Külföldi hírek

2010. július 30., péntek, Közélet

Kitoloncolják a romákat

A bűnözés és az utcai erőszak ellen meghirdetett küzdelem jegyében Nicolas Sarkozy konzervatív francia elnök szerdán elrendelte a romák és nomádok több száz illegális táborának felszámolását. Sarkozy szintén utasítást adott azon Bulgáriából és Romániából érkezett romák ,,szinte azonnali" kitoloncolására, akik bűncselekményt követnek el.

A francia elnök a hivatala által kiadott közleményben jelentette be a fenti intézkedéseket, miután ,,az egyes nomádok és cigányok viselkedése által okozott problémákról" tanácskozott minisztereivel és rendőri vezetőkkel. Sarkozy a közleményben azt is megígérte, hogy az év végéig új jogszabályt alkotnak, megkönnyítendő a biztonsági okokból végrehajtandó kitoloncolásokat. Franciaországból csak tavaly tízezer romát toloncoltak ki. Az Európai Bizottság szerint Párizs hatáskörébe tartozik az illegális roma telepek és a bűnözők kitoloncolására vonatkozó döntés. Bukarestben a Romani Criss cigány szervezet az emberi jogok megsértésének minősítette a csoportos kiutasítást. A budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központ a francia elnöknek küldött levelében követeli a tervek leállítását. Bulgária és Románia visszafogadja a romákat, ha kiutasítják őket Franciaországból, és ennek érdekében a két szomszédos ország közös tárgyalásokat folytat.

Elfogadták az olasz megszorításokat

Az olasz képviselőház bizalmat szavazott szerdán a kormánynak, amely a bizalmi kérdéshez kötve terjesztette be takarékossági csomagtervét. A csomag 25 milliárd euróval csökkenti a következő két évben a költségvetés kiadásait, elsősorban a közszférában dolgozók fizetésének befagyasztása és az adók hatékonyabb beszedése révén. Silvio Berlusconi miniszterelnök jobboldali kormánya kényelmes parlamenti többséggel rendelkezik, ezért a megszorítások elfogadása nem volt kétséges, noha igen komoly bírálatokat váltott ki az olasz társadalom különféle rétegeiben.

Repülőeltérítés Moszkvában

Gépeltérítési kísérletet hiúsítottak meg a moszkvai Domogyedovo repülőtéren tegnap: a kommandós akcióban az utasoknak nem esett bajuk, senki sem sérült meg, a gépeltérítőt — egy negyvenéves férfit — pedig őrizetbe vették — jelentette be az orosz belügyminisztérium. A gép moszkvai leszállását követően az egyik utas azzal kereste meg a gép parancsnokát, hogy ,,értékes információja van a rendfenntartó szervek számára". Ezt követően hoztak olyan döntést, hogy a repülőgépet tartalék parkolóhelyre irányítják. A gépeltérítő eközben találkozót követelt a sajtó és a fegyveres testületek képviselőivel, ugyanakkor megengedte, hogy orvosok jöjjenek fel a fedélzetre, amikor az egyik utas rosszul lett. Egészségügyi személyzetnek öltözve azonban rendőrök jutottak fel az utastérbe, és ártalmatlanná tették a férfit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1411
szavazógép
2010-07-30: Közélet - Mózes László:

Belföld

Vihart kavart az új turisztikai arculat
Elena Udrea turisztikai és fejlesztési miniszter tegnap Kína fővárosában bemutatta Románia turisztikai arculatát (brandjét), a következő jelmondattal: ,,Explore the Carpathian garden", azaz ,,Fedezd fel a Kárpátok kertjét!".
2010-07-30: Közélet - Iochom István:

A kézdivásárhelyi kórház egész Felső-Háromszéké! (Polgármester-találkozó Kézdiszentkereszten)

A kézdiszéki polgármesterek e havi találkozóján dr. Kelemen András főigazgató, miután ismertette a jelenlegi helyzetet, miszerint a céhes város kórháza az önkormányzat ügykezelésébe került, elmondta: a kórház nem a várost, hanem egész Kézdiszéket szolgálja...