Meggyőződésem, nincs! Ha ők a mieink — mert azok!!! —, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik, bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.

Faragó Tamás

1952. augusztus 5-én született Budapesten. Vízilabdázó-pályafutását a BVSC színeiben kezdte alig 13 évesen. Nem sok időt töltött a vasutasoknál, hiszen 1969-től már a Budapesti Vasas játékosa. A piros-kékek játékosaként érte el rendkívüli sikersorozatát:

olimpiai bajnok (1976), olimpiai ezüstérmes (1972), olimpiai bronzérmes (1980)

világbajnok (1973), kétszeres világbajnoki ezüstérmes (1975, 1978)

kétszeres Európa-bajnok (1974, 1977), Európa-bajnoki ezüstérmes (1970)

kétszeres BEK-győztes (1979, 1984)

KEK-győztes (1988)

kilencszeres magyar bajnok (1975, 1976, 1977, 1979, 1980, 1981,1982, 1983, 1984)

négyszeres Magyar Kupa-győztes (1971, 1981, 1983, 1984)

Olasz Kupa-győztes (1988).

1984-ben a nyugatnémet Düsseldorf együtteséhez igazolt, majd három évvel később az olasz BC Arenzanóhoz. Itt fejezte be aktív játékos-pályafutását 1989-ben. A magyar válogatottban kétszázötvennyolc mérkőzést játszott. Közben a budapesti egyetemen állatorvosi oklevelet szerzett (1980), aztán a budapesti Testnevelési Főiskolán vízilabda-edzői diplomát, így nem véletlen, hogy olaszországi klubjánál edzői tisztséget is betöltött, tehát játékos-edző volt. Visszavonulása után edzősködött a BVSC-nél, az olaszországi Florenziánál. 1993-ban egykori klubtársával, Csapó Gáborral vízilabda-iskolát nyitott. Előbb az ifjúsági válogatott edzőjeként tevékenykedett, majd 2005-től a női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, és eredményesen, hiszen a magyar leányok világbajnokságot nyertek. Ez volt a csúcs. De a csúcsig vezető útnak is megvannak az élményei. Íme:

klubcsapataival: kétszeres Magyar Kupa-győztes (Vasas: 1996, 1998), kétszeres bajnoki ezüstérmes (Vasas: 1996, 1997)

a magyar női válogatottal: világbajnok (2005), világbajnoki ezüstérmes (2001), világbajnoki 5. helyezett (2003), világkupagyőztes (2002), Európa-bajnok (2001) Európa-bajnoki ezüstérmes (2003). Rászolgált tehát a kitüntetéseire: 1993-ban az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották, 2001-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével.