Ott kell kezdenünk, hogy az elmúlt évtized következetesen szűkmarkú volt csapadék dolgában, ez hidrogeológiai ,,szárazságot" is előidézett. Aki tehát a Pokolsárba bepillantott, az kb. 3,5 méter mélyen, a medence délkeleti sarkában egy tekintélyes homokpadot is láthatott. Arra akár le is ereszkedhetett volna, ha az üreget nem töltené ki egyetlen szippantásra is halálos töménységű mofettagáz. A csapadékhiány mellett tekintélyes borvízkitermelés is történik a Pokolsár közelében két furatból, ez is hozzájárult a lokális vízszinteséshez. A jelenlegi, közel másfél méterrel magasabb vízállást (egyelőre) az elmúlt időszak esőzései okozzák. Május utolsó harmadától napjainkig közel 600 liter víz hullott a Kovászna-környezet minden négyzetméterére. Ez többszöröse a normalitásnak! Első megközelítésben ilyen mítoszromboló és egyszerű a magyarázat.

Csakhogy: a XX. század két Pokolsár-kitörése (1984. júl. 25—26., majd 1988. szept. 28.—okt. 3.) ugyanilyen hosszadalmas és túlzott csapadékhullás után következett be. Továbbá Erdélyben szép számmal vannak metángázas ,,üzemanyagú" iszapvulkánok, ezeken a helyszíneken már közhelyszerű a tapasztalat, hogy a tavaszi hóolvadás vagy egy kitartó nyári esőzés egyértelmű kapcsolatban áll a sáros kitörésekkel. Klasszikus szakirodalmi példa erre a Székelykeresztúr melletti Fiátfalván történt hatalmas iszaprobbanás, mely 1913 őszén tizenhat méter átmérőjű, kétméteres peremű krátert hagyott maga után egy rendhagyó módon esős nyár következményeként.

Nos, ezek után tálcán kínálná magát a hipotézis, hogy a kovásznai Pokolsárt a metángázas fortyogók ,,testvériszapvulkánjának" tekintsük, és... punktum. A tudományos tényállás azonban kizárja ezt az egyszerűsítést. A két gáz ugyanis messzemenően más eredetű. Eltérőek a fizikai paramétereik is. Eltérő természetű kőzetekben, egymáshoz nem rokonítható pórus-, illetve repedéstérfogatokban tárolódnak. És — ez a legnyomósabb érv — különböző halmazállapotokban! A kovásznai Pokolsár esetében szeizmotektonikai ,,robbantóokokra" is gyanakodhatunk, de ha a megfelelő adathalmazokat párhuzamba helyezzük, és statisztikai elemzést végzünk, ismét szembevigyorog velünk az Ördög. Nehezen adja meg magát! Megtörténhet azonban, hogy most az egyszer sikerül őt tetten érnünk. A katasztrofális esőzések ugyanis egyedülálló lehetőséget nyitottak egy tudományos stratégia előkészítéséhez. A Pokolsár, akár kirobban a közeljövőben, akár nem, bármelyik változat hipotézispróba erejű. Magyarán — milyen természetű is az ,,ördög"? Ezt kellene megragadni! A fejleményekről részletesen fogjuk tudósítani a Háromszék olvasóit, megfelelő pillanatokban. De addig is szóvá tennénk valamit, ami a napokban történt, és bár nem poklos természetű, de tanulságosan elgondolkoztató.

Kovásznánk ügyének leglelkesebb ,,igehirdetője", Antonio Rui Leal portugál orvosprofesszor térült egyet városunkban. Erről tudósítottuk olvasóinkat. Azzal már kevésbé dicsekedhettünk, hogy távoli vendégünk döbbenten állt a főszezonban (!) bezárt ajtajú, illetve üresen kongó szállodáink előtt. Aztán megtöltetett egy palackot a Pokolsár zavaros vizéből, és azt magával vitte. Mint mondta, lépten-nyomon mutogatni fogja, hirdetve városunk egyedülálló gyógyerejét, nevezetességét. Fájdalmas a kérdés — mit tettünk mi ,,nemzeti érdekeltségű fürdőhelyünk" jövője érdekében? Ugyanis már EU-tagságunk előtt nyilvánvaló volt, hogy az államnak ki kell kopnia a fürdőgyógyászati szállodaláncnak csúsztatott szociális ,,dugipénzek" folyósításából. Továbbá azzal sem dicsekedhetünk, hogy az, amit a portugál magával vitt, nem hiteles ,,pokoli" sár volt, hanem csak szimpla pocsolyalé. A Pokolsár eredeti gyógyvize ugyanis hamuszürke színű volt. Igen! Egy kaolinos iszappadot szakított fel az 1837-es történelmi kitörés, azóta egyfolytában zavaros a víz. (Azelőtt kristálytiszta volt a forrás.) Hogy ki, mikor, miként hibázott, tönkretéve egy hiteles világhírnévre predesztinált fürdőhelyi jövőt? Isten segedelmével — a Háromszék oldalain — ez is megérdemel majd egy ,,gyászmisét".