlása ellen, tétlenül nézte a közszféra felduzzasztását, ráadásul hatalma megerősítése érdekében minden létező magas vagy közepes szintű állást saját embereivel töltött be, kiknek szakmai felkészületlensége olyannyira visszaütött, hogy mára teljes intézmények bénultak meg, vagy olyan elképesztő szakszerűtlenséggel viszonyulnak munkakörükhöz, ami már az állam jó működését veszélyezteti.
Tavalyi engedékenysége után idén az IMF beszigorított, igaz, egy százalékkal csak, de megemelte a megengedett költségvetési hiányt, s most az ötszázalékos áfaemelés után az eredeti 3,9 százalékról 7,9-re növelte az éves inflációs rátát. Amit a gazdasági szakemberek azért tartanak jó jelnek, mert a növekvő infláció valamelyest enyhítheti az államkincstár már-már vészesnek mondható pénzhiányát, s egyben azt is jelzi, hogy az IMF rájött, az euróövezeten kívül eső országoknak sokat árt, ha még a kezük ügyében levő két szelepet, a pénzhígulást és a nemzeti pénznem árfolyamát sem használhatják fel saját gazdasági érdekeik szerint.
Mindkettő kétélű fegyver, igaz. De lehetne jól is élni vele, gyorsabban megállítani a zuhanást.
