Magyar filmes rekord

2010. augusztus 3., kedd, Magazin

Öt díjat hoztak el fiatal magyar filmesek a szarajevói filmfesztiválról, régiónk vezető filmes rendezvényéről, amire az 1995-ben alapított fesztivál történetében eddig még nem volt példa — közölte a Magyar Mozgókép Közalapítvány.

Az MKKA vasárnapi közleménye szerint mind a részvétel, mind pedig a szombat este átadott díjak számát tekintetve rekordot ünnepelt a magyar film a szarajevói fesztiválon. Mundruczó Kornél Szelíd teremtés — A Frankenstein-terv című rendezését különdíjjal jutalmazta a Cristi Puiu román filmrendező vezette nemzetközi zsűri. A fiatal alkotó negyedik játékfilmje magyar—német—osztrák koprodukcióban készült az MKKA támogatásával; világpremierje májusban volt Cannes-ban. Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című legutóbbi rendezése két díjat is kapott Szarajevóban. A művészmozik nemzetközi szövetségének (CICAE) díja mellett a tekintélyes páneurópai portál, a Cineuropa díjával is Hajdu Szabolcs MMKA által támogatott, Filmszemle-fődíjas filmjét méltatták a szakmai zsűrik. A szarajevói fesztiválhoz kapcsolódó Cinelink koprodukciós fórum Bogdán Árpád és Kenyeres Bálint filmterveit díjazta. A régióban készülő kiemelkedő filmek fórumán Bogdán Halottlátók (The Necromancer), míg Kenyeres Bálint Tegnap (Hier) című filmtervével vett részt, mindkettő megvalósulását szándéknyilatkozattal támogatja a közalapítvány.

A nagyszabású szarajevói filmünnepet, amelynek célja a régió legjobbjainak felvonultatása és a térség kulcsfontosságú szakmai találkozójának megtartása, idén 16. alkalommal rendezték meg; Magyarországról négy film és négy filmterv vett részt, ami rekordot jelent. A fesztivál 25 000 euróval járó fődíját a szerb Nikola Lezaic Tilva Ros című kamaszdrámájának ítélték oda, ebben nyújtott alakításáért pedig a legjobb színésznek járó díjat kapta Marko Todorovic fiatal szerb színész. (A cselekmény a szerbiai Bor elhagyatott rézbányái környékén, a Tilva Ros vidéken játszódik gördeszkázó fiatalok közegében.) A bosnyák fővárosban összesen kétszáz filmet mutattak be, zárásként Clint Eastwood A legyőzhetetlen (Invictus) című alkotását. Az esemény díszvendége Morgan Freeman amerikai színész volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-08-03: Magazin - Mózes László:

Szelíd trabantosok

Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac ― akár a Hobo Blues Band eme emlékeztes slágertöredéke (Országút blues, 1983) is eszébe juthatott a hét végi trabantos társaság alkalmi szemlélőjének.
2010-08-03: Magazin - :

Drakula nem volt vérszomjas, csak rossz volt a PR-ja

A Drakula néven elhíresült Vlad havasalföldi fejedelem a róla keltett vámpírlegendával ellentétben nem az a vérszomjas zsarnok volt, ahogy megismerte a világ, csupán a rossz nyugat-európai propaganda áldozata.