Veszélyben az ingyengyógyszer

2010. augusztus 3., kedd, Közélet

Még a tavaly novemberi számláknak is csak a 68—70 százalékát fizette ki az egészségügyi minisztérium a háromszéki patikáknak, a múlt hónapban kiadott ingyenes és kedvezményes gyógyszerek értékének pedig alig 12—15 százalékára van törvényes fedezet, ezért bármelyik pillanatban megszűnhet a krónikus betegek kiszolgálása — közölte Nagy András, a megyei gyógyszerészkamara elnöke.

A patikusok találkoztak a megyei egészségbiztosító új elnökével, Forró Bélával, de egyelőre csak annyiban sikerült megegyezni, hogy augusztusban még lesz támogatott orvosság — ahol a tetemes állami adósság ellenére bírják önerőből, saját felelősségre működtetni a rendszert —, és hetente összeül a frissen alakult szakmai válságtanács. Szeptember 1-jétől azonban teljes törvényenkívüliség következik, ha addig nem rendeződik a helyzet.

A biztosító azt reméli, hogy a kormány tízszázalékos tartalékalapját felszabadítják e célra, és a készülő költségvetés-kiegészítési törvénnyel is — amelyről már lehet tudni, hogy inkább megszorító lesz, mint bővítő — törlesztenek a régi tartozásokból. A kormány idén 210 napra emelte saját kifizetési határidejét, azaz közel hét hónapos késést engedhet meg magának, de ezt sem tartja be — a gyógyszerészek pedig úgy értékelik, hogy egyoldalúan felrúgta a számára eleve kedvező feltételeket biztosító szerződést is.

Ahhoz, hogy a betegek gyógyszert kapjanak, a biztosítónak is tennie kell valamit — szögezte le Nagy András, aki szerint ilyen mélypontot húsz éve nem ért el a hazai gyógyszerkiadás: ilyen nagy és ilyen hosszú időre szóló adósságokat az 1989-es rendszerváltás óta nem halmozott fel az állam. Súlyosbítja a terhet, hogy júliustól sok külföldi gyógyszer jelentősen megdrágult, a hazai gyártók pedig egyelőre nem tudják lefedni a hazai szükségleteket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-08-03: Pénz, piac, vállalkozás - B. Kovács András:

Kudarcra ítélt fások vergődése (Magánosítás honi módra)

A gyárbejárat mai látképe
A volt sepsiszentgyörgyi bútorgyár, mely ’90 után Confolux Rt. néven futott, nem érte meg privatizálását, mivel csődbe ment, és azt, ami maradt belőle, a felszámolás során egy szentgyörgyi üzletember vásárolta meg.
2010-08-03: Közélet - :

Újabb árvizek Háromszéken (Villám sújtott egy lányt)

Sánctakarítás Zabolán
Háromszéken huszonnégy települést érintettek a hétvégi áradások: Kovásznát trópusi égszakadás sújtotta, Orbaiszék, Erdővidék, az Olt mente számos településén okozott gondokat a víz. Kézdivásárhely környékén egy 19 éves lányt villámcsapás sújtott, tegnap a sepsiszentgyörgyi megyei kórház intenzív osztályán ápolták kómás állapotban.