Kettős állampolgárságPozsony továbbra is akadékoskodik

2010. augusztus 4., szerda, Világfigyelő

Egy nappal azután, hogy Rudolf Chmel szlovák kormányfőhelyettes kifejtette: érvényteleníteni kellene a szlovák állampolgársági törvény azon módosítását, amellyel Pozsony a magyarországi kettős állampolgárságot megkönnyítő törvénymódosításra reagált, a szlovák belügyminiszter máris árnyalta országa álláspontját. Szerinte ugyanis szokatlan és nem európai a magyar állampolgársági törvény.

„Magyarország szokatlan, nem európai törvényt fogadott el, amely alapján az is kaphat állampolgárságot, aki soha nem élt Magyarországon, akinek semmi köze az országhoz" — állította Daniel Lipsic abban az interjúban, amelyet tegnap közölt az új Szó szlovákiai magyar napilap. „Ilyesmit tett korábban Oroszország Dél-Oszétiával kapcsolatban vagy Románia Moldovával összefüggésben. Viszont Kö­zép-Európában ez felettébb szokatlan. Klasszikus politikai taktika, hogy nacionalizmussal kell elterelni a polgárok figyelmét más, komoly problémákról" — fűzte hozzá. Megjegyezte: van elképzelése a probléma megoldásáról, de javaslatait nem a sajtóban fogja elmondani, előbb a koalíciós partnerekkel kell egyeztetni.

Arra a felvetésre, miért veszélyes a magyar állampolgársági törvény Szlovákiára nézve, a miniszter kifejtette: alapjában véve már néhány éve mindenkinek van kettős állampolgársága. Szabadon utazhat az Európai Unióban, Magyarországot beleértve, ott tanulhat, dolgozhat, semmiben nem korlátozzák. „Nem látom okát annak, miért kellene még egy állampolgárság" — mondta, hozzátéve: hiába keresi a jóindulatot abban, hogy miért fogadta el Budapest ezt a jogszabályt. A miniszter szerint igaza volt Robert Fico korábbi kormányfőnek, amikor arról beszélt, hogy Magyarország szélsőséges megnyilvánulásokat exportál Szlovákiába. „Igaz, hogy Szlovákiába gyakran járnak magyarországi szélsőséges szervezetek tagjai, ez egyszerűen tény. Különféle tevékenységet fejtenek ki főleg az ország déli régióiban. Az Európai Unió tagjai vagyunk, a határok nyitottak, tehát nem lehet meggátolni a jelenlétüket. Ebből a szempontból igaza volt Ficónak" — vélekedett Lipsic. Szerinte gazdasági válság idején nagyobb befolyást szerezhetnek a szélsőséges szervezetek. Magyarország gazdasági helyzetét bizonyos szervezetek arra használhatják ki, hogy eltereljék az emberek figyelmét a problémákról, ilyenkor lép színre az erős nacionalizmus — fejtette ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-08-04: Apróhirdetések - :

Apróhirdetések

Kínál-lakás
Szemerja negyedi kétszobás, felújított tömbházlakás 25 000 euróért eladó. Telefon: 0728 878 340.
4235852
2010-08-04: Világfigyelő - :

Idén is szilvából készül az ország tortája (Nemzeti ünnep az összefogás jegyében)

Az összefogás jegyében született az augusztus 20-i ünnep forgatókönyve, több mozzanat is az árvízkárosultak lelki és anyagi megsegítéséről szól — hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő tegnap Budapesten.