Huncut a kormány

2010. július 30., péntek, Máról holnapra

Románia így vagy úgy, de mindig átveri külföldi partnereit. Természetesen, a belföldieket is, csak azok már megszokták, hogy mindig nekik kell húzniuk a rövidebbet, s azt is, hiába aprehendálnak, süket fülekre találnak.

Tehát, mióta válság dúl mifelénk, azt halljuk, hogy azért van szükség a szigorú megszorító intézkedésekre, az embertelennek tűnő közönyre a kisemberek, öregek vagy gyermekek szükségletei iránt, mert a kormánynak a magánszektort kell támogatnia, hogy annak fellendülésével kikapaszkodjék az egész román gazdaság a válságból.

Băsescu elnök annak idején arról regélt, hogy az eltorzult román gazdaság olyan, mintha egy sovány, úgy ötven kilogramm körüli fickó ― azaz a magánvállalkozások ― nyakában hordana egy elhízott, másfél mázsát nyomó férfiút, magyarán az állami szektort. Tehát ― érthettük meg a hasonlatból ― le kell fogyasztani a túlsúlyos államot, fel kell táplálni a soványat, s akkor egyensúlyba kerül a helyzet: a magánvállalkozások megerősödnek, a kövér állam megcsinosodik, s a válság tovatűnik. Mondták is kórusban ― miniszterelnöktől államfőig, pénzügyminiszterig ―: mihamarabb kifizetik a magánvállalkozásoknak adósságaikat, hogy beinduljon a gazdaság motorja.

Mit ad isten, most derült ki, hogy Emil Bocék ismét hamis kártyával játszottak. Dehogy adták meg az adósságot a magánvállalatoknak. Nem tehették, kiderült ugyanis, az IMF-nek vállalt költségvetési hiányt csak úgy tudták tartani, ha az ilyen jellegű kifizetéseket az év harmadik és negyedik negyedére halasztották, nagy kárt okozva a magánvállalatoknak, hisz ez az adósság immár több mint három és fél milliárd lejre duzzadt. Közben az áfa-visszafizetéssel is késnek, nem csoda, hogy a sovány ember idén tovább fogyott, több százan kimúltak, s ennek természetes következményeként az állami bevételek is egyre csökkennek. Hiába emelték 24 százalékra az általános forgalmi adót, hiába küldik a cégek egy részének nyakára a pénzügyi ellenőröket, vagy épp most szigorítják az adótörvényeket, pénz aligha lesz több a kincstárban. Mert a magánszektort a tervekkel és a meghirdetett célokkal ellentétben nem támogatták, inkább ártottak annak. Nem egyszer, többször is: az állami beruházások idén három százalékra csökkentek, az adók nőttek, a bankok nem hiteleznek, hisz a piacon lévő pénzt rövid kamattal az állam veszi fel.

Huncutkodhat a kormány az IMF-fel, talán még újabb kölcsönöket is kicsikarhat tőlük, egekig emelheti az adókat, de egy tapodtat sem haladhat, ha továbbra is átveri a hazai vállalkozókat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-07-30: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága feleség, édesanya, nagymama és dédmama, a kisgörgényi születésű
BÁRDOSI RÓZA
életének 86. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait 2010. július 31-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a Vártemplom ravatalozóházától.
Részvétfogadás a temetés napján 13 órától.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
6082
2010-07-30: Közélet - Szekeres Attila:

Jön a gőzös

Műszaki műemlék parkját bővíti Háromszék. A megyei tanács kérte a kovásznai, a keskeny nyomtávú vasút szívkórház és Fenyő Szálló közötti szakaszának, az úgynevezett Térrét-vasút államiból megyei vagyonba való juttatását. Az önkormányzat ugyanakkor egy gőzmozdonyból és négy vasúti kocsiból álló szerelvény beszerzését is kezdeményezte.